Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-10 / 41. szám

s .huzdítólag intézett levelében arra inti az általa immár 50 év óta ismert hiveket, »hogy az ev. bithez törhetlenül ragaszkodjanak, érintkezéseikben becsületesek legyenek, az isteni tiszteleteket szorgalmasan látogassák, gyermekeiket szorgalmasan iskoláztassák, s papjukat, tanítójukat s a lőcsei anvaegvház jótékony elöljáróságát mindenkor tiszteljék«. A nagyobb harangot is ő öntette 380 írtért, s két hét múlva avatják föl Lőcsén 10 ezer forinton épült temetői kápolnáját. Sőt — mint értesülünk — egy nagyszerű árvaháznak 100 ezer frton való létesítése vár még áldó kezére. Az ünnepi istentisztelet végét a fungáló lelkészek közös úrvacsorázása képezte, melynél az ágendát tTust esperes s Kübecher Albert durándi lelkész, a kollektát Them L. iglói vallástanár s az áldást Dianiska végezte. Közben Ormóssy tanító vezérlete mellett a lőcsei dalárda karéneke gyönyörködtette s vallásos érzelmeiben építette a jelen volt ünnepi közönséget, mely a 2'/2

óráig tartó isteni tisztelet mellett sem tudott elfáradni. A díszes templomra a Gusztáv Adolf-egylet 10 év óta 4833 forintot, s a schönhurgi fiókegylet Glauchauban Weidauer buzgóikodására 1238 frtot áldozott. Ezenfelül neki köszönheti, hogy a glauchaui ephőria 350 éves ref. emlékünnepén 45 gyülekezet adományaként befolyt 2926 forintnyi összeg is burgerhofi templomnak jutott. Maga a Gusztáv Adolf-egylet, tehát összesen 7759 frttal járult a templom építéséhez. A megdicsőült Krisztust ábrázoló oltárkép, valamint több oltári kereszt, edény és biblia is a glauchaui hívek adománya. A díszes orgonához ugyancsak Weidauer buzgólkodására Félix lipcsei tanár 100 frttal járult. Több lőcsei hívő is (Lomnici, nőegylet stb.) hozzájárult az új templom fölszereléséhez. Valóságos védő és mentő munkát végzett ezzel a Szepesség e vadregényes pontján Dianiska A. belmissziói és evangelizáló munkássága a pápás tótosodás áramlataival szemben. A nagy fáradsággal ez alkalomra a tanítói lakban elrendezett ebéden Nagy Árpád lőcsei egyházfelügyelőnek királyunkra magyarul elhangzott hazafias tósztja után a német vendégek s a lőcsei város és egyház küldöttei voltak szebbnél-szebb tósztok állandó tárgyai. így Weidauer remekül fejtegette a magyar s a német protestantizmus ősrégi érintkezéseit, Dianiska lelkész s Szönyey K. polgármester a magyar hazafiság s a prot. érzület összetartását stb Nagy hatást keltett, a midőn Weidauer az épen jubiláló helybeli tanítónak, Schoknak 25 frtnyi adományt s Walter pénztáros egy díszes imakönyvet nyújtott át elismerésül. Fanlc lipcsei szuperintendensnek, Fricke központi elnöknek s a glauchaui fiókegyletnek távirati üdvözlet küldetett. A német vendégeket Lőcsén kitüntető szívességgel fogadták. A Tátráról, a szepesi várról, s a magyar vendégszeretetről elragadással szólottak. Legközelebb a ruszkinóci gyülekezetet veszik pártfogásuk alá, a mivel valóban istenes dolgot végeznek. Lőcséről Zelenka püspökhöz, s onnan Budapestre, s majd Bécsen és Prágán keresztül haza utaztak. Felejthetetlen lesz reám nézve a lőcsei tartózkodás s a több napi személyes érintkezés Weidauerrel és társával. Olyan mérsékelt irányú türelmes orthodoxia előtt, mely a hit és szeretet ilyen műveiben nyilatkozik, s a melyen tanul, épül s lelkesedik az ember, kalapot kell emelnünk. Hazai s közegyházi viszonyaink alaposabb megismerése s rosszakarat vagy tájékozatlanság szülte sok előítélet eloszlatása céljából hozza a magyarok kegyelmes Istene mennél gyakrabban a mi körünkben német hitsorsosainkat! Dianiskának pedig áldást és üdvöt áldásos külföldi közbenjárásaiért egyházaink és iskoláink fölsegélyezésében! Hazafias és prot. missziót teljesít ezzel egyaránt. