Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-09 / 19. szám

nem szeretném, ha valaki az enyémet kétségbe vonná De úgy látszik, mintha valami fölött még sem értenénk egyet. Én a vallásosság alatt nem csak a hivést értem ám, hanem a vallási elveknek életünkben való megtestesítését is. Te is úgy érted ? Jó, kérdezzük meg hát magunktól: nem vághatná-e szemünkbe ezen vádat: »Bennem akarod felkelteni azt, a mivel magad sem bírsz!* Hallgatsz? Nem kérdem tehát gondolataidat, de nem hallgathatom el, hogy a sikernek egyik legnagyobb akadálya az, ha a tanító maga sem hiszi, a mit tanít és nem úgy cselekszik, a mint utasít. Talán nem fordítunk elég gondot növendékeink lelki fejlesztésére? Ez is alighanem talál, hiszen hányszor meg­történik, hogy még tehetségeiknek fejlettségi fokát sem ismerjük. Hol találjuk meg hát az alapot, melyre épít­sünk ? Hányszor esik meg az is, hogy készületlen lépünk az iskolába s tanításunk nem tanítás, hanem egyszerű dressura. Hányszor jön elő az, hogy többet követelünk tanítványainktól, mint a mennyit lehet s az eredmény a tárgy szeretete helyett a tárgy gyűlölete. Ilyen munka után hiában is várunk aztán eredményt! . . . Talán nem a tárgy természetével egyező módszert használunk, s az élet helyett a körfélügyelői vizsgálatnak dolgozunk? Ez a kettős vád sem alaptalan és egymással nagyon összefügg. A vizsgálat, már természeténél fogva, nem kutathatja, milyen volt a vallásoktatás alaki haszna, neki meg kell elégedni az anyagi oldallal, vagyis a tanu­lásra szánt ismeretek számonkérésével. E miatt azon hi­bába esünk igen sokszor, hogy minden áron anyagi ered­ményt akarván elérni, figyelmen kívül hagyjuk az alaki képzést, t. i. az értelem, kedély és jellem fejlesztést. Tehát ugyebár az önző érdekből származó munka is lehet oka a sikertelenségnek ? És nemde van némi haszna az önvizs­gálatnak ? Légrádi János, n.-peterdi tanító. TÁRCA. A vallások világparlamentjének eredményei. Jiarrows J. H. chicagói lelkésznek, a parlament elnökének a meghívott tagokhoz küldött jelentése. i III. A gyűlés egyik legfontosabb eredménye volt, felvilá­gosodott lelkekre nézve, a jobb egyetértés, mely a protestán­sok és katholikusok közt Amerikában létrejött. Mikor az amerikai katholikus érsekek a Vatikán tudtával és bele­egyezésével részt vettek a parlamentben, nagyon emelték annak történeti fontosságát. A pontosság, melylyel a pro­gramúi rájok eső részét előadták, szónokaik ügyessége, udvariassága és jóindulata mindenkire jó benyomást tett. S bár a következő hónapok éles támadásokkal voltak telve a római katholikus egyház ellen, mégis a vallási parlament után jobb egyetértés jött létre az amerikai protestánsok és katholikusok közt, mint azelőtt valaha volt. Az »Amerikai Pártfogó Társulat* fanatikus és ostoba támadásai teljességgel nem rontották le amaz aranynapok emlékét, a midőn, a történelemben először, protestáns és katholikus papok szerető és barátságos közösségben ültek egymás mellett. A katholikus püspökök résztvétele mellett, szinte nevetségesnek tünt fel, hogy az angol állam-egyház hivatalosan visszautasította a parlamentben való részvé­telt. De a Gibbons bibornok, Bedwood érsek, Keane püs­pök. s mások által kifejezett nemeslelkű és szabadelvű érzelmek mély benyomást tettek az amerikai prostestán­sokra. D'Alviella gróf mondja, hogy az európai római katholikus lapok nem reprodukálták ezen érzelmeket, s egy erős protestáns hang Olaszországban azt kérdezte, hogy ha Amerikában jogosult, hogy a protestánsok a katholikusokhoz békével közelednek, miért lenne az ilyen közeledés Olaszhonban elítélendő és visszautasítandó ? Hát Amerikában szabadság a katholicismus és Európában türel­metlenség ? Meddig fog még a lelkiismeretnek ezen dualiz­musa tartani ? Naville Ernő, Kálvin városában, békéltető és jóindulatú szavakat mondott ez ügyben, de azok nem talál­tak rokonszenves visszhangra. Ellenben Amerikában, a protestáns szószékekről hangzó békés szavakat barátsággal fogadta sok katholikus prelátus. Ez nagyon meglepte Sabbatier Ágost tanárt, ki a ^Journal de Genéve«-ben azt mondja a parlamentben jelenlevő katholikus főpapok­ról, hogy > magaviseletük annyira új volt, s oly ellent­mondó a római egyház rendes békülni nem akaró és ex­clusiv állásával szemben, hogy ez Franciaországban hihe­tetlennek látszik*. Castelar nagy szenzációt keltett azzal, mikor egy irodalmi társaságban saját házánál kijelentette, hogy hangadó katholikus prelátusok részt vettek a vallá­sok parlamentjében. A minden vallások parlamentje volt szükséges ahhoz, hogy az első modern keresztyén parlamentet összehozza. Egy kevésbbé általános kísérlet nem gyűjthette volna össze Krisztus tanítványait. Sokszor megjegyezték, hogy kevés felekezetiséget prédikáltak a gyűlésben. Itt a keresztyénség igazán megértette a Mesterét. Ez a gyűlés, melyből sokan egy új egyesült egyházat jósoltak, nagy hatást tett igen sok keresztyénre. Áz egyesülés megvalósítása mind növek­vőbb mérvet öltött. Keone püspök azt mondja, hogy az amerikaiak túlságosan igyekeznek gyors eredményt érni el, s ő szinte elégedett, ha azt mondhatja, hogy »a par­lament teljesítette igéretét«. Fenséges, mély benyomást keltő, változatlanul bevégzett tényként, szent és olthatatlan tűzzel égő jeladás gyanánt áll az a történelem előtt. De a szellemi világban a tények rögtöni eredményre vezet­nek. Változnak az érzelmek s azután a meggyőződések. Az ünnepélyes parancsolat, melyet a parlament minden igaz hívőnek prédikál, visszatérés az őskeresztyének kez­detbeli egységére, mely előfeltétele az egész világ meg­térésének. E legbensőbb hitben működnek tovább a keresz­tyén hivők, kiki a maga módja szerint. Lehet, hogy a siker még messze van, de bizonyosan megjő. A parlament tárgyalásai során kiderült, hogy a ke­resztyénség különböző felekezetei a vallás és erkölcs főbb kérdéseiben egyetértenek. Tremantle kimutatja, hogy a hit, a vallás központi nagy igazságaiban a modern gondolkozás haladása által megerősödött; de rámutatott arra is, hogy ezek mellett a nagy igazságok mellett nap­nap után háttérbe szorulnak az egyházi és theologiai ellentétek s viszont, hogy a korunkat mozgató nagy tár­sadalmi problémákat, melyek megoldására minden keresz­tyén hitfelekezet egyesülhet, a vallás-erkölcsi életnek hovatovább lényegesebb alkatrészeiként kell elismernünk. A Peabody, Elv és Henderson tanárok és dr. Gladden és dr. Small által tartott előadások és Írásban benyújtott értekezések, melyek mindannyian égető társadalmi kér-

Next

/
Thumbnails
Contents