Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-04 / 27. szám

az ellen szavok, mert nekünk csak arra kell hivatkoznunk, hogy törvény-parancsolta kötelességünket teljesítjük, s így ők inkább azt fognák ellenünk felpanaszolni, ha mellőznők ezen mi lelkipásztori teendőnk végezését. a melynél a szoros hivatali kötelesség teljesen egybeforr a lelkiismeret tettre, munkára hívó parancs-szavával. És az is bizonyos, hogy ha meg kell minden alkalmat ragadnunk, a mikor a lélek, a gondjainkra bízottak lelke kész nagy és szent igazságok befogadására: annál jobb alkalom erre alig van, mint mikor a világ kísértéseitől még meglehetősen ment ifjúi lélek azzal a nagy gondolattal foglalkozik, hogy az úrvacsora sakramentomának közeli elfogadásával megszűnik egyszerűen keresztyén lenni, hanem egy felekezetnek, a mi evangelium szerint reformált felekezetünknek is önálló tagjává, annak teljes lelki jogai részesévé leszen. Ekkor beszélni rá; ekkor kötni szivére az ő nagy kötelességeit, melyekkel felekezetének anyagi, erkölcsi és lelki érdekei iránt tartozik; ekkor szilárdítani meg apáinak hitében, s vetni erő^ alapot nála a tiszta, a feddhetetlen erkölcsi életnek, s költeni föl benne a tántoríthatatlan egyházias érzületet: ki ne látná be. hogy ez valóban a lelkész teendője, hogy ez igazán lelkipásztori kötelesség?! Az az igazi lelkipásztor, a ki nem elégszik meg azzal, hogy egyszerűleg ott legyen a konfirmációi vizsgán, sorban felszólítgatván a növendékeket, hanem a ki maga tetőzi be a konfirmációra való előkészítéssel az iskolatanító vallástanítási munkáját, maga tanítván a vallást azon felső fokon, mely az úrvacsora fölvételét közvetlenül megelőzi. Hogy meddig tartson ez az oktatás, hetenként hány órán, a napnak mely szakában és mely helyiségben : ugyan ki tudna ezen kérdésekre minden körülmények között beváló feleletet adni? Bízzuk ezt minden külön esetben a pastoralis prudentiára. Az iskolai cura pastoralisnak igen fontos eszköze még végül a gyermek-istentiszteletek tartása. A mi kultuszunk — jól tudjuk — inkább az értelemre hat, mint a szívre. A gyermek pedig természetesen még inkább a szív érzelmi, mint az agy értelmi világához tartozó lény. Kultuszunk tehát, melyet neki növendéktársaival együtt látogatnia kell, őt nem elégíti, semmiképen sem elégítheti ki. Arra jók azért a gyermek-istentiszteletek, hogy megkedveltessék jó korán a gyermekekkel Isten házának látogatását, mint a mi emelőleg hat az ő lelki világukra, szemeiket a földieken felül magasabbakra irányozza, éreztetvén velők, hogy ők nemcsak embereknek, de Istennek is gyermekei, kikért alászállt, tanított csodákat tett, meghalt, feltámadott és mennybe ment a Krisztus. Olyan nagyon szép az a gyermek-istentisztelet, melyben a gyermekek értelmi világához képest prédikáljuk az igét, melyet, midőn rendes istentiszteletünk berendezésének megfelelőleg, középpontra helyezünk, a liturgikus elemekre, különösen pedig az éneklésre a szokottnál sokkal nagyobb súlyt helyezünk, olyan nagyon szép teendőnk ez, melyet a ki még nem próbált, próbálja meg okvetetlenül s nagy benső lelki örömet fog érezni ifjú hallgatói odaadó, lelkes figyelmében, s abban a boldogító tudatban, hogy olyan földbe hintegetett magvakat, mely sokszoros terméssel biztatja a lelkiösmeretes munkást. És