Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-28 / 48. szám

lánosan hangoztatott kívánalom teljesítése, hogy az öt év elejtésével a gyámintézet mindjárt az alakulás évében tényleg megkezdje működését. A konventnek ez a nagylelkűsége valóban elismerésre méltó s bizonyára minden lelkósztársunk készséggel fog csatlakozni Fejes István ama kellő időpontban ós tapintatosan kifejezett köszönetéhez, melyet a konvent összes tagjaihoz, ele különösen a világi tagokhoz a tárgyalás végén intézett. Most, midőn röviden csak rá akartunk mutatni a gyámintózet korszakos jelentőségére, nem akarunk kiterjeszkedni a gyakorlati életbeléptetésnek kétségtelenül felmerülendő számos nehézségeire: a jelenlegi papi generáció túlterheltetósére, a fizetendő járulókok alapjául szolgáló fizetés-bevallások hiányosságára, a fennálló partialis gyámintézetek jövőjének miként való alakulására stb. Ezeket s az ezekhez hasonló nehézségeket majd elintézi maga az élet. Mi most csak annak az örömünknek óhajtottunk kifejezést adni, hogy végre-valahára megvalósult az a nagyjelentőségű országos intézet, mely lelkészeink anyagi helyzetén lényegesen javít, magát a lelkészi állást jelentékenyen emeli, a közegyházat egy egyetemes intózménynyel gazdagítja, anyaszentegyházunk vezetőinek peclig buzdításul szolgálhat arra nézve, hogy csak tovább, tovább a megkezdett úton: a református egyház anyagi erősítésének nehéz, de halogatást nem tűrő útján! Sz. F. ISKOLAÜGY. Nevelés és társadalom. Mutatvány W. Bein jenai egyetemi tanár által szerkesztett s Hermann Beyer u. Söhne kiadásában Langensalzában megjelenő »Encyklopádisches Handbuc.h der Pádagogik* című munka 13—14. füzetéből. 1. A társadalom és nevelés közötti viszony deduktív megvizsgálása. A mint a genetikus módszer, mely minden jelenségnek a gyökerét nyomozza, általában véve új és csak a mi századunkban jelentőségre emelkedett kifejtő tudománynak képezi a gyümölcsét, úgy a nevelés divatos meghatározása legtöbbje nélkülözi a nevelés eredetére való vonatkozást. Pedig ez a vonatkoztatás nagyon fontos, mert arra a tényre utal bennünket, hogy valamint az erkölcsiség ós a nyelv, úgy a nevelés sem képzelhető az embereknek egymástól való elszigetelésében, hanem csakis a társadalomban. Mivel a mult század abban a véleményben volt, hogy az emberiség története az egyeddel, vagy legfelebb az egyedül álló párral kezdődik s a társadalom az egyedeknek egymáshoz való mesterséges szerződése folytán keletkezett, azért nem tudta megérteni a társadalomnak természetes elemi és alkotó hatalmát. Csak a mi századunk ethnologiája és őstörténelme bizonyította be, hogy az elszigeltség ilyen állapota aligha létezett valaha s a társadalom semmi esetre se keletkezett szerződés folytán, a mi már a nyelvet és békés ösztönöket is feltételezne, hanem a társadalom legkezdetlegesebb alakja nem egyéb külső egyesülésnél, melyet, mint az állatok társulását, csordáit, a természeti viszonyok létesítettek s a mely társulás szülte a nyelvet és a békés ösztönöket. A nevelés lényegét csak az képes helyesen felfogni, a ki a társadalom lényegét alaposan ismeri. A kettőnek egymáshoz való viszonyát A. Lange ekként határozta meg : »a nevelés mindegyik népben él, mint erkölcsi szaporodásának egyszerű ténye«, a mi más szóval annyit tesz, hogy »a nevelés valamely nép erkölcsi szaporítása*. Ennek a meghatározásnak gondolat képezi az alapját, hogy a nép egy organismus, az embereknek a természet által s nem szerződés folytán létesített egyesülése, ez a népi organismus azonban nemcsak physikai megújulásra szorul, hanem erkölcsileg is szaporodnia kell, v. i. utódaira bizonyos erkölcsi akaratirányokat kell hagynia, mivel ezek nélkül a nép megsemmisülne. A spártai népnek pl. nemcsak utódokra, hanem arra is szüksége volt, hogy ez utódok harcosokká fejlődjenek. Lange definíciója tehát elfogadható, mivel azonban a népet a közös munkálkodásra egyesült társaságok képezik, a meghatározásba nép helyett társadalom teendő s akkor e meghatározás ez lesz: »A nevelés valamely társadalom erkölcsi szaporítása*. Ha ezek szerint a nevelés a társadalmi életnek követelménye s nem kisebb jelentőségű a szaporodásnál, természetes, hogy nem maradhat az egyed dolga, hanem lassanként társadalmi, az összesség által létrehozott közegek feladativá lesz, s hogy a társadalom alakulásával a nevelés szervezete is változást szenved. Az sem lehet kétséges, hogy a társadalomnak, összetételének, cselekvéseinek s világnézetének változásai hatással vannak a nevelésre is. Azonban a nevelés is visszahat a társadalomra s a meglevő irányzatokat vagy megerősíti, vagy megváltoztatja, úgy hogy a történeti folyamatban a nevelés céljai és a társadalom irányai között kölcsönhatás támad. Ekként a nevelés és társadalom közt kettős összefüggés keletkezik: 1. egy külső, a mennyiben a nevelés szervezetének külső intézményei a társadalmi erőktől függenek; 2. egy belső, a mennyiben a nevelés tartalma a társadalmi élet tartalma által részben meghatároztatik, részben emerre meghatározólag visszahat. Ez a kettős összefüggés azonban nemcsak deduktív úton következik, hanem a nevelés történetéből induktive is kimutatható s ezen összefüggés ismerete segíti elő a nevelés történetének helyes megértését, a mi ismét arra utal, hogy a nevelés történetét úgy tekintsük, mint a társadalom történetének egy részletét s a társadalom szellemi folyamait mint a nevelésben rejlő forrásokból eredetteket. A neveléstörténetet a társadalmi történettel sokkal alkalmasabb és határozottabb ilynemű kapcsolatba hozni, mint a művelődéstörténettel, mert hiszen mindaz művelődés, a mi nem természet. A neveléstörténet »művelődéstörténeti álláspontról* nem kisebb pleonasmus, mint »álattan természetrajzi álláspontról«. 2. A társadalom és nevelés közti viszony induktív megvizsgálása. I. A társadalom természetformáinak korszakai. Mint már fentebb láttuk, az újabb vizsgálódás azt a nézetet vallja, hogy az emberi társadalom nem mesterségesen készített alakulas, hanem természtesen előállott állapot. A társadalom kezdetben nem egyéb, mint az embereknek körülbelül a szarvas-csordához hasonló gyülevész csoportja, a mely nélkülözi a szorosabb egységet s legfeljebb csak alkalom szülte alárendeltségben áll egy vezér alatt. Az alapkő, melyből a sociologia keletkezéséig a konstruktív, nem