Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-24 / 4. szám

a szerkesztő jeleskedvén és vezérkedvén legelői e tekintetben a jó példával. Mért nem kellenek hát ezek se? Azért, mert ezekhez csak a többinek a holt testén át lehet jutni s ezeknek az elevenebb és melegebb vérű magyarázatoknak a kedveért a többit, a holt tömeget is meg kell vásárolni. Már pedig sem a pénznek, sem a helyzetnek annyira bővében nem vagyunk, hogy néhány használható magyarázat kedveért egy nem elég oekonomikusan tervezett, sőt a végtelenségbe nyúló nyomtatványt halmozzunk össze évről-évre azért a pénzért, mely sok esztendő alatt sokra rúg s egyetlen irodalmi ágazatra fordíttatván, méltán áldozathozatalnak nevezhető. A bibliamagyarázatok számára tehát nagyobb kelendőséget csak úgy biztosíthatunk, szószékeket és sziveket minél nagyobb területen való befogadásukra csak akkor hódíthatunk, ha azokat 1. nem a könyves polcok, de a kathedrák számára — s nem a tudós exegesis, de a nép lelki szükségeinek ós felfogási körének szem előtt tartásával — fogjuk összeállítani. Minden írásmagyarázat, mely ennek a célnak akár szárazságánál és nehézkességénél, akár terjedelménél s beosztásánál fogva meg nem felel, legyen az máskülönben bármilyen alapos s magas irodalmi ós tudományos színvonalon álló dolgozat, a »Gyakorlati bibliamagyarázatok« birodalmából feltétlenül kiküszöbölendő, de kiküszöbölendők a széllel-bélelt magyarázatok is, ezek a mag nélküli polyvák, melyek minden haszon nélkül fogyasztják a papirost s türelmet; 2. ha nem kötjük magunkat kizárólag ahhoz a magyarázási eljáráshoz, mely állandóan egy könyvet magyaráz s csak akkor kezd máshoz, ha azt bevégezte; hanem tért nyitunk a szemelvényeknek is, a mi nem vezet olyan könnyen a magyarázatok megunatására; 3. ha a folyóirat terjedelme alább szállíttatik s lehetőleg csak egy évre való magyarázatot közöl minden esztendőben; hogy így a terjedelemmel az előfizetési díjat is lejebb szállítván, alkalom nyujtassék a legszegényebb lelkésznek is a hozzáférhetésre. A magam érdekében is szólok, mikor ezeket óhajtom, mert én sem szeretnék a lelki jók forrásától elzárva maradni. Hadd zendülne a szó minden kathedránkon, hadd lángolna a szövétnek minden kicsi zúgban s hadd vennének épülést a hitökben tántorgók, álmélkodva látván, hogy a Krisztusnak evangéliuma valóban Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére. Erdőbén ye Czinke István. Egyházi esketésünk formái a polgári házasság behozatala után. Az 1894. évi XXXI. törvénycikknek f. évi december 18-án leendő hatályba léptével az egyházi esketés kötelező volta meg fog szűnni, mert a házasságot polgári tisztviselő előtt kell megkötni. (29. §.) De ezen törvény egyáltalában nem akarja elvenni az egyházaknak azon jogát, hogy íészökről is meg ne áldhassák a már megkötött házasságot, sem e szerint az egyháztagoknak sem akar űtjokba állani, hogy oda járulhassanak saját egyházuk szolgái elé, hogy felkérjék áltatok házassági szövetségükre Istennek áldását, hogy mintegy mélyebbé tegyék szivök szövetségét, melynek azon polgári tisztviselő előtt csak külsőleg, szerződésszerüleg adtak kifejezést, mikor előtte *két tanú jelenlétében személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek, s a polgári tisztviselő a kijelentés megtörténte után a törvény értelmében házastársaknak nyilvánítja«. (39. §.) Hát bizony ez nagyon rideg, az eddiginél összehasonlíthatatlanul kevesebb erkölcsi értékű, a törvény értelmében igenis teljesen érvényes, de a szivet és lelket semmiképen ki nem elégíthető házasságkötés; s erősen meg vagyok a felől győződve, hogy, a mint ez más keresztyén országokban is szokásos, nálunk is ünnepélyesebbé óhajtja ezen ő polgári szerződését a legtöbb házaspár tenni, s oda járul az ő lelkésze elé, hogy kikérje házassági szövetségére az egyház áldását, hogy komoly intő szavakat halljon és fogadjon, hogy megesküdjék Isten szine előtt is házastársi kötelességeinek szentül leendő megtartására. Én igenis hiszem, hogy ezt a legtöbb házaspár ezután is meg fogja tenni, hiszen a szív telve van ilyenkor, s fogékonynvá válik a nagy válút kezdetén némi komoly ünnepélyes szertartás elfogadására, véghez vitelére. A mi magyar népünk, Istennek hála, nem vallástalan, s a hol a szántóföldbe egy közbecsülésben élt tisztes lelkész ajka jó magokat hintegetett, ott termés fakad számunkra akkor is, ha a mezőnek egy részére más, egy világi ember is rá teheti a maga lábait. Ámde bizonyos az, hogy a polgári házasság hatályba léptével egyházi esketésünk formái nagy mértékben meg fognak változni a házasság kihirdetésétől kezdve el annak anyakönyvezéséig. Erről akarom e cikkben elmondani néhány gondolatomat, szólván most a házasság egyházi kihirdetéséről, s az esketés megváltozandó formáiról. Az egyházi anyakönyvvezetésről cikksorozatom beosztása szerint jövő cikkemben kell írnom. A) A házasság kihirdetése. Az új törvény 23. §-a szerint »a házasság megkötését kihirdetés előzi meg*. A polgári házasság kihirdetésének módjáról az új házassági törvénynyel junctim kiadott, az állami anyakönyvvezetésről szóló 1894. évi XXXIII. t.-c. 45—62. §-ai intézkednek, olyanformán, hogy az a községházánál, nyilt helyen tizennégy napig tartó kifüggesztéssel történik. (52. §.) A kik a polgári házasság megkötése után nem akarják igénybe venni az egyház szolgálatát, azokat az egyház bizonyára nem hirdetteti ki, de a kik egyházi esketést is óhajtanak, azokat egvházilag is ki kell hirdetni. így látom én azt más országokban is. Már Tertulliánus müveiből (de monogamia c. 11; de pudicitia c. 4) bizton kiolvashatjuk, hogy a régibb keresztyének között is szokásban volt az, hogy házasságra lépésük előtt egybekelési szándékukat, az isteni tisztelet folyamán közhírré tétették. Érezték már a régi keresztyének, hogy a házassághoz nagyon hozzá tartozik az. hogy