Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-03 / 1. szám

személye alkotmányunk értelmében szent és sérthetetlen. Hogyne volna hát nagy és dicső az a diadal, melyet a lefolyt küzdelemben mi nyertünk meg, hogyne volna fényes az a nyereség, melyben a hazai protestantizmus első sorban osztozkodhatik! De ez a dolognak csak egyik oldala. Nézzük meg, hogy együgyű optimistáknak ne láttassunk, nézzük meg a másik oldalt is. Eddig a házasulandó feleket az egyház eskette össze, a maga lelkészei által. Kinek és minek mondanám el ezen egyházi lap intelligens olvasó közönsége előtt, hogy milyen óriási erkölcsi erő volt ezzel letéve egyházunk és ennek lelkészei kezében? A ki ezt nem érezte és nem tudta közülünk, lelkészek közül, annak nem borította méltólag vállait a palást; s a melyik protestáns világi egyén ezt be nem látja, azt nem járta még át teljesen a protestantizmus szelleme, mely az Ige erejében, a lélekre ható szó hatalmában látja letéve múltja dicsőségét, jelene fundamentumát s jövője zálogát. Ha már az 1894. évi XXXI. t.-cikk életbe léptetésével a házasság polgári tisztviselő előtt kötendő meg, s az egybekötött házastársaknak szabad tetszésére lesz bízva, hogy megkötött házasságukra kikérjék-e, vagy egyszerűen mellőzzék az egyház áldását: kétségtelen, hogy az egyház és az egyház szolgáinak kezéből kiesett egy fontos, egy nagy súlyú erkölcsi hatalmi tényező, melylyel eddig kivétel nélkül minden esetben hathattak az egybekelni akarókra, Ezentúl csak a vallásos érzület kötelezi a már egybekelt házasokat a vallás igéinek kikérésére, meghallgatására, s a hol nincsen meg az a vallásos érzület, ott némán, elhallgatva fog vesztegetni a jó szó, a jó tanács, melyet eclclig mint szerető atya és barát intézett a liturgus az élet eme fontos fordulópontján az új útra készülő felekhez. Nagy és mélységes veszteség ez, melynek kárpótlásáról nekünk gondoskodnunk kell. Azután az 1867. évi LIII. t.-c. 12. 8 - a, a jogegyenlőség alapjára helyezve bennünket, úgy intézkedett, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek közül a fiúk atyjoknak, a leányok anyjoknak vallását követik, míg az 1894, évi XXXII. t.-c. 1. §-a szerint: »a különböző vallásfelekezetekhez tartozó házasulok, házasságuk megkötése előtt egyszersmindenkorra megegyezhetnek arra nézve, hogy gyermekeik valamenynyien az atya vagy az anya vallását kövessék, illetőleg abban neveltessenek «. A szabaclelvűség, a lelkiismereti szabadság éltető levegőjének lehelletét érezzük mi bizonyára fuvallani ezen §-ból, de nem habozunk kimondani azt sem, hogy a törvény ezen intézkedésével a térítgetés, a rábeszélés ügyeskedő politikájának tág tér nyittatik. Es vájjon mi erősöknek mutatkoztunk-e eddig ezen a téren ; vájjon nincsen-e,- viszonyainkat ismerve, száz és száz okunk félni, hogy a kifejlendő küzdelemben mi fogjuk a rövidebbet húzni ?! Es végre ha bejő »az állami anyakönyvekről a szóló 1894. évi XXXIII. t.-c., ezzel is vesztünk nemcsak anyagilag, hanem erkölcsi befolyásunk tekintetében is; s ha, a mint úgy van, végre is az anyagi az alapja szellemi, erkölcsi és lelki létezhetésünknek : mi biztosít bennünket, hogy talán még csekélyebb anyagi erővel meg tudunk-e állani s becsülettel tudunk-e harcolni a küzdelmes jövő nehéz pályaterén ? ! De azért én még sem féltem egyházunkat a beállandó új viszonyok között. Lehetséges volna-e az, hogy az az egyház, mely hosszú három évszázad viharos küzdelmei között mindig a tiszta szabadelvűség, a legmélyebb erkölcsi és bibliai alapokon fekvő lelkiismereti szabadság eszméit hangoztatta; mely mindig nyilt hadilábon állott a sötét klerikálizmus lélekrontó reactionális irányzatával; mely maga segítette legjobb ereje szerint győzelemre jönni ezen új törvényeket : lehetséges volna-e az, ha ezeket a maga sírásóivá teremtette volna, hogy ezek napfénye őt csak kiaszásra kárhoztatná, a helyett hogy új erőt öntene tagjaiba?! Nem, és ezerszer nem ! Isten tanácsvégzése mindig bölcs az ő országában, s ád ő mi nekünk is kellő bölcseséget ahhoz, hogy az új viszonyokhoz alkalmazkodni tudjunk, hogy megtaláljuk a szükséges eszközöket az ő temploma új oszlopzatának fentartásához. Annyi bizonyosnak látszik előttem, hogy mihelyt az új törvények végrehajtásának módozataihoz föltétlenül szükséges kormányi utasítások megjelennek : azonnal össze kell hívni országos zsinatunkat, hogy egyházaink, lelkészeink el ne tévelyedjenek az ismeretlen úton, hogy bizton vezérlő, egységesen irányító kalauz adassék kezökbe mindazon kérdéseket illetőleg (házassági stb. anyakönyveink vezetése, az egyházi megáldás kihirdetésének módja stb.), melyekre nézve okvetetlenül szükséges az egységes, tehát egyedül erőteljes eljárhatás céljából a legfelsőbb egyházi utasítás. Új átalakulás küszöbén áll egyházunk. Sok teendő megállapítása vár ez évben egyházunk egyetemére, s ebben zsinatunkra, konventünkre, egyházkerületünkre, egyházmegyéinkre, presbyteriumainkra. Készüljünk jó előre a nehéz munkára. Debrecen. Csiky Lajos. l*