Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-09 / 19. szám

déseket tárgyaltak, megannyi szikrái valának annak az isteni tűznek, mely egykor a felekezeti korlátokat leégetni van hivatva. Ha egyszer akkor összpontosíthatjuk a keresztyén elmék érdeklődését, úgy a gyakorlati erkölcs legnagyobb thémái, mint az összehasonlító vallástudomány legmagasabb tárgyai körül mint fognak úgyszólván maguktól leomlani a csekélyebb jelentőségű felekezeti választó falak! A világnak nagyobb elmékre, nagyobb lelkekre, nagyobb emberekre van szüksége s úgylátszik, hogy az isteni világ-fejlesztésben eljött az ő megjelenésöknek az ideje. Az emberiség legfenségesebb ügyére való nagyobb figyelem száműzi a szentségtelen tüzet az oltárokról, melyeken most a vallásos túlbuzgóság vagy a hitközöny végzi a szolgálatot! A világ nem fogja elfelejteni a tiszteletreméltó dr. Schaff Fülöp utolsó szavát, melyet a parlamentben a keresztyénség egyesítése érdekében mondott. »Úgy szólott, mint egy próféta, írja Comba tanár Rómából, mert e szava hattyúdala volt*. S valóban, a parlamentet mozgató egyik főeszme a keresztyénség egyesítése volt, mely eszme előkészület az egész világ keresztyénné tételére. Miután minden vallás megtalálta »közös alapját a keresztyénségben*. mint Castelar mondta, s miután elkerülhetetlenül a legjobb vallásnak kell előtérbe jutnia, nem kötelességünk-e arra törekedni, hogy az emberi haladásnak szálait mind jobban és jobban összpontosítsuk a Krisztusban, »az emberiség egyesítőjében ?« Soha még a földön, írja egy tudós, egy tény oly kétségtelenül bebizonyítva nem volt, mint az, hogy a keresztyénség, de csak is ez, elég nagy arra, hogy az egész föld kerekségét beborítsa, s az Isten szivéhez juttassa. A modern társadalom tömérdek bajainak gyógyítgatásában és a világ evangelizálásának dicső munkájában a keresztyének ma mind inkább és inkább egyesülnek egymással. De természetesen minden nagy eseménynek megvan a maga visszahatása, s a szellemi ellentétek szoros szomszédságban vannak egymással. Lehet a vailásos világot egy irányba vinni, mint az utasokat egy hajón, de azért idegenkedés és veszekedés mégis támadhat az utazók között. így a most tapasztalható haladás közepett látjuk, hogy az amerikai katholicizmus dicsőíti a vallási szabadságot és testvériséget, míg az amerikai presbyterianismusban romanizáló, kizárólagos és reakcionárius törekvések észlelhetők. Amerika szivének testvéries szelleme volt az, melynek sikerült összehozni az oly messze szétvált vallási elemeket. Ellenségeknek vélték magukat s egymással találkozván, felfedezték, hogy mind testvérek, kiknek egy atyjuk van a mennyben. Beszélni azokról a mély, gyengéd érzelmekről, melyeket a keleti igazságkeresők a parlamentben való részvételökkel ébresztettek, kik komolyan, szivök szerint hitték, hogy nekik sok tanítni valójuk, de valami tanulni valójok is van a parlamentben; visszaidézni az érzéseket, melyeket a parlament nagy megnyitó és záró órájában felkeltett: nem lenne egyéb, mint elmerülni abba, mit sokan érzelgős rhapsodiának neveznek. Az azonban teljességgel nem érzelgés, ha azt mondjuk, hogy »az elzárkózás és gyűlölködés kora elmúlt, s a türelmesség és tudományos összehasonlítás ideje jött el«. Mert kétségtelen, hogy a parlament számos előítéletet oszlatott el. A nélkül, hogy kísérletet tettek volna akár a dogmatika egyenjogúsítására, akár új világ-vallás alapításának vagy a meglevők külső