Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-04 / 27. szám

hogy bármi csekély ürügyet is találtak volna bevádolására. Nagy népszerűsége még jobban bosszantotta a helytartót. Felbiztatta tehát egyik kémjét, vádolná be Issát. Azonnal elfogták s egy földalatti börtönbe vetették, hol iszonyú kínzásokkal illették, gondolván, hogy oly vallomásra tudják kényszeríteni, melynek alapján halálra ítélhetik. A szent elszenvedte a kínokat teremtője nevében, s testvérei iránt való szeretetből, kiknek tökéletes boldogságáról nem feledkezett meg. A mint a papifejedelmek és írástudók megtudták Issa eme szenvedéseit, Pilátushoz siettek s kérték, hogy a közelgő nagy ünnep alkalmával bocsássa szabadon. A helytartó kereken elutasította őket. Erre kérték, hogy az öregek tanácsa ítéljen ügye felett, még az ünnep előtt, s ebbe Pilátus beleegyezett. Másnap összegyüjté a helytarló a legelőkelőbbeket, a papokat, írástudókat, a nép véneit, hogy Issa felett ítéljenek. Issa két gonosztevő között vezettetett elő, hogy ezzel megmutassa a népnek, ime nemcsak egyedül ő ítéltetik el. »Oh ember! — kérdi őt Pilátus— igaz, hogy te a népet felizgattad a felsőség ellen, azon szándékkal, hogy magad légy király?® »Nem a saját akaratából lesz valaki király — feleié Issa — és megcsaltak téged, azt mondván felőlem, hogy izgatom a népet. Én az ég királyáról beszéltem s 0 az, kinek imádására tanítám a népet.« Még sok más kérdésre felelt meg Issa ilyen csattanósan, úgy, hogy a vének kijelentették, hogy ők el nem ítélhetik. Előlépett erre a hamis tanú, kinek ura biztatására vádolni kelle Issát: »Nem adtad-e ki magad Izrael királyának — kérdé ez — mikor azt mondtad, hogy az küldött, ki az égben uralkodik népe előkészítésére.« Ennek felelt Issa, megáldva őt: »Megbocsáttatik neked a mit mondasz, mert nem magadtól szólasz.* Azután a helytartóhoz fordulva így beszélt: »Miért alacsonyítod le méltóságodat és miért tanítod alattvalóidat, hogy hazugságban éljenek, hiszen a nélkül is van hatalmad egy ártatlan kivégeztetésére.* E szavakra nagy haragra lobbant Pilátus, s megparancsolta, hogy halálra kell ítélni Issát, a két rablót pedig szabadon ereszteni. A birókat kényszerűé erőszakkal. Nem maradt nekik egyéb hátra, mint tiltakozásukat fejezni ki a jog- és törvénytelen eljárás felett. Ezt meg is tették, kimenvén, a szent edényekben megmosták kezeiket, mondván: »Mi ártatlanok vagyunk az igaz vérétől*. A protestálás hiába volt, legalább Issára nézve. Pilátus csupán a rablók szabadon bocsátásától állott el. Ezeket is megfeszíték Issával együtt. Napszálltakor értek véget Issa szenvedései. Elveszté eszméletét, lelke elvált testétől, hogy az istenségben elenyészszen. így végződött az örök szellem viszfényének élete emberi alakban, ki megváltotta a bűnösöket s annyit szenvedett. Közben megborzadt Pilátus tettétől és a szentnek testét visszaadatta rokonainak, kik eltemették, közel a kivégeztetés színhelyéhez. A nép pedig odaözönlött imádkozni sírjához, mely körül sóhajjal és zokogással telt meg a levegő. Hogy e kesergést. megakadályozza, elvitette Pilátus a holttestét, s másutt temettette el, félvén egy esetleges néplázadástól. A tömeg között, mely a következő napokon üresen találta a sírt, villámgyorsan terjedt el a hír, hogy