Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-03 / 1. szám

clésekről egyet-mást elmondani s a ^Debreceni Prot. Lap« hasábjain közzétenni. Szerkesztő barátom szívesen lát, mint írta, lapja munkásai között. A t. olvasó közönség jó akaratát is sikerülni fog talán kiérdemelnem. Hat szempont szerint szándékozom mondanivalóimat csoportosítani. 1. Egyházunk az új viszonyok között. 2. A három új egyházpolitikai törvényről egyházi szempontból 3. Egyházi esketésünk formái a polgári házasság behozatala után. 4. Teendőink a gyermekek vallására s az állami anyakönyvvezetésre vonatkozó törvények kihirdettet és e s életbe lépése után. 5. Egyházunk s lelkészeink belmissziói. 6. Lelkészeink lelkipásztori teendői az új törvények kihirdettetése s életbelépése után. Távolról sem akarom magamat azzal kecsegtetni, hogy e hat pont fejtegetésénél a külső symmetriára ügyelni fogok. Ez épen nincsen is szándékomban. Ha átgondolom a rajzolandó képek vonásait, úgy látom, hogy közülök némelyiket jóval nagyobb mértékben tudom megrajzolni, mint a másikat. Es az nem baj akkor, ha mindenütt a gyakorlati egyházi élet követelményeit tartom szemeim előtt. Es pedig erre törekszem igénytelen erőm minden mértékével. I. Egyházunk az új viszonyok között. Fontos kérdés reánk nézve mindenekelőtt az, hogy nyert-e egyházunk valamit, vagy tán vesztett az új egyházpolitikai törvények behozatala által, hogy a mit esetleg vesztett, kiegyenlíti-e azt az a nyereség, melyet a nagy küzdelem nékie hozott? Nem tehetünk róla, de mindig új tapasztalatok győznek meg bennünket a felől, hogy a római katholicizmust a haladás, felvilágosodás s ezzel a protestantizmus ellenfelének kell mindenkor tekintenünk. A római katholicizmus ott is azon körökben, hol azt a maga dogmatikus rideg valóságában ápolják, nem akar haladni a korral, nem akar tanulni az időtől. Imé, mily ádáz volt az a küzdelem, melyet a klerikális sajtó a szóban forgó törvények szentesítése előtt folytatott s mily király-, haza- és alkotmányellenes az a harcz, melyet a törvények szentesítése után király, haza és alkotmány ellen megkezdett! Nézetünk szerint okvetetlenül emeli az a protestáns egyházak s így a mi egyházunk erkölcsi erejét, szellemi súlyát, ha őt a köztudat és a közvélemény a haladás, a felvilágosodás ellenségeivel mindig ellenkező táborban állani tudja, ha őt a római katholikus egyháznak, hála Istennek, mindig nagyobb számmal szaporodó, felvilágosodottabb tagjai a kor emeltebb eszméinek zászlaját vivő, s így diadalomra hivatott, harcoló s harca után diadalmaskodó egyháznak tekinthetik. Már pedig két dolog egyelőre teljesen bizonyos. Bizonyos az, hogy a magyar protestántizmus. az új egyházpolitikai törvényeknek mint még törvényjavaslatoknak, a maga nagy egészében mindig ós minden forumon, védelmezői, támogatói, lelkes barátai közé tartozott. Ezen politika a protestántizmus több mint három százados fájáról aláhulló, az idők viharai, s az idők viharai fölött is fénylő nap sugarai, melege által megérlelt gyümölcs volt. De bizonyos az is, hogy a lefolyt küzdelemben eclclig a klerikálizmus a vesztes s a protestántizmus által megindított, vezetett és ápolt eszmeáramlat a győztes. Es ez nagy diadal a mai időben és igen nagy diadal épen a mi szép hazánkban. Nagy diadal a mai időben, mert hiába is tagadnók, a római katholicizmus ma csak olyan óriási, vagy némelyek ós pedig protestáns írók szerint is, még óriásibb hatalom, mint a középkorban volt. Eszközei ma jórészben mások ós politikája is változott, de ma is uralkodni tud millióknak ós pedig nagyon sok millióknak szíve, lelke, érzülete ós kedólyvilága fölött, s a szegények, az együgyűek, a tanulatlanok mellett fényes paloták urait, főrangú urakat ós úrnőket, csiszolt termek szőnyegein forgolódó világiakat, tanult embereket is meg tud mai eszközei szolgáivá, mai politikája harcosaivá nyerni. Nagy diadal az a protestántizmusra nézve, ha ily körülmények között nem csak ki meri bontani a felvilágosodás eszméit lobogtató zászlót, s e zászlót nem hogy porba engedné tapodni, sőt diadalra tudja juttatni. Es nagy ez a diadal épen Magyarországon, hol olyan hatalom van a római katholikus klérus s az ennek élén álló főpapság kezében, minővel az sehol másutt e földön egyáltalában nem rendelkezik. Hiszen ezt a szép magyar hazát pol* gárai közül milliók ós milliók szeretik »Regnum Marianum« névvel nevezni ; s egyes római katholikus lapok itt ezen hazában, mely híres királya iránti hűségéről, loyalitásáról, minden tartózkodás nélkül mernek ma izgatni a törvényeket szentesített király ellen, s excommunikálják azt a koronás földi felséget, ki szíve ós lelke szerint igazi római katholikus, s kinek