egyesítésére gondoltak volna: nagy szabadságot engedtek meg minden vallásnak és minden nemzetnek s párját ritkító egyetértésben tartották meg a parlament üléseit. Nagy jelentőségű volt az emberi testvériségre a Miatyánknak, ez általános imának mindennapi elmondása, bár a parlament egysége inkább szellemi, mint hitbeli volt. S ha ez a gyűlés egyszerűen csak a testvériség szélesebb elterjedését érte volna el, akkor is megérdemlené, mint a Londoni »Daily Telegraph* mondta, hogy korunk legnevezetesebb eseményei között foglaljon helyet. Bizonyára tiltakozás volt ez az érzés kizárólagossága, a tudatlan gőg, az egyházi elzárkózás s a dogmatikus fenhéjázás ellen, melyek a vallás terén gyakran uralkodnak. Ezután könnyebb lesz belátni az embereknek, hogy nem szenynyezik be vallási felfogásukat s éltöket azzal, ha megengedik nekik, hogy a másokéval is érintkezzenek. A parlament erkölcsi egysége mély benyomást keltett s ha valaki nemzetközi igazságosságok érdekében szólal fel. idézheti általános ítéletét és érzelmét e vallási kongresszusnak. Kétségkívül sokan fognak félni, hogy az is a parlament egyik hatása lesz, hogy módosul a régi orthodox tanítás azokra vonatkozólag, a kik nem ismerték s nem fogadták be a történeti Krisztust. De ez az eredmény csak jó. Sok tévedést, melybe a parlament bírálói beleestek, el lehetett volna kerülni, ha nagyobb fogalmok lett volna a Krisztus munkájáról, mint a ki az eredeti világosság, mely megvilágosít minden embert, ki a világra jön. íme ilyenek a visszhangjai és eredményei az emlékezetes vallási összejövetelnek. A parlament fő kezdeményezői hálásak azért a mit elértek, s boldogok volnának, ha valami nagyobbat és jobbat csinálhattak volna. De legtöbben közülök meg lesznek elégedve, ha dr. Abbott Lyman jóslatszerű szavai beteljesednek, hogy »végső eredménye a vallások parlamentjének az lesz, hogy mélyíti fogalmunkat a keresztvénségről, s ennek elfogadását logikai és szellemi szükséggé teszi*, vagy ha Grose chicagói tanár eme szavai történelmieknek bizonyulnak, hogy »a parlament Istentől volt arra kiválasztva, hogy az emberi testvériség és könyörület határait tágítsa, szélesítse; hogy a világ vallásos gondolkozásának a vezetőit rokonszenves ismeretség és közösség kötelékébe fűzze össze; hogy a szellemet a szellemnek megnyilatkoztassa; s hogy az Isten atvaságának s az ember testvériségének egyetemes értelmét mélyebbé tegye«. Angolból Maszák Viola. BELMISSZIÓ. Észrevételek. Csiky Lajos »Lelkipásztori teendőink « című közleményére. »Mik lesznek a mi lelkészeink lelkipásztori teendői az új viszonyok között?* . . . Ezen kérdésre nem annyira az elméleti, mint. sokkal inkább a gyakorlati élet mezején gyűjtött tapasztalati igazságok adják meg az igazi feleletet. Ilyen tapasztalati igazságokból összeállított »Észrevételekének kérek most helyet e nagybecsű Lapban a szerkesztőségtől. »Viseljen a lelkész gondot, istentiszteleteken kívül is, felhívás nélkül, lelkiismeretének buzgalma folytán gyülekezetének kicsinyeire az iskolában s nagyjaira az élet minden viszonyai, úgy kedvező, mint kedvezőtlen körülményei között.* Ezt az intést adja Gs. L. úr s hozzáteszi, hogy >csak a ki ezt megteszi, érdemes az igazi lelkipásztor névre*. Helyes! . . . s onnan az elmélet kathedrájáról szépen is hangzik az ilyen igehirdetés, de nézzük csak, vájjon valósítható-e ez a követelés kint az életben, a legjobb cl kci-Fílt s a legszívesebb igyekezet mellett is?