a legfő biró küldé le angyalát porsátoráért annak, kiben az Istenség egy része lakozék e földön. A kósza hír eljutott Pilátushoz is, ki halálbüntetés terhe alatt tiltá Issa nevének kimondását, vagy az érte való imádkozást. De a nép nem szűnt meg siratni és dicsőíteni tanítóját, miért is sokan vettettek fogságra és szenvedtek kínos halált. A szent Issa tanítványai pedig elhagyják Izrael országát, és elmentek szerte a pogányokhoz prédikálni. Kiknek is hirdetik a bűnbánatot, vétkeik elhagyását, intvén őket, hogy gondoljanak lelkük ídvességére és az örök boldogságra, mely reájuk várakozik, a test nélküli, fénynyel teljes országban, hol nyugalomban és tökéletes tisztaságban lakik a nagy teremtő. S ime, a pogányok, azok királyai, harcosai meghallgatták prédikálásukat, elhagyták esztelen régi hitüket, papjaikat, bálványaikat, hogy dicsőítsék a mindenség főbölcseségű teremtőjét, ama királyok-királyát, kinek szive irgalmassággal van tele . . . Ennyi Notovits jegyzeteinek történelmi tartalma. A »figyelemre méltó kéziratot* azzal a biztosítással bocsátja nyilvánosság elé, hogy ez teljes és nagyon részletes leirása Jézus életének (151. 1.) és sokkal inkább egyezni látszik az igazsággal, mint az evangélisták tudósításai (145. 1.). Mert ezek későbbi időben állíttattak össze, mikor az események rég megtörténtek, s ez hozzájárult a tények elferdítéséhez és azok értelmének meghamisításához (145. 1.). S nagyon valószínű, hogy az evangélisták csak a legfőbb eseményekről emlékeznek Jézus életéből (151. 1.). Míg a buddhisták a maguk krónikáját közvetlen Jézus halála után legfeljebb 8—4 évre írták (145. 1.) s alkalmuk volt a legmegbízhatóbb adatokat beszerezni a dolgok felől, melyek őket érdekelték (151. 1.). Érdeklődésük pedig »élénk* lehetett. A mint ugyanis az Izraelben történtekről az első hírek érkeztek, megemlékeztek a krónikások, hogy ez az Issa kevéssel az előtt közöttük élt, náluk tanult s úgy tért meg hazájába. Kutattak tehát, a szemeikben oly nagyra nőtt férfiú születése, múltja és életkörülményei után. A kutatások eredménye minden kétségen felül áll, bizonykodik a kiadó. Tehát a >hézag« ki volna töltve. De ügy tetszik, mintha utána egy nagy-nagy szakadék ásítozna reánk, s e szakadékból kérdések szállanak fel, melyekre felelni kell. Szinte félek hogy az ördögöt Belzebub kergette el. De ne siessünk előre! (Folyt, köv.) Gergely Antal. BELMISSZIÓ. A lelkész érintkezése híveivel lakásukon. Nagv Sándor lelkésztársam saját tapasztalatai szerint elítéli, károsnak tartja, ha a lelkész felnőtt egyháztagjait házanként látogatja meg. Én is tettem e tekintetben próbát, legyen szabad nekem is e becses lap olvasóival tapasztalataimat megismertetni Míg nálunk apácák nem voltak, addig a község felekezeti lakói között semmi ellenszenvet, felekezeti harcot nem lehetett észrevenni. Eleinte az apácák úgy mutatták, hogy ők nem a lélekhalászatot tartják célnak, hanem az óvodai és elemi iskolai leánynevelést. Később azután 4—5 év múlva a vegyes házasságban élő házastársakat látogatásukkal tisztelték meg, elkezdődött a halászat, majd tisztán ref. vallású szegény egyéneket választottak ki látogatásuk céljaiul. Itt azonban olyan formán jártak a helyi káplán úrral együtt, mint Nagy Sándor lelkésztársam ágyán.