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. Régi és új idők. Welch' eine Wendung durcb Gottes Fügung. (I. Vilmos, német császár.) Huszonöt évvel ezelőtt történt, hogy egy karácsonyfalvai (Máramaros vármegye) szép szál oláh legénybe egy ottani galiciáner zsidónak a leánya belegabalyodott. Ez eddig olyan dolog, a mi bizony másutt is megtörténhetett. Hanem az már talán csakugyan nem történt meg máshol — legalább én sem nem olvastam, sem nem hallottam — hogy a kikeresztelkedett és férjhez ment, konvertita nőt elhagyott, fanatikus hitsorsosai folytonosan üldözzék s a hol csak előkaphatták: úton-útfélen félholtra páholják. Valahányszor M.-Szigetre bejött szomszédos lakó helyéről ez a nő : száz meg száz zsidó vette körül és inzultálták a galiciáner gyöngédség minden skáláján keresztül. S hogy egészen komoly baja nem eshetett: kéthárom városi hajdú (még akkor így hittük a később »rendőr«-ökké avanzsiroztatott városi szolgákat) jóvoltának, vagyis inkább markának és öklének volt köszönhető. Huszonöt év multán: ma — egyetlen fia zsidó sem ellensége többé ama szegény, üldözött asszonynak. Mert eljött az idők teljessége. Az istenember s a nagy reformátorok szelleme leszállott hozzánk s a lelkiismereti kényszer kötelékeiből kiszabadítván: törvénybe, szívbe bevetette, bevéste a lelkiismereti szabadság nemes magvát, isteni eszméjét. Egy kikeresztelkedett, zsidó leánynak az esküvőjét egészen más körülmények közt, a fölvilágosodott, művelt türelem és a minden ellentétet nivelláló, átalános szeretet és kölcsönös megbecsülés hajnalderüs szféjárában láttam az imént megtörténni. Nagykanizsáról szól énekem. Aug. 4-én Csáktornyáról vittem ugyanis oda papunknak önkénytes egyházi adómat; egyszersmind részt kívántam venni az isteni tiszteleten is, mivel itt: Csáktornyán prot. isteni tisztelethez csak ritkán juthatunk Az isteni tisztelet végére a jeles fiatal pap esketést hirdetett. A nagykanizsai m. kir. posta- és távirdahivatalban egy rendkívül szorgalmas és ügyes, zsidóvallásu leány: Wei?z Matild, mint postakiadónő, volt alkalmazásban. Kötelességeinek derekas betöltése s szerény, visszavonuló életmódja tiszteletet és közbecsülést szerzett e jóravaló nőnek igen széles körben. Bajkor Béla, kassai illetőségű, okucsányi (Horvátország) vasúti hivatalnokhoz is eljutott e nő jó hírneve s megismerkedvén vele: körülbelül egy évvel ezelőtt nőül kérte. A zsidó leány így válaszolt: »Ha valaha kikeresztelkedném s férjhez mennék: csak refor mátushoz mennék: katholikushoz semmi áron. Ha Ön református: itt a kezem, neje leszek; ha nem az: akkor minden fáradozása hasztalan*. Nagy kő esett Bajkornak a szivére; katholikus volt. Megmondta ezt s nem lévén mentő gondolata: a mély meggyőződésű, bátor leánytól fájó szívvel búcsút vőn. Borús, gyötrelmes napok következtek ezután Bajkorra. Lemondani, megválni eszményétől nem tudott; elérni pedig azt, az eddigi úton, nem remélhette többé. Egy hosszú évi tépelődés után végre megszületett a mentő gondolat: beállított a leányhoz s így szólt: »Kisasszony! ha reformátussá leszek, eljön-e hozzám nőül?« > Szívesen itt a kezem; ezt vártam Öntől*. Ezt az újonc kálvinista párt eskette össze az én kitűnő, itjú papom oly körülmények közt s bensőségteljes ünnepélyességgel, a minő csak a legíölvilágosodottabb s