Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-11 / 15. szám

Kegyelem és békesség az Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. A megfeszített ós feltámadott Krisztus evan­géliumát prédikálni küldjük ki követünket a közelgő ünnepekre. Hogy hirdesse Nagypénteken a megfeszített Krisztust, ki lőn minékünk igazságunkká, böl­csességünkké, szentségünkké és váltságunkká. Hogy felmutassa a kereszten elvérzett Üdvözítő­ben az Atya örök irgalmasságát, melylyel úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta érette, hogy a ki benne hiszen, el ne veszszen, hanem örök életet vegyen. Hogy feltüntesse az Isten bárányában azt a megváltó szeretetet, mely­lyel mi nem aranyon és ezüstön, hanem a Meg­váltó drága vére hullásával bűntől ós kárhozattól megváltattunk. Aztán, hogy hirdesse Húsvétban a feltámadott Krisztust, ki hatalmas erők. jelek és csodatételek által valóban Isten fiának bizonyult; ki dicső fel­támadásával meggyőzte a bűnt és a halált; kinek isteni életéből ós erejéből örök élet vize és üdvös­ség forrása fakad a benne hivők számára. Hogy tegyen bizonyságot arról, hogy ha a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a mi prédikálásunk és hiábavaló a ti hitetek. Ennek a nagypénteki és húsvéti evangélium­nak a hirdetésére bocsátjuk ki tanítványunkat, budapesti theologiai akadémiánk növendékét, bi­zalommal ajánlva őt ós papnevelő intézetünket kedves hitfeleink munkás szeretetébe. A kegyelem Istenének áldását kérve, boldog ünneplés kívánása mellett vagyunk a keresztyén gyülekezetek pásztorainak és tagjainak Budapest, 1895. április 8-án. Testvérei az Úrban a theologiai akadémia tanárai s különösen annak igazgatója Szöts Farkas. A horvát-szlavónországi prot, egyházak kérdéséhez. Vili. Az új-pazuai indítvány 1891-ben, — annak fogadtatása a horvát egyházak által. — A bács-szerémi esperes tájékoztató pontjaira érkezett válaszok 1893-ban. Az élet napi bajaival küzködő és egyházi főhatósá­guktól teljesen elfelejtett horvát-szlavón ev. lelkészek, annyi eredménytelen kérés után, végre arra határozták el mago­kat, hogy a Budapesten ülésező ev. zsinathoz fordulnak segítségért. Azt hitték, hogy az a törvényhozó testület, mely százados mulasztások pótlására van hivatva, az ő állapotukon is segíteni fog. A kezdeményezés Uj-Pazuáról indult ki. Az ottani ev. lelkész Kruttschnitt Antal, 1891. okt. 18-án tartott presbyteri gyűlésen azt indítványozta: hivassanak fel a Horvát-Szlavónországban levő összes ev. egyházak, hogy a budapesti ev. zsinattól egy önálló autonorn ev. szupe­rintendentia alakítását kérelmezzék. Ezen önálló szuperin­tendentia — úgymond — kiegészítő részét képezné a Szent István koronája alatt levő ág. hitv. evang. egyház­nak; s mint ilyen képviseltetné magát a magyarhoni ev. egyetemes gyűlésen. De ezen csak oly ügyek tárgyalásá­ban venne részt, melyek a Szt. István koronája alatt levő összes egyházat közösen érdeklik: a kerület saját helyi érdekeit maga intézné. Ezen horvát-szlavón egyházkerület a magyarhoni, illetve a Szt. István koronája alatt levő evang. egyház összes alapjaiban és alapítványaiban részesíttetnék. Pénz­ügyi tárgyalások tekintetében ezen egyházkerület érint­kezésbe tenné magát azon magyarhoni evang. egyház­kerületekkel, melyekhez a horvát-szlavónországi gyüleke­zetek jelenleg tartoznak. Ezen egyházkerület a Horvát-Szlavónországban érvé­nyes törvények alapján alkottassék meg. Megalakulása után pedig anyagi fentartása céljából a horvát kormány­hoz fog állami segélyért folyamodni, hogy a culturalis állami alapokból arányosan részesíttessék. Egyelőre két esperességből állana: nyugoti és keleti esperességből. Az új-pazuai egyház elhatározta, hogy ezen javaslata valamennyi horvát-szlavónországbeli evangelikus egyházzal közöltessék s azok annak pártolására, s arról szóló jegyző­könyvi kivonataiknak beküldésére szólíttassanak fel. Azon esetben, ha ezen eszme a gyülekezetek által pártoltatnék, intéztessék egy memorandum a Budapesten összeült evang. zsinathoz, melyben a Horvát-Szlavónorszá­gokban alakítandó evang. egyházkerület szükséges voltának indokolása foglaltatnék, s az egész javaslat helybenhagyása kéretnék. Ugyanezen memorandum tudomásul közlendő a horvát-szlavón tartományi kormánynyal is. Ennek párto­lására is felhivandók az összes horvát-szlavón evangelikus egyházközségek. 1 Azonban az illető gyülekezetek nem igen lelkesedtek az új-pazuai javaslat mellett. Féltek attól, hogy ha ezen tervezett új egyházkerület kiegészítő részét képezné a magyarhoni ev. egyetemes egyháznak, ebből csak össze­ütközések keletkeznének a magyar és horvát hatóságok között. E tekintetben érdekes dr. Suleknek a felfogása, a ki határozottan perhorreskálja az új-pazuai javaslatokat. Hangsúlyozza azt a közjogi viszonyt, melyben Magyar­ország 1868 óta Horvát-Szlavón- és Dalmátországokkal áll, s mely szerint az egyházi és iskolai ügyek ez utóbbi 1 Új-pazuai ev. egyház jegyzőkönyve 1891. okt. 19-ről.

Next

/
Thumbnails
Contents