Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-04 / 27. szám

áll előttünk a nem messze jövendő, melyben az esküvők az esküvel fogadott holtig leendő hűséget ezerszer megtörik, rútul beszennyezik. Én, az igazság felderítése céljából, megtörtént dologra, a mikor nincsenek tárgyi bizonyítékok, a tanuskodónak felajánlanám az esküt, mert ez esetben a bizonyítandó dolog a bizonyságtevőnek ismerete körét túl nem haladván, a bizonyítás tőle esküvel is természetes. De a jövőben, leendő dolgokra, hogy azok meglesznek-e, esküt soha el nem fogadnék, még ha valaki maga ajánlaná is azt fel, annál kevésbé kényszerítenék reá. A jövőt csak Isten ismeri, ember még arról sem állhat jót, hogy az ő szive, érzése, lelke, gondolkozása miképen fog alakulni; miképen fog ő a jövőben bizonyos körülmények közt cselekedni, jólehet ezek nagyrészt önmagától, de bizonyos részben külső körülményektől is függenek. így bizonyítja ezt a lélektani tapasztalat. Esküt kívánnak a hivatalba állított embertől. Felesleges. Elébe kell szabni kötelességét és jelezni annak mulasztása után reá váró büntetést. Sajnos, kötelességszegéstől az emberek nagy részét inkább visszatartja ez, mint esküje. Esküt kiván az egyház a házasságra lépőktől. Kinek e földön hivatása Isten nevének megszenteltetése, e kényszerrel ugyanaz munkál közre annak a névnek megszentségtelenítésére. Hiszen milyen jelentékeny csak azoknak a száma, a kiket házi körülményeik (p. o. sok gyermekes apának gyermekgondviselő, egyedül álló anyának kenyérkereső kell) — majd olyanok, a kiket gyámolításra szorult állapotuk (idős nő hozzá megy fiatal emberhez) kényszerít házasságra, a mire különben soha nem lépnének, nem is szeretetből lépnek. Milyen jelentékeny azoknak a száma, a kik érdekből kötnek házasságot (p. o. hivatalt kereső ifjú elveszi befolyásos feljebbvalójának leányát hivatalért). Miért kényszerít az egyház esküre ilyeneket, a kikről tudja, hogy nem igaz, a mire esküsznek. De mi értelme van az eskünek még azoktól is, a kikről feltehető a szeretet? Vagy szeretik egymást, vagy nem. Ha igen, úgy ezt nem az eskü, hanem magokviselete, tetteik fogják bizonyossá tenni. Ha nem szeretik, az egyház kényszerrel ismét hamis esküt tétetett. A házasság célja testi, lelki teljes egyesülés. Az egyház teendője e célt a házasulok előtt világosan kifejteni, hathatósan leikökre kötni, érettök esedezni, őket Isten nevében megáldani. De nem hivatása erőszakolni annak bevallását, hogy az elébe járuló pár egyesült-e egymással lelkileg örökre, elválaszthatatlanul, mert ezt ők magok sem tudják, ezt tudja csak egy: az Isten. Mi az evangeliom alapján két sakramentomot hiszünk. Ez mindenik kötelez magától a Krisztustól valami fogadástételre. És az egyház a szentségeknél megelégszik az egyszerű fogadástétellel. A házasság nem szentség; és az egyház itt esküt kiván. Hogy mikor és miért hozta be az egyház e lelki kényszert, azt történeti biztos adatok hiányában én legalább biztosan megmondani nem tudom. De nem kétlem, hogy mikor észrevette az egyház, mikép az emberi szellemet lehet lenyűgözni és Isten nevében, halandónak korlátlan hatalma alá hajtani rettenetes dogmákkal: akkor és abból a célból alkotta e dogmát is, mely a Krisztus földi helytartójának kezébe adván az egyedül Istent megillető jogot, hogy az ő nevére tett esküvést feloldozhassa, ezzel kezébe adja annak az eskü terhe alatt nyögő embernek a lelkét, kezébe az embert mindenestől. Van ugyan prot. könyv is, mely az esküt szentíráson alapult szokásnak, tehát isteni eredetűnek tartja. Geleji Katona kánonai 67-ike ezt mondja: »A házasulok összeadásánaka nálunk már rég bevett és a szentíráson alapult szokás szerint, ünnepélyes és — a mint mondani szokták — kézfogás melletti esküvel kell végrehajtatni?«• Hanem hogy e szokás a szentírásnak mely helyein alapul, én feltalálni nem tudom. Ellenben látom, hogy Bod Péter a *Synopsis juris connubialis« 74-ik kérdésében >Hierologia haec est ne divini, vei humani juris?< kérdésre így felel: »Divinam qui adtribuat originem, vix est. Ecclesiastieam singuli adfirmant. A Seculo nono praecipue usus in ecclesia involuit Igaz, hogy ő is szükségesnek mondja az eskütételt köztörvények rendelkezésének megfelelőleg. hogy a házassági megegyezés ezáltal legyen nyilvánvalóvá. (79. kérdés). Úgy, hogy a 80-ik kérdés szerint, ha a házasok e nélkül laknak együtt, a házasság semmis, a törvényes házasság hatályától megfosztott; az abból származott gyermekek is törvénytelenek. Tehát Bod Péter a házassági esküt nem szentíráson alapultnak, hanem a köztörvények szerint szükségesnek mondja. Ismét, hogy azok a köztörvények melyek és mikor keletkeztek, a kezeim közt levő forrásokból kimutatni nem tudom. Itt van előttem a magyar királyoknak (I-ső Istvántól l-ső Mátyásig) decretumait tartalmazó könyv. Ebben Kálmán királynak a Decretumok 2-ik könyve „ De desponsatione conjugali in facie ecclesiae fiendal