ez külön dolgunkba egyáltalában nem kerül. Nincs olyan gyülekezet ezen mi magyar református egyházunkban, mely felróná, kötelességmulasztásnak venné lelkészétől, ha ő olykor-olykor a gyülekezet nagyjai közé oda ülteti annak kicsinyeit is, s határozottan csak annak igényeihez alkalmazott isteni tiszteletet tart. Lehetnek abban, s kell is lenni olyan elemeknek, melyek a felnőttekre vonatkoznak; hintegethetnek abban szét a prédikátorok olyan magvakat is, melyek gyülekezetük nagyjainál találnak termő talajra s nálok termenek Isten országa számára édes gyümölcsöket. Az elmondottak szerint gondolom én a cura pastoralist az iskolában, s azt hiszem, hogy azok végezése nagyon elősegít bennünket abban, hogy gyülekezetünknek igazi lelkipásztorai legyünk. Csiky Lajos. TÁRCA. Az ötödik evangeliom. Irta: Dr. Witz Ch. Alphons. (Folytatás.) így ért 29 éves korában Izrael földjére vissza. Ott nagyon szomorú állapotok voltak akkor. Issa távozása óta a pogányok még rettenetesebb szenvedésekkel sújtották a népet, mely immár a végső kétségbeesés martaléka lőn. Sokan közülök kezdték Istenük és Mossa törvényét elhagyni, ez által remélvén szigorú hódítóik kegyét megnyerni : Issa óvta népét a kétségbeeséstől, mert közel vagyon a bűnök bocsánatának napja, s erősítgette hitöket melyek az Istenben, az Atyában vetettek. »Ne sírjatok Szerelmeseim, mert. a zokogás megindítá Atyátok szivét és ő megbocsátott nektek, mint megbocsátott atyáitoknak.« így járt városról-városra, erősítve a csüggedők bátorságát, s ezerek követték őt, hogy beszédeit hallgassák. Eélvén tőle, megjelentették az" ország kormányzójának, a ki Jeruzsálemben lakott, hogy íme egy Issa nevű ember jött, az országba, ki beszédjeivel felizgatja a népet a felsőség ellen, s hogy a tömeg vakon követi őt és elhanyagolja az állami közmunkát, mert azzal biztatja őket, hogy úgyis nemsokára megszabadulnak betolakodott elnyomóiktól. Erre Pilátus a helytartó kiadta a parancsolatot, hogy Issa prédikátort fogják el, s a városba hozzák bíróság elé. Mégis, hogy a lakosságot nagyon el ne keserítse, elrendelé, hogy zsidó írástudók és papok s a nép vénei ítéljenek ügyében. E közben Issa önként jő Jeruzsálembe, ott tiszteletteljesen üdvözlik és kérik, hogy hirdesse a templomban azt, mit Izrael többi városaiban már tanított. Teljesíté kérésüket. A papok és a vének csodálkozással hallgatták beszédét., s kérdék, vájjon igaz-e, hogy a népet megkísérté fellázítani a felsőség ellen, a mint ezt Pilátusnak, a helytartónak jelentették. Mire Issa kinyilatkoztatta, hogy ő csupán azzal a szándékkal tért meg szülőföldjére, hogy az atyák hitét felújítsa testvéreinél, mely türelemre int e földön, hogy odafent az égben a legfőbb és legtökéletesebb jót elnyerhessük. A papok és írástudó vének tehát elhatározták, hogy el nem ítélik és jelentést tesznek Pilátusnak, hogy elbocsátották Issát, mert az nagy férfiú, ki az Isten igéjét magyarázza a népnek. Pilátus nagyon megharagszik és álöltözetű szolgáit küldi Issához, hogy kémleljék beszédét, tetteit s a legkisebbről is tudósítsák a felsőséget. Három teljes esztendeig tanítá Issa Izrael fiait, minden városban, minden faluban, az utcákon, a téreken, s a mit csak hirdetett, minden beteljesedett. Ez idő alatt szakadatlanul ólálkodtak utána Pilátus emberei, a nélkül,