Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-14 / 46. szám

Tisza Kálmán üdvözlő beszéde. (Elmondatott Kolozsvárit, 1895. nov. 3-án az új lelkész- és tanárképző intézet felavatási ünnepén.) Mélyen tisztelt ünneplő gyülekezet! Midőn a folyó év április havában a magyarországi evangelium szerint reformált egyház egyetemes konventje elhatározta, hogy tekintettel a mai ünnepélyre, legközelebbi gyűlését itt, ezen fontos városban, fogja megtartani, ez által már kétségtelen jelét adta annak, hogy az intézet felállításának fontosságát és hivatását a konvent tagjai egyhangúlag belátták és e feletti örömüknek az itt megjelenéssel is kívántak kifejezést adni. Ezen alapon jutott nekem azon szerencse, mint a magyarországi evangelium szerint reformált egyház egyetemes konventje világi elnökének, hogy ezen intézetet nemcsak a magam, hanem megbízási alapon a konvent nevében is üdvözöljem. Én azt tartom, hogy ezen nap, melyen a tudománynak ós a hitnek egy új forrása avattatik fel az országban, nemcsak az erdélyi református egyházkerületnek, ele még nemcsak az egyetemes egyháznak, nemcsak az összes magyarországi protestáns egyházaknak, de én szerintem minden hazafiasan érző magyar embernek ünnepe. Mert ezen intézet míg egyfelől szent egyházunknak érdekeit kivánja szolgálni, nemcsak ezáltal közvetve, de egyenesen is a tudomány és felvilágosodás fejlesztésének intézete. Ez pedig kétségtelenül minden magyar ember érdeke, mert hiszen nemzeteknek, melyek a tulajdonokban igen is, de számban nem nagyon erősek, a tudományban ós szellemi erőkben való fejlettség adja meg a létjogosultságot és létbiztosítékot. Fontos az a feladat, melyre a theologiai fakultás vállalkozott. Hogyne lenne fontos lelkipásztorokat nevelni azon egyház számára, mely nem feleslegesen tartja magát a legmagyarabb egyháznak, de tarthatja magát, mivel hivei között alig van — igen csekély kivétellel — más mint tősgyökeres magyar ember. Nevelni lelkészeket, kik a hazaszeretet és hitbuzgóság mellett felruháztassanak a tudomány összes fegyvereivel, hogy ezen, a mai időben hála Istennek egyedül érvényes fegyverrel megtudják védeni egyházunk tanait és igazait minden, akár egyenes, akár titokban mért támadás ellen; nevelni úgy, hogy azon tudatot is vigyék ki magukkal, hogy valamint Istent dicsérni, úgy a hazát szeretni csak szóval nem elég; mindkettőre áldozatkészség, munkaszeretet ós tett szükséges. Iíogy vigyék magukkal a szabadelvű -ség szellemét, vigyék magukkal a vizsgálódás és fejlesztés iránti fogékonyságot, ele egyúttal, midőn ezt magukkal viszik, legyen lelkükbe beiktatva az is, hogy az egyházi téren a fejlesztésnek és vizsgálódásnak határa van abban, hogy az egyház a bibliától el nem térhet, a gyakorlati életben pedig megvan abban, hogy nem szabad oda vinni a fejlesztést, hogy a ma meglevő egyház erejében, összeségóben meggyengíttessék, szétforgácsoltassék; mert a ki ezt teszi, az bizonynyal nem a szabadelvűségnek, a szabad vizsgálódásnak, hanem azok legnagyobb ellenségeinek tesz szolgálatot. Nem kevésbbó fontos a tanárképzés. Azt gondolom, hogy nem lehet abban kétség, hógy mindenkinek érdekében fekszik, hogy az ifjakat a köztanodákban a tudományos teljes képzettség mellett oly férfiak vezessék, a kik magukba szívták a hitbuzgóságot, a hazaszeretetet, a jó erkölcsök iránti kötelességérzetet. Igen jól tudjuk, hogy még egyházi iskoláinkban is igen nagy a száma olyan ifjaknak, a kik nem a mi egyházunkhoz tartoznak. Az itt nevelt tanárok ezeknek is szolgálatára lesznek. De lehetnek az ilyen tanárok állami középiskolákban is alkalmazva ós — nehogy fólreértessem — megjegyzem, hogy azon hitbuzgóságtól, melyet itt vesznek magukba, nincs mit félni a más felekezetűeknek, mert olyan egyháztól veszik a hitbuzgóságot, a mely tiszteli, becsüli minden más felekezetűeknek hitbuzgó érzelmeit. Nem fogják tehát kívánni, hogy az ő dogmáik szerint, de azt, hogy mindenki legyen a maga dogmái szerint hitbuzgó. Nem fárasztom tovább a tisztelt gyülekezetet. Egyszerűen ós röviden kívánom kifejezni az üdvözletet ezen intézet felavatásánál. Midőn a magam részéről legalább meghajlom azok érdemei előtt, kiknek az intézet létrejöttét köszöni, kívánom, hogy ezen nagy reményekkel felavatott intézet hosszú századok során minclig fejlődve, virulva múlja felül mind azon reményeket, melyeket még azok is, kik alapításában közreműködtek, hozzá kötöttek. Reformáljunk mi is. Felolvastatott a budapesli ref.' theologusok önképzőköre s a ref. ifjúsági egylet által 1895. október 31-én rendezett reformációi ünnepelyen. Reformáljunk mi is! Ne csak szóval dicsőítsük a reformáció nagy tényét, hanem tegyünk mi is valamit azoknak a dicső eszméknek megvalósítására, a melyeknek az emberiség egén való megjelenéseért ma az Isten nagy nevét áldjuk. De hát mit reformáljunk? Mit alakítsunk újjá? Mindenekelőtt hitünket. Mert hitünk nem elég erős, hogy e világ bajai és gonoszságaival megküzdhetnénk. Nem elég erős, hogy a halállal dacolhatnánk. Itt van a főbaj. Mivel hitünk nem tud hidat verni a siron át, mivel életünk céljai a koporsónál végződnek: azért nagyon is a földhöz kötött-