Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-14 / 46. szám

Tisza Kálmán üdvözlő beszéde. (Elmondatott Kolozsvárit, 1895. nov. 3-án az új lelkész- és tanár­képző intézet felavatási ünnepén.) Mélyen tisztelt ünneplő gyülekezet! Midőn a folyó év április havában a magyar­országi evangelium szerint reformált egyház egye­temes konventje elhatározta, hogy tekintettel a mai ünnepélyre, legközelebbi gyűlését itt, ezen fontos városban, fogja megtartani, ez által már kétségtelen jelét adta annak, hogy az intézet felállításának fontosságát és hivatását a konvent tagjai egyhangúlag belátták és e feletti örömük­nek az itt megjelenéssel is kívántak kifejezést adni. Ezen alapon jutott nekem azon szerencse, mint a magyarországi evangelium szerint refor­mált egyház egyetemes konventje világi elnöké­nek, hogy ezen intézetet nemcsak a magam, hanem megbízási alapon a konvent nevében is üdvözöljem. Én azt tartom, hogy ezen nap, melyen a tudománynak ós a hitnek egy új forrása avat­tatik fel az országban, nemcsak az erdélyi refor­mátus egyházkerületnek, ele még nemcsak az egyetemes egyháznak, nemcsak az összes magyar­országi protestáns egyházaknak, de én szerintem minden hazafiasan érző magyar embernek ünnepe. Mert ezen intézet míg egyfelől szent egyházunknak érdekeit kivánja szolgálni, nemcsak ezáltal köz­vetve, de egyenesen is a tudomány és felvilágo­sodás fejlesztésének intézete. Ez pedig kétségte­lenül minden magyar ember érdeke, mert hiszen nemzeteknek, melyek a tulajdonokban igen is, de számban nem nagyon erősek, a tudományban ós szellemi erőkben való fejlettség adja meg a létjogosultságot és létbiztosítékot. Fontos az a feladat, melyre a theologiai fakultás vállalkozott. Hogyne lenne fontos lelkipásztorokat nevelni azon egyház számára, mely nem felesle­gesen tartja magát a legmagyarabb egyháznak, de tarthatja magát, mivel hivei között alig van — igen csekély kivétellel — más mint tősgyö­keres magyar ember. Nevelni lelkészeket, kik a hazaszeretet és hitbuzgóság mellett felruháztas­sanak a tudomány összes fegyvereivel, hogy ezen, a mai időben hála Istennek egyedül érvényes fegy­verrel megtudják védeni egyházunk tanait és igazait minden, akár egyenes, akár titokban mért táma­dás ellen; nevelni úgy, hogy azon tudatot is vigyék ki magukkal, hogy valamint Istent dicsérni, úgy a hazát szeretni csak szóval nem elég; mind­kettőre áldozatkészség, munkaszeretet ós tett szükséges. Iíogy vigyék magukkal a szabadelvű -ség szellemét, vigyék magukkal a vizsgálódás és fejlesztés iránti fogékonyságot, ele egyúttal, midőn ezt magukkal viszik, legyen lelkükbe beiktatva az is, hogy az egyházi téren a fejlesztésnek és vizsgálódásnak határa van abban, hogy az egyház a bibliától el nem térhet, a gyakorlati életben pedig megvan abban, hogy nem szabad oda vinni a fejlesztést, hogy a ma meglevő egyház erejében, összeségóben meggyengíttessék, szétforgácsoltas­sék; mert a ki ezt teszi, az bizonynyal nem a szabadelvűségnek, a szabad vizsgálódásnak, ha­nem azok legnagyobb ellenségeinek tesz szol­gálatot. Nem kevésbbó fontos a tanárképzés. Azt gon­dolom, hogy nem lehet abban kétség, hógy mindenkinek érdekében fekszik, hogy az ifjakat a köztanodákban a tudományos teljes képzettség mellett oly férfiak vezessék, a kik magukba szívták a hitbuzgóságot, a hazaszeretetet, a jó erkölcsök iránti kötelességérzetet. Igen jól tudjuk, hogy még egyházi iskoláinkban is igen nagy a száma olyan ifjaknak, a kik nem a mi egyhá­zunkhoz tartoznak. Az itt nevelt tanárok ezeknek is szolgálatára lesznek. De lehetnek az ilyen tanárok állami középiskolákban is alkalmazva ós — nehogy fólreértessem — megjegyzem, hogy azon hitbuzgóságtól, melyet itt vesznek magukba, nincs mit félni a más felekezetűeknek, mert olyan egyháztól veszik a hitbuzgóságot, a mely tiszteli, becsüli minden más felekezetűeknek hitbuzgó érzelmeit. Nem fogják tehát kívánni, hogy az ő dogmáik szerint, de azt, hogy mindenki legyen a maga dogmái szerint hitbuzgó. Nem fárasztom tovább a tisztelt gyülekezetet. Egyszerűen ós röviden kívánom kifejezni az üdvözletet ezen intézet felavatásánál. Midőn a magam részéről legalább meghajlom azok érde­mei előtt, kiknek az intézet létrejöttét köszöni, kívánom, hogy ezen nagy reményekkel felavatott intézet hosszú századok során minclig fejlődve, virulva múlja felül mind azon reményeket, me­lyeket még azok is, kik alapításában közremű­ködtek, hozzá kötöttek. Reformáljunk mi is. Felolvastatott a budapesli ref.' theologusok önképzőköre s a ref. ifjúsági egylet által 1895. október 31-én rendezett reformációi ünnepelyen. Reformáljunk mi is! Ne csak szóval dicsőítsük a reformáció nagy tényét, hanem tegyünk mi is valamit azoknak a dicső eszméknek megvalósítására, a melyeknek az emberiség egén való megjelenéseért ma az Isten nagy nevét áldjuk. De hát mit reformáljunk? Mit alakítsunk újjá? Min­denekelőtt hitünket. Mert hitünk nem elég erős, hogy e világ bajai és gonoszságaival megküzdhetnénk. Nem elég erős, hogy a halállal dacolhatnánk. Itt van a főbaj. Mivel hitünk nem tud hidat verni a siron át, mivel életünk céljai a koporsónál végződnek: azért nagyon is a földhöz kötött-

Next

/
Thumbnails
Contents