Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-31 / 5. szám

ISKOLAÜGY. Az új kormány közoktatási programmja. Tárgyakban gazdag, tájékozottságban meglepő, Ígére­tekben bőséges az a közoktatási programm, melyet Wlas­sies Gyula, az új miniszter január 24-iki beszédében adott. Mozaikhoz hasonlít, sok érdekes részlettel, de egységes irányelv nélkül, mondhatnám rendszertelenül összeállítva. Formailag összefüggő s elég logikus és elég kritikus a beszéd, de tartalmából hiányzik az összetartó magasabb eszme, a megelevenítő lélek. A népoktatás területén a napi sajtó és a tanítói körök többször hangoztatott államosítási törekvéseivel szemben a népiskolát az eddigi keretekben és jellegben kívánja fentartani és tovább fejleszteni. A miniszter nem akarja a népnevelést államosítani, mert nincs rá pénze, mert a 14,125 népiskola államosítása oly pénzáldozatba kerül, melyet az ország meg nem bír. Különben is sze­rinte nem az a főkérdés, hogy ki az iskolafentartó, hanem az, hogy jó-e az iskola? hogy a kor színvonalán áll-e? hogy a magyar állameszme követelményeinek megfelel-e? És ezt a miniszter három eszközzel reméli elérhetőnek. A népoktatási törvény revíziójával, a tanítóképzés és tanítóképesítés reformjával és a tanfelügyelet hatályosabbá tételével. A népoktatási törvény revíziójáról már is intéz­kedett, szakértőt bizott meg tervezet készítésével, melyet a közvélemény megbirálása alá fog bocsátani. A tanító­képzés és képesítés ügyében pedig az a terve, hogy a felekezeti tanítóképzők tanterv, tantárgyak, fizetések, ta­nítók és tanárok képesítése tekintetében egyenlő feltételek alá helyeztessenek az állami intézetekkel. »És a mire a legnagyobb súlyt helyezek: be kell hozni ezen intézetek tanáraira nézve a valóságos állami képesítő vizsgálatot*. A népiskolai felügyelet hatályosbítását egyfelől a tanfelügye­lőségek fokozatos szaporításával, másfelől a tanfelügyelői in­tézménynek juriszdikcióval való ellátásával kívánja eszkö­zölni, mely utóbbiról a közigazgatás reformjánál lehet gondoskodni. Mi azt tartjuk, hogy mindezek jó és bölcs tervek és ígéretek, csakhogy ne maradjanak puszta tervek és ígére­tek. Ám legyen, ne változtasson a miniszter a népoktatás mostani rendszerén, ne államosítson, ha nincs rá pénze s ha nem mer szembe szállani az egyházak iskolaauto­nomiai érzékenységével. Tökéletesen igaz, hogy a mostani rendszer keretében is üdvösen lehet fejleszteni a magyar népnevelést. Az 1893. XXVI. törvénycikk oly befolyást enged az államnak a felekezeti iskolákra, hogy annak ke­retében az összes népiskolákat nemzeti iskolákká lehet tenni. Csak a törvényeket kell jól végrehajtani. És ezt mind a népnevelés, mind a nemzeti állameszme nevé­ben és érdekében megkívánjuk a kormánytól úgy is mint magyarok, úgy is mint protestánsok. Megkívánjuk, hogy a paedagogiai és nemzeti követelményeknek meg nem felelő zug- és nemzetiségi iskolákat az 1893-ik évi tör­vényben nyert hatalmánál fogva a magyar haza terü­letén tovább meg ne tűrje, hogy a tanítói fizetések eme­lését ugyanazon törvény erejénél fogva országszerte sür­gősen végrehajtsa, illetve végrehajtassa. Népiskolai politi­kánk legfőbb baja a végrehajtásból ered. A miniszter által kivánt jó iskolának egyik sarkalatos alapfeltétele a jó tanító, ezt pedig 2—3 száz frtos fizetéssel teljes lehetetlen előállítani. Mi a tanítóképzés és a tanító-, meg tanár-képe­sítés állami ellenőrzés alá helyezésétől sem félünk, sőt ugyanezen hatályosabb eltenőrzésnek a középiskoláknál általában véve úgy didaktikai, mint nemzeti szempontból csak jó hatását tapasztaljuk. Hadd menjen el az a kor­mánybiztos vagy kormányképviselő ne csak az érettségi vizsgálatokra, hanem a tanítóképesítő vizsgálatokra is, bizonyára ott is csak üdvös eredmény várható az ő ellen­őrző munkájától. A középiskolai oktatás terén szintén fontos refor­mokat helyezett kilátásba a miniszteri programm. Az egy­séges középiskola eszméjét helyesli a miniszter, de meg­valósításra még nem tartja elég érettnek, s ezért nem tartja aktuálisnak sem. A tanrendszeren tehát nem kiván gyökeresen változtatni. De három;, illetőleg négy kérdést érettnek tart a megoldásra. Egyik a túlterhelés kérdése, melyen methodikai úton kiván segíteni. Másik a nemzeti elem erősítése a tantervben, mit a magyar történet és irodalomtörténet nagyobb felkarolásával remél elérhetőnek. Harmadik a görögpótló tárgyak revíziója, mit majd ezután tesz megfontolás tárgyává. Negyedik a tanárhiány kér­dése, melylyel behatóbban foglalkozott a miniszter. Nagy tanárhiány van az autonom egyházi iskolákban, még na­gyobb az erdélyi római kath. status iskoláinál, de legna­gyobb a tanárhiány a szerzetes-rendek iskoláinál. A teendő tehát az lesz, hogy minél több jeles fiatal embereket nyer­jünk meg a tanári pályának s azokat, a kik megélhetési nehézségekkel küzdenek, anyagilag támogassuk. A volt miniszter által alapított 500 frtos 30 ösztöndíj szerinte elő fogja mozdítani a tanári pályára lépés kedvét. A tanárképzésről szóltában a jelöltek szakképzésé­vel meg van elégedve a miniszter, de gyakorlati képzé­sűkben műveltség, modor, tapintat és emelkedettség te­kintetében hiányokat lát, melyeken jó internátusok be­rendezésével akar segíteni. Nekünk úgy tetszik, hogy a tanárképzés és nevelés e kritikája egy kissé felszínes. Közvetlen tapasztalataink s oly szakértők véleménye, mint pl. Beöthy Zsolt arról győztek meg bennünket, hogy a tanárképzés elméleti vagy tudományos oldala ellen is több jogos kifogást lehet tenni. A tanárképzés egyoldalú szakképzéssé fajult, mely részint a tanulók túlterhelésé­ben, részint abban nyilatkozik, hogy a mai középiskolai tanárok keveset nevelnek, de annál többet tanítanak. Már pedig a középiskolának nagyold) szüksége van nevelő ta­nárokra, mint tudós előadásokat tartó professzorokra. A tanárképzésnek eme sarkalatos hibáján is segíteni kell, ha középiskoláink nevelő hatását emelni akarjuk. A mi az internátusok szervezését illeti, azt a jobb nevelés, de kü­lönösen a tanárnövendékek önfentartásának könnyebbítése

Next

/
Thumbnails
Contents