Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-20 / 25. szám

háztagok, az egyházközség nagyjai, vagy a hová hívják a lelkészt s így a hol várják is és pedig szivesen várják minden bizonynyal. De meg mi is lenne abból, ha a nagy városi lelkészek vállalkoznának arra. hogy házról-házra járva érintkeznek a gyülekezet nagyjaival? Képtelenség ilyet még akarni is. Hódmező-Vásárhelyen bizonyosan van az ev. ref. egyháztagok birtokában 8 ezer lakóház s a külön háztartásban élő családok számát lehet tenni legalább is 12 ezerre. Egy-egy lelkészre 2—2 ezer numerus és 3 — 3 ezer család esik átlag ezen felvétel szerint nagy valószínűséggel. Ha tehát minden évben el akarnak menni a lelkészek minden házhoz: egy-egy napra (mind a 365 napot felvéve) esik 6-6 ház, 9—9 család. Ha pedig csak minden harmadik évben akarnak bekopogtatni egy-egy házhoz és érintkezni egy-egy családdal: akkor is esik egy-egy napra 2—2 ház és 3—3 család. Egész nyugodtan állítom azért, hogy ha mások nem volnának is velem egy véleményen a lelkipásztorok házalása felől: egy véleményen vannak minden bizonynyal a h.-m.-vásárhelyi és debreceni kollegák. Ezen tényállás is tehát szolgáljon feleletül a hozzám intézett szerkesztői »miért?* nagyfontosságú kérdésre. Végre »az ember tervez, Isten végez« példabeszéd igazsága senkin sem teljesedik be többször, mint a lelkipásztorokon, még faluhelyeken is. íme, pl. én a mult héten szerdán azt terveztem, hogy tegnap és ma délután gyermekistentiszteletet tartok. Igen, de csütörtökön reggel azt jelentették, hogy meghalt az özvegy papné s pénteken délután kell temetni prédikációval. meg »alkalmaztatás«-sal; pénteken reggel meg azzal a hírrel leptek meg, hogy meghalt egyik szomszéd asszonyom, a kit szombaton délután temettetnek hozzátartozói szinte prédikációval és »alkalmaztatás«-sal. Ma délutánra meg olyan ekklézsiai halaszthatlan dolog akadt, a mi miatt lehetetlenség volt tervemet megvalósítani. Míg a halott-temetés mostani rendszere fennáll: lehetetlenség is a »cura, pastoralis«-t úgy végezni ma, a mint azt a »pastoralis prudentia* tervezte tegnap. Kérem ezt is figyelembe venni.* Agya. Nagy Sándor, evang. reform, lelkész. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. Sajátságos egyházi és theologiai viszonyok vannak a jelenkori német protestantismus körében. Az egyetemi theologia állítólagos negatív kriticismusa s a Bodelschwingféle >szabad theol. fakultás«• csodaszülöttje legközelebb élénken foglalkoztatta Berlinben a positiv egyházi irányú körök összetoborzott híveit. Az eredmény előre volt látható. Maguknak a positiv köröknek belső egyenetlensége, a sarkalatos theol. alapkérdések körüli tájékozatlansága s * A hívek látogatása a »cura pastoralis«-nak egyik tisztázott elve, melyet a t. cikkíró által fölhozott nehézségek teljességgel nem döntenek meg. Ezek csak azt mutatják, hogy miként minden kezdet, úgy a hívek látogatásának megkezdése is nehéz, de nem kivihetetlen. Kezdeni kell mindjárt a hivatalba lépéskor s folytatni a szükség és alkalom szerint, akkor a felhozott esetek nem ismétlődnek. A nagy gyülekezetekben a parokhiális rendszer segíthet a fizikai akadályokon. Szerk. gyakorlati ügyefogyottsága napnál világosabban tünt ki a szabad theol. kutatást támadó május 8-iki berlini konferencián. A »tartományegyház* tág cégére alatt tanácskoztak s kisült, hogy csak a pozitív uniói és orthodox irányú párttöredéket