Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-31 / 44. szám

teket, kérvén rátok a nagykegyelmességű Isten áldását, hogy békességben, boldogságban s megelégedésben futhassátok és fejezhessétek be földi pályátokat. Én azt hiszem, ha így beszélünk, s nem annak a színtelen, hatástalan felekezetnélküliségnek nyelvén, melytől félünk, de a melybe mármár belejutottunk, senkinek se jut eszébe, hogy a mi házasságkötésünk (hagyjuk el ezt a pápista szót »egyházi áldása s ne bujjunk a pápista papok közé, kik egyebet se tudnak, mint áldani ós áldani), felesleges, sallangszerű valami, melyet nekünk kell kínálgatni. Sőt igenis, ha nem hagyjuk említés nélkül, hogy Franciaországban, a melyre gyakran hivatkozunk, mióta a polgári házasság fennáll, általában elfajzott a házasság s ez által a családi élet, úgy hogy ma Franciaország nem más. mint a titkos és nyilvánvaló paráznaságok és házasságtörések botrányos hazája (a hol azért a parázna házasok sok esetben együtt maradnak, mert azt a tudományt hirdetik nekik, hogy a házasság sakramentum); és ha ennek okát is feltárjuk, hogy t. i. a házasság igaz vallásos eleme megsemmisült, s helyébe ült az ünnepi színezet, hókusz-pókusz vagy »egyházi áldás«, az evangelium minden hite s erkölcse nélkül: bizony, ha ezt ekképen kifejtjük, belátja a legegyügyübb ember is, hogy a mi evangeliumi szolgálatunk a valódi házasságkötés elmaradhatlan része és nem üres, szükségtelen ceremónia, melyet lehet kikérni is, meg nem is, hanem egy fő s szükséges dolog, a jobb rész, mely a házasság lealacsonyítása nélkül nem vétethetik el mitőlünk. S ezzel meg van könnyebbítve a stóla-ügy megoldása is. Minden prot. papban megvan kisebbnagyobb mértékben a papi bölcseség; erre bízzuk, mely esetben engedtessék el s kiknek tegyünk kedvezményeket. Én azt hiszem, ha reánk bizatik, kitől szedjük be s kitől ne, a mi minket törvényesen megillet: lesz bennünk, ha úgy kívántatik, ugyanannyi áldozatkészség, mint a pápista papokban, kiknek az ügy, minden jövedelmeik mellett is, nagylelkűségükre bízatott. Stólák miatt, nyugodt lehet mindenki, mi a nyájat elszéledni nem hagyjuk. Sőt le is tudunk mondani róluk, ha kell. De most nem kell és nem szükséges. Most lemondani — az ijedelem szinét viselné magán. Különben is nem furcsa-e: magas rangú, bő fizetéses állami és egyéb hivatalnokok busás nyugdíjakat húznak, a mint irodájukból kimozdulnak: szerény fizetéseink mellett, csak mi legyünk szükség nélkül is önfeláldozók, csak mi tegyünk olyat is ingyen, miért a legtöbben szó nélkül fizetnek, a mi köztünk igen sokaknak egy-egy font húsra való ? Kérjük a tisztelt Konventet, keressen e kérdésnek megoldására megnyugtató s kielégítő módot; s ha híveink öntudatát s miénket is emelni óhajtja, kérjük, vegye kezébe, s biztasson meg, hogy kezébe veszi, az egyházi adók rendezését. Mert erre van égető szükségünk. Torkig vagyunk a »papbórekkel«. Szükségünk van továbbá egy újonnan szerkesztett agenclás könyvre (Fördős Lajos esketési kérdéseivel), egy bibliamagyarázatra; Kálvin Institutiónak modern nyelvű fordítására, ós a Helvét hitvallásra. Legyenek csak ezek meg: országosan rendezett adó-viszonyok; minden papnak bibliamagyarázata, agendája, institutiója és Plelvét hitvallása: gyönyörűség lesz nézni, mint indul meg hazánkban az evangelizáció s mint éled fel mindenütt a hit- és az erkölcsi élet! Pécel. György László. A konventig vagy a zsinatig? II. Azon eldöntésre váró kérdés mellett, hogy a magyar református egyház kötelezze-e tagjait házasságuk egyházi megkötésére, vagy azoknak erre vonatkozó szabadválasztási jogát felibe emelje az egyház közjavának: az is eldöntésre vár, hogy az egyenlő jog és hatáskörű egyházi főhatóságoknak, az egyházkerületeknek, az egyházpolitikai törvények életbeléptetése alkalmából hozott és egymástól eltérő, egymásnak ellentmondó határozatai közül melyik a célszerűbb, melyik állhat meg, melyik tétessék az egész magyar református egyházra kötelezővé és micsoda fórum által ? Nem reánk tartozik a döntés és mégis foglalkozunk e kérdésekkel; mert épen e nagyfontosságú dolgok agyon voltak hallgatva. Ez azt látszik bizonyítani, hogy a közvélemény nem így várta e kérdések megoldását, hanem természetesnek találta, hogy a házasságra vonatkozó eljárásunkból, a mit a H. T. el nem töröl, meg nem változtat, az mind törvényerejű marad eladdig, míg az arra jogosított fórum: a zsinat megváltoztató határozatot nem hoz. A heves-nagykúnsági egyházmegye meg is tette e szellemű indítványát: nem fogadtatott el az egyházkerületen és alkottunk ellentétes határozatokat. Ez ellentétekből vagy azokon kívül ha sikerül megtalálni az egyház nagy érdekeit előmozdító megfejtést: akkor könnyű lesz megfelelni arra a kérdésre is, hogy konvent vagy zsinat döntsön-e? Az ellentétek a hirdetés, esketés és stóla körül keletkeztek. A mi az egyházi hirdetést illeti, úgy látszik, győz az azt fentartani kívánók tábora, legalább az egyházkerületi utasítások többsége ezt mutatja; csakhogy, míg egyik a polgári hirdetésre felvételről kiadott tanúsítvány alapján rendeli el az egyházi hirdetésre való jelentkezést, addig a másik azt kívánja, hogy elébb jelentkezzenek a felek a lelkészi hivatalnál, mint a polgári tisztviselőnél. Abban azonban megegyeznek, hogy csak a ki akarja az egyházi hirdetést, az hirdettessék; az egyházi hirdetés nem tétetik kötelezővé az egyháztagokra. De hát ref. egyházunk, mely eddig következetesen megtartotta a hivei közt való egyenlőséget, annyira, hogy a legújabb időig az egyenlő mértékű egyházi adózás rendszerén is alig változtatott, most