Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-04 / 27. szám

a lelki nyűgöt az ember nem érezte olyan tűrhetetlennek, mint ma; ha akkor épen az esküraemtételt tartották olyan természetesnek a házasságkötésnél: ma, a mikor a zabolátlan, főleg az isteni törvényekkel szemben zabolátlan lelkeken a Krisztus gyönyörűséges igája is olyan teher, ma, a polgári házasság idejében az esketés nem olyan nagyon természetes, hogy annak fent, vagy fent nem tartását szóba hozni se volna miért. Erre én nem most jöttem reá, de eleitől fogva tiszta bizonyosság élt felőle lelkemben ; azelőtt is, akkor is, a mikor Csikv tanár úr fejtegetéseit olvastam; csakhogy legyőzhetetlen subjectiv természetű okok tartottak megkötve, hogy gondolataimat eddig papirra nem tehettem. Most megpróbálom. Magyar ember természete, hogy míg csak háza reá szakadni nem készül, vígan van, vagy aluszik. A magyar prot. egyház, mióta szabadságát vérrel megszerezte; felvilágosult kor azt törvénynyel megerősítette, aluszik. Azt hitte, hogy ha a fegyver és törvény a gyepüket kívülről úgy a hogy biztosította, most már minden rendben van. A mióta kívülről látható veszély nem fenyeget bennünket, azóta lett erőtelenné az egyház szolgáinak a szivében és beszédeiben a Krisztus szeretete; azóta nem tartják szükségesnek, kötelességnek az egyház: gondozni az ő gyermekeit, a pásztorok: az ő nyájaikat »Őriz bennünket a törvény!« No, most kezdjük látni, hogy nem örökké őriz. E mellett a külföld lázas tevékenysége kezdi bennünk is felgyújtogatni a világosságot a felől, hogy az egyháznak nem hivatása a törvény erejére támaszkodni; valami szelídebb, mégis erősebb eszközt adott ő neki örökségül feje, a Krisztus: az irgalom, könyörület, a szeretet erkölcsi eszközét; erre támaszkodjék! Mint alpesi pásztorok hegyfokon állva meghallják és átveszik egymástól a kürtjeit: a mi Sionunk éber pásztorai átvették onnan a kürtjeit és ha ritkán is, ha gyengébb szóval is, itt is megriad a pásztorkürt riongó harsonása, most egyik, majd a másik bérctetőn, messze, messze egymástól. A kürt szava olykor jajongva zeng. Éber pásztorok megriadva költögetik társaikat: >Veszélyben a nyáj!« Majd a nyáj maga is megmozdul; vagy talán meg is mozdult már; a pásztorok épen arra ijedtek meg,!

hogy a nyáj nem jó irányban halad. A pásztorkodásnak más módját kellett kitalálni. Ez a mód: nem kényszerítéssel, nem törvény erejével tartani rendben nyájainkat, hanem a hogy az egyetlen igaz pásztor tanította r szelídséggel, meg nem szűnő, nem lankadó gonddal. Használ-e ma és ezentúl hovatovább mindinkább a kényszer? Nem látjuk-e, hogy a hol a külső rend köteleit karddal, szuronynyal őrzik; a hol a rendet tartó meg-megszakadt láncot vassal foldozzák: ott is mindinkább hiábavalónak bizonyul az erőszak? Nem halljuk-e, hogy a millió szuronynyal őrzött polgári társadalom is, hogy recseg, ropog, szakadozik, bomlik; az erőszaknak erőszakkal áll ellent; és előbb-utóbb leveri, letapossa, maga alá gázolja azt! ? Oh bizony, ha a világi hatalomhoz való görcsös ragaszkodás engedné meghallani: a polgári társadalom erőszakolóinak is azt kellene tanácsolni, hogy vegyenek le minden nyűgöt: államit, társadalmit, mely az emberi szellemre nehezül, a lelket megkötözve tartja, mert jaj lesz, mikor a felháborodott lélek maga rázza le azt magáról. De legalább a lelkiösmereti szabadságon épült és álló prot. egyház vegyen le hívei lelkéről minden olyat, a mit mint nyűgöt levennie hatalmában áll. Az esketés pedig a polgári házasság életbe lépte után nyűg lesz, mit a műveltek hamar, a köznép is észrevesz, megérez idővel. Az egyháznak ezentúl nem méltó ténykedése elébe állani biróul a házasságnál az ő tagjainak, igazmondásuk felett esküt követelve ítélni, hanem méltó hivatása az erőt, boldogságot adó, megszentelő Istenhez hívogatni és fogadni azokat, a kik életök ama fontos mozzanatán áhítozva keresik Isten megáldó, megszentelő kegyelmét, az Ő letéteményesénél, az egyháznál. De tovább miért esketnénk ? Van-e helye, van-e értelme ezentúl az egyházi esketésnek? Ád-e az erőt, tartósságot, biztosságot, a házassági köteléknek ? Hát nem mondja-e az 1894. XXXI. t.