képviselhették . . . Stöcker et consortes. Hivő laikusok és pozitív irányú lelkészek voltak jelen nagy számmal, kik aztán ugyancsak ítélkeztek a modern theologia és annak az egyházhoz való viszonya felett. E pártgyűlés szelleme leginkább annak többek által megvitatott rezolutióiból tűnik ki. így Köbeit lelkész az egyház s a theol. fakultások kölcsönös együttható működését csak abban az esetben tartotta lehetőnek, ha a theol. professzorok az igehirdetőkkel együtt vallják azt, hogy »Jézus az igaz Isten s a biblia Istennek csalhatatlan igéje«. Hogyan egyezteti össze már most Köbeit tétele első részét a János 17. 3-ban foglaltakkal, a melyek szerint: »ez pedig az örök élet, hogy tégedet egyedül (már t. i. az atyát) ismerjenek lenni igaz Istennek«, annak bővebb kifejtésével adós maradt, valamint azt sem fejtette ki, hogy miként azonosítható a betű szerint inspirált biblia magával az isteni igével. Igenis valljuk a biblia inspirációját, de nem mechanikus, hanem ethikai értelemben, mely a bibliai kritikát, a prot. írásmagyarázatnak azt az ifjító elemét ki nem zárhatja. Itt megjegyezzük, hogy nevezett referens még valótlanságoktól sem riadt vissza. Azt állítja, »hogy a papság hanyatlásával maguk az egyetemek is hanyatlottak«. Mi úgy tudjuk az egyház históriájából, hogy a pápaság csakugyan a XIV. század óta hanyatlott, de attól kezdve emelkednek is az egyetemek, a melyek a XV. század nagy reformzsinatjain ugyancsak élesen ítéltek a hanyatlott pápaság fölött. Ez egy históriai tény, a melyet elvitatni nem igen lehet. Egy másik theol referens, Müller gütersloh-i lelkész az t, a nagyhangzású tételt vitatta: »az egyházé a theologia, nem az egyes tanároké*. Tehát Origenes, Ágoston, Anselm, Luther, Kálvin és Scbleiermachernek nem volt theologiája, de koruk egyházának igen! Vagy mit mondjunk arra: »a keresztyénség lényege a csuda*, s annak normája: »meg vagyon írva«! Hogy mit nevez csudának az új szövetség, az Ján. 4. 48-ban megolvasható, de hogy a mereven oda állított s hatásra számított frázis: »meg vagyon írva*! nem lehet a keresztyénség normája, bizonyítja már az, hogy Máté 4, 6 szerint az Úrral szemben maga az ördög is a normára hivatkozott, s az Úr egy másik normával verte vissza, ugyancsak mondván: »meg vagyon írva!* Sajnálatos a dologban az, hogy a berlini értekezleten, a hol a főegyházi tanács képviselete, a generálsuperintendensek és Zöckler, Schlatter s más pozitív theol. tanárok teljesen távol tartották magukat, a döntő kérdések körül is tájékozatlanság volt észlelhető. így tájékozatlanok voltak az »evang. hit, evang. hitvallás evang. egyház« alapkérdéseiben. Mindenünnen hangoztatták, hogy az evang. hit feltétele a prot. theologiának. Teljesen igaz, csakhogy itt minden attól függ, mit értünk mi evang. hit alatt. Az egész értekezlet beszédeiből kitűnik, hogy ott »az egyház hite* s »a gyülekezet hitalapja« alatt annak, mint igaznak elfogadását értették, a mit az egyház tanít. Ez azonban a hit fogalmának pápás és nem evang. meghatározása, mely utóbbi hivő bizalom a Krisztusban megjelent isteni kegyelem iránt. így értelmezte a hit elvét Zorn jogtanár is, a ki azt a tételt kockáztatta meg, hogy »a hitkényszer kezdete és vége minden tudományos kutatásnak«. Sajátságos pápás megtévesztése ez egy protestáns irányú gondolkodónak! S ugyancsak oly kétértelmű határozatlansággal jártak el az »evang. hitvallás« s az »evang. egyház* fogalmaival.