Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-09 / 19. szám

»Viseljetek gondot a gyülekezet kicsinyeire az iskolában !* Ha ez az intés azt teszi, hogy ellenőrizzék híven, kellő mértékben a lelkészek a népiskolai tanítók vallástanítását és erkölcsi nevelését, úgy nem mondom, hogy túlszigorú, avagy merőben teljesíthetlen ez az intés; de ha azt a kívánságot fejezi ki, miszerint, bent az iskolában, tanórákhoz kötött vallástanítással s erkölcsi neveléssel foglalkozzék a lelkész: akkor ez a kívánság nemcsak túlszigorú. hanem merőben teljesíthetetlen azon rendszer keretében, a melyen belül kell most mozognia a legbuzgóbb törekvésű lelkipásztorok hivatalos teendőinek is. íme 10, 15, 20 ezer lelket számláló egyházközségeinkben két. lelkész van 10, 15, 20 tanító s ugyanannyi tanterem mellett. Állítom, hogy ha minden idejét, a mikor nem végez istentiszteletet, a tantermekben tölti is az a két lelkész, nem tehet eleget ezen intésnek: »viseljen gondot a lelkész gyülekezetének kicsinyeire az iskolában /« . . . Nem tehet pedig eleget egyszerűen azért, mert nincs rá sem fizikai ereje, sem elegendő ideje. Nincs ám! , . . mert istentisztelet végezése nemcsak a szorosan úgynevezett templomi szolgálatok teljesítésekor vár ama lelkészekre, hanem azokon túl és kívül is, és pedig a templomi szolgálatoknál jóval több időt igénylő temetési szolgálatok várnak reájok úgyszólván mindennap, sőt a nappalnak délelőttjén úgy. mint délutánján. Az említett népességű s két lelkészszel bíró egyházközségekben 348, 512, 895 (Gyomán, Szentesen, Békésen), sőt sokkal több is a halottak száma évenként s a rendszer megengedi, hogy már két, sőt egy éves gyermeket is két pappal temettessenek a szülék. Az egyik lelkész a háznál könyörög és tart »alkalmazást«-t, a másik a temetőben végez rövidebb, hosszabb szertartást, a fizetés mértéke szerint. Egy-egy ilyen temetés, a szülei ház és a temető távolsága szerint, 2—3, sőt négy órai időbe is kerülhet s mikor hazakerül a lelkész, elfáradva dől tanulószobája kerevetére. Alig dől le azonban, máris kopogtatnak s neki fel kell kelnie és a jelentkező panaszos feleket zúgolódás nélkül ki kell hallgatnia. A ki keveselli azt az iskolai munkát, a mit az említett népességű egyházak lelkészei az adott viszonyok és körülmények közt végeznek, menjen el csak egv hétre egy ilyen egyházközségbe s legyen ott bármelyik lelkésznek a vendége : meggyőződik bizonyára arról, hogy az ilyen egyházközségekben működő lelkészek, épen lelkiismeretök sugalma folytán, még felhívásra sem viselhetnek gondot a gyülekezet kicsinyeire az iskolában; ... de azért nem érdemetlenek ám az »igazi lelkipásztor« névre. De hát azon lelkészek, a kiknek lelki gondozása 500, 1000, 2000 lélekre terjed ki csak, miért ne tehetnék meg ezt? Nem tehetik meg úgy, a hogy Cs. L. úr kívánja ezek sem, több igen fontos ok miatt, már csak azért sem, mert nincs külön tanterem, a hol taníthassanak; a tanítót, illetve a tanítókat pedig nem lehet mindennap kiszorítani az ő tantermeikből, sem a gyermekekét a rendes tanórák után még vallástanőrára ott marasztani. Ezt nem helyeselnék magok a szülék sem s egy ilyen gyakorlat nem lenne üdvös sem a lélek, sem a test természetes fejlődésére. A mit a kis egyházakban működő lelkészek az iskolában tehetnek, az nem határozódhatik másban, mint abban, hogy szerdán, szombaton és vasárnap délután 2—2 órát a gyülekezet kicsinyeinek lelki gondozására, valláserkölcsi oktatására