Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-18 / 29. szám

\ mozgalmak mellett arra semmi kilátás nincs, hogy a célba vett vallási unió általánossá válhassék; éleszszük tehát fel a vallásfelekezeti részleges vagyis a magyar unió eszméjét közös hazánk magyarajkú evangélikusai és reformátusai közt. Ha az isteni szentháromság s Jézus Krisztus istenségének sarkalatos hitelvére nézve egyező értelemben vagyunk; ha csak a keresztséget és úrvacsorát hiszszük és valljuk szentségeknek; ha a római pápát a közönséges keresztyén anyaszentegyház látható fejéül el nem ismerjük, s hitbeli csalatkozhatlanságát el nem fogadjuk; ha azt tartjuk, hogy egyedül idvezítő keresztyén egyház e földön nincs s nem is lehet; ha egy •nyelven dicsérjük és dicsőítjük az igaz Istent: vájjon az úrvacsorának köztünk különböző értelmezése s ezen szentségben való részesülésnél fenforgó titkos subtilismus, a külső isteni tisztelet szertartásainak jelentéktelen eltérése, a keresztnek ós képes oltároknak a régi időkből származó, s különben sem általános használata, megérclemlik-e, hogy még a jövő 20-ik században is egymástól különválva maradjunk? Ha magyar hazánk bánsági megyéinek számos községeiben 3—4—5-féle nyelvű és nemzetiségű hívek is megférnek s békésen együtt élnek az egy római katholikus egyházban, s egy közös templomban dicsérik a nagy Istent: vájjon a magyar ajkú evangélikusok s reformátusok nem egyesíthetik-e sok helyeken fennálló kettős imaházaikat ? Azonban a dolog természeténél fogva egyesülés és összeolvadás csak úgy létesülhet a kettős vallásfelekezet közt, ha a kisebbség alárendeli magát a nagy többségnek. Mi reformátusok egy számba se vehető csekély töredéken kívül mindnyájan törzsökös tiszta magyarok vagyunk, lélekszámunk az egyesült magyar hazában többszörösen meghaladja magyar ajkú evangelikus testvéreink lélekszámát, a crypto-calvinismus nem csak Németországban tünt fel, gyökeret vert az nálunk is evangelikus testvéreink közt már a XVII. században, míg a crypto-lutherismus a magyar reformátusok közt is teljesen ismeretlen. Mióta a XYI. századbeli hazai magyarságnak Luther nézetét elfogadó nagyobb része ezen nézettől nem sokára elhajolva Calvin nézetét és tanát s a helvéciai hitvallást bevette, s mellette a bekövetkezett kegyetlen üldözések dacára állhatatosan megmaradt, csak kivételesen merült fel, hogy — az erdélyi Barczaságon, az anyaország némely felvidéki megyéiben, s az ausztriai tartományokhoz közelebb fekvő dunántúli országrészekben — Luther nézetéhez szórványosan visszatért. A fentebbiekből önként következik, hogy a reformátusok által a legújabb időben használatba vett s már törvénybe is igtatott vallásfelekezeti kettős név, mint különben az uniónak is megfelelő, az unió után is közösen megtartandó volna. A két evangelikus felekezet vallási uniója egészen más tekintet alá esik hazánkban, mint a nagy Németországban, hol a nép egynyelvűsége mellett az unió tisztán hitfelekezeti kérdést képez. Nálunk magyaroknál, ezen számos népfajok s különböző nemzetiségek által megszaggatott közös hazában a magyar ajkú evangelikus és református testvérek közötti vallási unió egyszersmind nemzeti és állami szempontból is nagy horderejű, melynek tényleges előmozdítását az áldozatkész hazafiság indokolja, mert általa az országalkotó s fentartó magyar népfaj jelentékenyen erősbödnék s tömörebbíttetnék. A két evangelikus vallásfelekezet tagjai már különben is unják a roppantul felfokozódott állami egyenes és közvetett adók mellett szintén felszaporodott egyházi terheket, melyeket anyagilag kevésbbé nyomott jámbor őseik oly áldozatkészséggel viseltek, hogy pedig ezeket az 1848. XX. törvénycikk 3. §-a értelmében egészen az államkincstár fedezze, erre jelen korunkban vajmi kevés kilátás van. Az elkedvetlenítő egyházi terhek köztapasztalás szerint nagyban előmozdítják a személyes és házassági érdekekből úgyis számos kitéréseket s a secták keletkezését, jelentékenyen nevelik a vallási közönyt és hitetlenséget, az ezzel kapcsolatos erkölcsi sülyeclést, s a socialismus terjedését. Egymással egyesülve s összeforradva a két evangelikus vallású magyarság könnyebben megbírná az egyházi terheket, mert ezek jelentékenyen megapadnának; az egyházi és iskolai alapítványokat — a mennyiben nem külön nemzetiségeket illetnek — a lélekszám arányában meg lehetne osztani a magyar és más ajkú evangélikusok közt, s az egyesülés és egybeolvadás után az egyházkerületeket s egyházmegyéket is célszerűbben lehetne elrendezni. A mi pedig az isteni tiszteletet illeti, a felserdült evangelikus testvéreknek az unió után is megengedendő volna, hogy — ha úgy kívánják — az úrvacsora szentségében az eddigi alakban és módon részesüljenek, s a templomi szertartásoknál más ideiglenes kivételek is alkalmazhatók volnának. Továbbá kiemelendőnek tartjuk, hogy a már közel időben életbe lépendő kötelező polgári házasság s az állami anyakönyvezés nézetünk szerint lényegesen megkönnyebbítené a magyar