i

c. fejezet intézkedik elsőnek hazánkban a házasság törvényes formában megkötéséről; ezt mondja: „Piacúit sanctae synodo, ut omnis conjugalis desponsatio in conspectu ecclesiae, praesente sacerdote, coram idoneis testibus, aliquo signo subarrationis et contentu utriusque fieret; aliter non conjugium sed opus fornicationis reputetur." Tehát ez még esketést nem rendel, csak pap és tanuk jelenlétét foglalót és mindkét fél megegyezését; a hol is a foglalóval és nem esküvel lekötés, nagyon is polgáriasnak, hogy ne mondjam földies cselekedetnek minősíti a házasságkötést. Mi több, dr. Kőnek Egyházjogtana 5-ik kiadásában az 519-ik lapon az eskütételt csak „a magyarhoni egyház sajátságos szokása szerint" való járuléknak mondja a házasság e nélkül is érvényes megkötésénél és azt állítja, hogy n

a közönséges egyházjog és a külföldi egyházak praxisa szerint" a házassági szertartások azzal be vannak fejezve, a midőn a pap az egybekelendő pár jobb kezét egymásba téve, a stólával körülfogja és nekiek ezt mondja: Ego conjungo vos... etc. Ez tehát nem csak szentírásszerüségrol nem, de még köztörvényekről sem tud, hanem csak szokásról. De legyen akár köztörvény, akár szokás — mint látjuk — a magyarhoni prot. egyház annak alapján az esküt híveitől megkövetelte. De megfogja-e követelni a házassági jognak állami úton rendezése után, vagyis ezentúl, a mikor érvényes házasság csak a polgári tisztviselő előtt kötött lesz? Én, mert egész bizonyosnak vettem, teljesen nyugodt voltam a felől, hogy többé hamis esküben akaratunk ellenére részesek nem leszünk; legalább a mi egyházunk esketni nem. hanem csak könyörögni, áldani fog az ő Krisztusa nevében. De e lap 4-ik számában Csiky Lajos, a debreceni theol. akadémiának nemeslelkű, liberális gondolkozású tanára „Egyházi esketésünk formáiról" értekezik a polg. házasság behozatala után. Tehát formáiról. Fentartásának kérdését felvetni nem látja szükségesnek. És mert nincs utána semmi hang, bizonyára mindenek, maga a közegvház is úgy vélekedik, hogy az esketés a polgári házasságnál is egészen természetes; arról szólni sincs miért. Ha régen, Kálmán király idejében, a mikor a felvilágosultság és liberalizmus szellője nem csapkodott olyan erővel és olyan általánosan, mint ma: a mikor tehát