Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-31 / 5. szám

a nyilatkozata, úgy látszik, hogy az alsó paps íg megnyerésére van szánva; ele mi azt hiszszük, hogy ez az elkoptatott csalétek nem igen fog nagyobb vonzerőt gyakorolni az elmérgesített alsó papságra. A miniszternek az általános vallásügyi s a két konkrét római katb. egyházi kérelésben tett nyilatkozata ránk azt a benyomást teszi, hogy az új kormány vallásügyi politikája a megalkuvás, még pedig a római egyházzal való megalkuvás terére lépett. Hiába hangsúlyozza a programmbeszéd az elvi fentartásokat, az előjelek azt mutatják, hogy nagyobb concessiókra lehetünk elkészülve. Az intransigensnek hirdetett liberalizmusból opportunus liberalizmus lett, melyben klerikális vonások is kezdenek mutatkozni. Legeklatánsabban bizonyítja ezt az a hatás, melyet a miniszter beszéde a klerikális sajtóra tett. A Religió pl. miután a miniszter nagy ügyességét és konciliáns modorát méltán feldicséri, így folytatja észrevételeit: »A miniszternek természetesen a katholikusok szájaizére is kellett valamit mondani és pedig olyat, a mi minden igaz katholikusnak, aztán olyat, a mi főleg a világiaknak és végül olyat, a mi különösen a szükséggel küzdő alpapságnak okvetlenül tetszik. S meg kell vallani, hogy a miniszter a lekenyerezésnek ezt a hármas módját mesteri ügyességgel kezelte. A kath. hit kinyilatkoztatott természetéről s a kath. egyház szervezetének Istentől megállapított hierarchiájáról oly bensőséggel, hogy ne mondjam kenetes szavakkal szónokolt, mint akár egy szaktheologus vagy zsinati atya. A világi többség dominációját váró laikus közönségre az autonomiai kongresszus egyenes összehívásának eszméjével, a kongrua-rendezést váró alpapságra pedig, az összeírás »határozott« ígéretével, legalább is határozottan megnyugtatólag, sőt biztatólag hatotta. Mi reánk a miniszter székfoglalója nem tett ily »határozottan megnyugtató, sőt biztató« hatást. Elismerjük, hogy az új miniszter »meglepő« otthonossággal mozgott széles körű tárcájának úgyszólván minden ügykörében s tetszetős igyekezett lenni programmbeszécljében főként a római kath. felfogás különböző árnyalataival szemben. De azt is kénytelenek vagyunk megvallani, hogy beszédjében a liberális elvek nagyon bátortalanul, megtompítva és színtelenül érvényesülnek ; protestáns egyházi szempontból pedig semmi olyat nem tartalmaz ez az egyházpolitikai programm, a mi ránk megnyugtatólag, sőt biztatólag hatna. Meglehet, hogy a protestánsoknak eme semmibe vétele csak taktikai fogás, csak tetszeni ak aras a római katholikusoknak és szándékos hallgatás rólunk, kiket szivében elvtársainak tart az új miniszter. Nem vitatkozunk felette. De épen ezért a nagy tartózkodásért kénytelenek vagyunk mi is egyelőre tartózkodó állásban maradni. Sajnosan nélkülözzük a miniszter programmbeszédéből pl. azt az egyházpolitikai részt, melyet az előző kormányok több ízben megismételtek : az autonom egyházak kongrua-rendezésének említését. Az előző kormány többször ígérte, hogy az 1848. évi XX. t.-c. intentiójának szem előtt tartásával a prot. egyházakat papi kongruájok rendezésében nagyobb mértékű állami clotatióval szándékozik megsegíteni. Az új miniszter erről teljesen hallgat. Már pedig attól a kormánytól, mely többször hangoztatja, hogy elődje örökségét sértetlenül átveszi, bizony elvárjuk, hogy elődje szellemében némi méltánylásául az eddig rendszeresen elhanyagolt protestáns egyházaknak, különösen a nemzeti kultura érdekében kifejtett áldozataikra való tekintetből, a kongruarenclezés munkájában végre-valahára segítségökre legyen. A szükségletek kimutatásának összeírása a vallásügyi kormány mult évi felhívása folytán a protestáns egyházakban országszerte folyamatban van ; a csekély fizetésű lelkészek epedve várják az ügy érdemleges rendezését: csak a kormány, a leghivatottabb tényező, hallgat. Ez a hideg mellőzés bántó, sőt aggasztó és semmi esetre sem bizalomgerjesztő. Váradi F. Válasz Czinke Istvánnak. Czinke István lelkésztársam a »Prot. Egvh. és Isk. Lap« mult számában súlyos vádat emel egyebek közt ellenem is. Én ugyanis a > IlajnaU mult évi 7. számában Fülöp József körmendi lelkész »Elmélkedés«-eit ismertetvén, röviden azt írtam, bogy ez elmélkedések kedves, ügyes, rövid bibliamagyarázatok. Azt is kiemeltem, hogy a nyelvezet egyszerű és keresetlen. Nem hallgattam el azt sem, hogy Fülöp lelkésztársam exegesise sok helyen fogyatékos. Erre a 15—16 soros bírálatban több példát is idéztem. Végül ezt írtam: tekintettel e mii előnyeire, némely hibái dacára is ajánljuk a keresztyén családoknak, hogy ez elmélkedéseket vasárnap délutánonként olv isgassák. Ez utolsó mondatot Czinke lelkésztársam frázisnak vette, azért azt meg kell magyaráznom. Az én meggyőződésem szerint ugyanis lelkészeknek csak olyan prédikációs könyveket kellene venniök, a melyekben valami rendkívül gazdag hitélet nyilatkozik meg. (Ha a magyar prot. lelkészi kar annyira nem haragudnék rám, hát én adnék is ki ilyen prédikációs könyvet. Talmage, Bersier, Monod, Spurgeon, Gerock. Chysostomus János és oly hazai prédikátorok müveit adnám e prédikációs könyvben, a kik a biblia magyarázásában valami meglepő eredetiséget mutatnak föl. És azt mondanám a lelkésztársaknak: íme, ezeket szórói-szóra el nem mondhatjátok, hanem ezek alkalmasak arra, hogy meg-