Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-18 / 29. szám

tagjainak tartják magukat, sőt tisztséget is viselnek abban, római szokásokat hoznak be protestáns egyházunkba és kacérkodván azzal, a kit az írás » Titoknak vagy Babylonnak, nagy Paráznának« nevez, a pápát arra indították, hogy ez áldatlan egység létrehozására lépéseket tegyen. Végre felhívjuk az Istent imádó és önérzetes britteket, az egyház történetének e komoly órájában, hogy legyenek méltók dicső multukhoz s biztosítsanak gyermekeik számára hasonló dicső jövőt, mondván a nagy Apostol ihletett szavaival: >A szabadságban azért, melylyel a Krisztus megszabadított, álljatok meg, s ne kössétek meg magatokat ismét a szolgálat igájával!« A »Times* után J. P. Észrevételek az országos gyámintézet újabb tervezetéhez. Nem értem, hogy ha a szuperintendenciák többségének nem kell, miért szükséges az országos gyámintézetet most és a terv szerint megalkotni. Helyes volna, ha a szuperintendenciák a rosszul informált zsinattól a jobban informálandó zsinathoz apellálnának s végleg elvetnék az országos gyámintézet eszméjét. Legyen inkább szuperintendenciális; de nem országos. Hiszen, ha a zsinat még a kultuszokban is megengedi a traktusok szerinti divergenciót, mért csinál »muszáj os országost« a kevésbé lényegesből? És mellé még két országból egyet. Erdélynek úgy is mindenben van specialitása, legyen ebben is. 1. A tőkegyűjtés szükségtelen, mivel a lelkészi testület mindig élő és el nem veszhető tőke. Az évi kiadást fedezze: o) a lelkészi testület, b) az állami szubvenció. (Biztosan megengedi az állam); c) a domesztika, á) az egyházak. A tőkegyűjtést nem helyeslem azért, mivel a legjobb hírű pénzintézetben is nagy bukások történhetnek; továbbá a minden században előfordulni szokott pénzdevalváció is tönkreteheti, a lelkészek által nagy panaszszal évtizedek alatt összerakosgatott összeget. Én még soha sem hallottam rosszhírű pénzintézetet megbukni, mert olyanba senki sem helyezi a pénzét, tehát nem is existálhat. És az én pénzemmel még soha sem szökött el gazember, hanem becsületes. Mert gazembernek nem adtam volna. A jóhírű intézet tehát csak idő és viszonyok kérdése. De nem teljes biztosíték. Ha tehát csakugyan muszáj lesz tőkét gyűjteni, akkor is inkább ajánlom, hogy adassék ki betáblázásra 6 7s percentre. így többet is jövedelmez, és biztos helyen is lesz; és sok református emberen is segítve lesz, kik kivétetnek a káptalanok zsebéből. 2. Az egyes pontokra következők az észrevételeim: 3. §. Tagjai lehetnek a theol. tanárok is. Ez a lehetnek sérelem a lelkészekre nézve. Mert ha minden lelkésznek muszáj tagjának lenni, akkor senkinek sem lehet a belépést tetszésére bízni. Az a kérdés, hogy a theol. tanár lelkész-e? Ha az, akkor kötelezett tagja; ha nem az: be nem veendő. És különös volna, hogy egy lelkészi gyámintézetnél épen a nem lelkésznek nyújtatnék kedvezmény. A ki lelkésznek deklarálja magát az előnyben, nyilvánítsa magát annak a teherviselésben is. 3. Az I. f, 5. §. szerint »segélyezésre igényt nem tarthat azon lelkészi özvegy vagy árva, kinek néhai férje, illetve atyja állásáról önként lemondott vagy állásából egyházi bíróság jogerős ítéletével elmozdíttatott*. Ezt a §-t nem tartom helyesnek s így elfogadhatónak. Nem pedig azért, mert lehetnek esetek, midőn a lelkész inkább óhajtaná öregsége napjait valamely neki tetsző csendes körben eltölteni, mint például némely káplán durvaságától vexáltatni; mert szomorú eseteket tudok, midőn az elöregedett családnak szemére hányta, hogy ő a kenyérkereső; ő az első a háznál; hogy a vén papné nem tud szépen vasalni; s dobálta neki vissza a már kivasalt inget, kráglit, nyakkendőt; a ki nem elégedett meg a koszttal s fitymálva követelt húst, süteményt és bort stb. Ehhez csatlakozik gyülekezete hasonló bánásmódja, a mit könnyen fel lehet heccelni a tetszetős ifjúnak, mert könnyen bánnak némely helyen az öreg lelkészszel már akkor, mikor Shakespeareként »az élet színbora lefejtve és csak a seprő maradt*; e § szerint még az a csekély reménye sincs, hogy lemondván, csendességben élhessen, mivel özvegye elveszti a gyámintézetben való jogát. Nem fosztanám meg továbbá azt a családot sem, melynek feje elmozdíttatik. Elég csapás ez maga is. És az elmozdításra néha olyan felfujt okok is működhetnek közre, a melyek sokszor nagyon is relativek. Tehát ezen §. akként módosítandó, hogy akár lemondás, akár elmozdítás esetében is, a maradék élvezi a gyámintézet jogait, ha az illető családfő fizeti haláláig az évi illetéket. A 8. §. a) b) c) pontjai tehát még kibővítendők ezen esetekkel. »Az évjáradék megszűnik, ha a fiárvák 20 évet, a nőárvák 18 évet betöltöttek.* (16. §.) A tanítóságon kívül egy állás sincs, melyen 20 éves korában önálló lehetne a fiú, legalább 22 év veendő fel, mint a mennyi okvetlenül kell az iskolák elvégezéséhez. A nőárváknál kétféle tervet ajánlok, nevezetesen: ha évi járulékban részesülő anya él, akkor 20 éves korukig; ha nem él, 26 éves korukig. De nem 18 év, a mely körül épen legtöbbre van a leánynak szüksége. A 18. §. ezen része »és kifogástalan életet folytat« kihagyandó, ki bírja azt igazán elbírálni az Istenen kívül, hogy egy családi drámában kinek van igaza! És ki bírálja meg, és hol van a határ, melyben egy nő életét kifogástalannak vagy kifogásolhatónak lehet jelezni ?! Esperes? szomszéd lelkész? vagy traktuális gyűlés? az ezerszájú roszakarat alapján ? És egy terjedő rosszakaratú hír után ki indítja a vizsgálatot? a mi arra való, hogy sok gonosz felmentessék, de a miben mindig meggyaláztatik a tisztesség? És ha a vizsgálaton semmit sem derít ki, indíthat-e az özvegy a vizsgálatot elrendelő ellen becsületsértési pert ? stb. No, már ez az ezerféle visszaélésre okot szolgáltató pont mindenesetre kihagyandó. így a 19. §. c) pontja is teljesen kihagyandó. Nincs olyan biztosító intézet a világon, mely erkölcsi magaviselethez csatolná a jutalékot. Sőt mennyire alapja lehetne épen az erkölcstelenségnek, a mennyiben a némely befolyásosabb emberek iránti engedékenység vagy visszautasítás kétfelé vezető útja elé állíttatnék az özvegy azon presszió alatt, hogy hátha nem referál róla kedvezőleg az illető. Sapienti pauca.