fordítanak. Szerdán délután a tanköteles leány, szombaton délután a fiúgyermekeket oktatván, vasárnap délután pedig az ismétlőiskolásokat, és pedig Szt-György naptól Szt-Mihály napig a templomban, egyébkor tanteremben. Ez lenne az úgynevezett gyermekistentisztelet, a mit télen át sohasem szabad templomban megtartani. Azt akarni, hogy ennél (az eddig is végzett felügyeleten kívül) többet tegyen az iskolában egv kis egyházközségben működő lelkész : annyi, mint lehetetlent akarni. Pedig az életbölcseség ábécéjének első betűje ez az igazság: »nem kell soha lehetetlent akarni!« És most menjünk tovább s lássuk, hogy miben határozódhatik a lelkipásztori gondviselés, istentiszteleten kívül. a gyülekezet nagyjaival szemben ? A 10, 15, 20 ezer lelket számláló s csak két lelkészszel bíró gyülekezetekben egyszerűen fizikai lehetetlenség a gyülekezet nagyjaival, a mindennap előforduló hivatalos teendők alkalmain, a szokott templomi istentiszteleteken és nem a templomban végzett lelkészi rendes szolgálatok idején kívül találkozni csak akarni is annak a két lelkésznek. Ha mindenikkel akarnak találkozni: akkor minden főutcában kell építtetniük egy-egy nagy termet s annyi terhet szükséges vállaikra venniök, hogy annak hordozása alatt mar az első hónapban össze fognak roskadni s a szokott rendes szolgálatok végezésére is egészen alkalmatlanokká fognak lenni, a mostani rendszer mellett. Az ilyen lelkészek tehát a mostani rendszer meg nem változtatásáig mit sem tehetnek mást és többet a gyülekezet nagyjaival szemben, mint a mit és a mennyit tettek eddig és tesznek most a legbuzgóbbak. Hanem az 500. 1000, 2000 lelket számláló egyházközségek lelkészei e tekintetben is tehetnek valamit, sőt tehetnek igen sokat olyat, a mit nem tettek eddig. Tehetnek, ha vannak az egyházközségben alkalmas gyülekezési helyek. De azt, hogy házról-házra járjon a lelkész s úgy érintkezzék a gyülekezet nagyjaival, ellenkezőnek tartom a józan pasztorális prudenciával s nem tudom összeegyeztetni a cura pasztorálissal sem. (Miért? Szcrk.) A lelkész ne akarjon soha külön egyes felnőtt egyháztagokkal a végett találkozni, hogy velők szemben a lelkipásztori gondviselés munkáját végezze; hanem legyenek minden egyházközségben alkalmas gyülekezési helyek s a lelkész ezekben találkozzék az egyházközség nagyjaival. természetesen a templomi istentiszteleten, de nem általában istentiszteleten kívül, hanem tartván azon a gyülekezési helyen házi istentiszteletet. Ez lehet egyesegyedül az a praeservativa, a mit sikerrel alkalmazhatunk a nazarénizmus és baptizmus s általában a szektáskodás terjedése ellen. Egy még be nem következett egyházközségi betegség ellen, az egyházközség tagjainak csak az a meggyőződése lehet a biztos praeservativa, miszerint egy tanult és gyakorlott lelkész mégis csak biztosabban, tehát jobb sikerrel hajthatja végre ugyanazon lelki kúrát, mint egy tanulatlan, kóborló s legalább is gyanús előéletű kuruzsoló. Ez a meggyőződés, bármely lelki baj, avagy betegség gyógyítása végett tanult orvoshoz fordul; és csakis ez a meggyőződés fordul el a nazarénus és baptista kuruzsolóktól. Olyan intézkedéseket tegyenek tehát a lelkipásztorok, a melyek képesek ezt a meggyőződést necsak megszerezni, hanem meg is szilárdítani a nép legalsó rétegében is. Ilyen intézkedések nélkül hiába mondunk Lévay Lajos tollából került népszerű egyházi beszédeket, hiába mondjuk azokat a Garzó ékesen szóló nyelvén, nem hall-