-c. 29. §. első pontja: »A házasságot polgári tisztviselő előtt kell megkötni,« a30-ik § 2-ik bekezdése: »01y kötés, mely nem polgári tisztviselő előtt történt, a törvény erejénél fogva semmi vonatkozásá= ban sem tekintetik házasságnak;« azaz érvényes házasságot a polgári hatóság előtt megszabott aktus csinál. De ha a házasságnak nem hogy érvényt, de még erőt. sem ad az egyház közreműködése, annak esküje: akköi' mennyi komolyság tulajdonítható annak a lekötésnek, mit az egyház a követelt esküvel akar elérni?! Nem venni pedig komolyan az eskütételt, nem bün-e? Hiába, haszon^ talanul, ok nélkül Isten nevére esküdni szabad-e?! Szabad-e Isten szentséges nevével játékot űznie?! Pedig azzal a szentséges névvel ezután csak játékot űznénk. Sőt tulajdonképen játékot űztünk eddig is. (?!) Gon^ dőljünk csak vissza eddigi, házasságot felbontó Ítéleteinkre akár a polgári törvényszékeknél a magyarországi, akár az egyháziaknál az erdélyi protestánsokra nézve. A házasságot megköttette esküvel az egyház ott is, itt is Aztátl tarthatatlanság esetén felbontotta amott a polgári, itt az egyházi törvényszék a házasságot, az együttélést... de nem az esküt; a minthogy a törvényszék az egyház által elfogadott esküt fel nem is oldozhatta; de nem gondolt, mert nem gondolhatott annak feloldozására az esküt letétető prot. egyház, a mennyiben ő a kulcshatalmat magának nem igényeli. De ha nincs jogunk feláldozni, van-e jogunk megkötözni? Az ultramontanismus vad dühöngéseinek a nyomása alatt a magyar törvényhozó testület engesztelésül meghagyta, vagy inkább betoldotta a 149. §-t, melynél fogva az új házasságjogi törvény a házasságkötésre vonatkozó vallási kötelességeket érintetlen hagyja. Gondolom, a zavarban elfelejtkeztek ama nehéz következményekről, miket az eskütétel meghagyása előidézni fog. Mert, hogy fog ezután végrehajtatni az elválás? A polgári törvényszék, az új törvény által meghatározott okok fenforgása esetén a házasságjogot felbontja, a házastársakat egymás iránt tartozott házastársi kötelességeik alól felszabadítja. De hát az eskü alól ki oldoz fel ? Mert ha senkisem, úgy a házassági megőrzés nincs teljesen feloldozva; a mikor a polgári törvényszék a házasság polgári jogviszonyait megszüntette, a lélekre nézve nehezebb megkötözés még mindig fenmarad. Ez alól nem lesz feloldozás. Vagy talán felold a polgári törvényszék? A törvény szelleméből nem olvastam ki, hogy az annak kezébe adná e jogot, nem is adhatja, hiszen az esküt nem polgári hatóság vette fel; annak hatalma a lelkiek felett is lehet. Felold az egyházi törvényszék ? A prot. egyházban is ? Hiszen ez csak nem fog még ezentúl alkotni dogmát kulcshatalomról? A r. katholikusoknál igen. Ott a pápának csakugyan van kulcshatalma. Úgyde, ha ott meglesz hagyva a jog és a prot. egyház nem követeli magának: ismét a teljes egyenlőség elve van megtapodva; aztán pedig r. kath. házasfelek válópere kettős lesz és ha az állam nem ismeri el az egyház jogát a házasság érvényes megkötésére, el fogja ismerni hallgatólag a 149. §. miatt annak feloldozasara. Es ha a r. kath. egyház dogmái miatt nem akar, a prot. egyház hitvallásánál fogva és a törvényt annak szelleméhez magyarázva nem fog esküt feloldozni, a polg. törvényszék csak a polg. viszonyokat szünteti meg: quid