Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-04 / 14. szám

Már most ne gondolja senki, hogy én az eredményeket teljesen kielégítőknek tartom. Korántsem. Még eddig nem az egész magyar protestántizmus dolgozott; csak egy kis csoport, a mely a vezetők köré csoportosult. Az eredmény jelentőségét azonban senki el nem vitathatja. Már maga az is nagy eredmény, hogy az Irodalmi Társaság meg nem bukott s munkálkodni tudott, a mikor a szivek jégkéreggel voltak bevonva. Iia az Irodalmi Társaság az akadályok sokasága és nagy volta miatt megsemmisül, akkor megint tíz-tizenöt évre nagy hallgatás következik. A munkától, az újra kezdéstől való borzalom ránehezedik a lelkekre. Iszonyú visszaesés lett volna a büntetés. De az Irodalmi Társaság nemcsak munkát végzett, hanem utakat tört, a melyeken ezután a munkát nagyobb sikerrel lehet végezni. Azért valóban Isten iránti hálával, de egyúttal teljes elszántsággal kellene most már a Társaság tevékenységét fejleszteni. Meg kellene már látnunk, hogy egyházunk gyakorlati felélesztése nem mehet végbe másképen, csak az irodalmi lázas tevékenység segítségével. Magyarázatos bibliát kellene adni a lelkészeknek, az evangeliomi eszmék gyakorlati fontosságát feltüntető röpiratokat a világi uraknak, érdekes és evangeliomi erőtől duzzadó olvasmányokat az úri nőknek, hitébresztő s áldozatkészségre serkentő műveket a népnek, az evangeliomi igazságokról bizonyságot tevő munkákat a tudósoknak. E végből tartalékalapot kellene a társaságnak gyűjteni. Meg kellene próbálni, hogy ugyan van-e több Hegedűs Sándor is Magyarországban, a ki nem elégszik meg azzal, hogy pár száz forintot odanyújt a Társaság alamizsnás kosarába egyszersmindenkorra s jóformán csak lerázza nyakáról a Társaságot, hanem azt mondja : noblesse obiige (és a richesse is obiige), azért hát fizetek, adok annyit, a mennyire szükség van. Azt hiszem, sokan adnának, ha azt hallanák, hogy a Társaság hatalmas actiót akar megindítani. Még olyanok is adnának, kik egyelőre taggá lenni nem óhajtanak. És ha kevesen adnának is, legalább ismernők embereinket. A fiókegyleteket is meg kellene alakítani. Én nem riadnék vissza e tekintetben áldozatoktól sem. Ki kellene mondani, hogy a fiókegyletek az általok beszedett tagsági díjak Vs-ét vagy 74-ét saját tetszésük szerint felhasználhatják s a mellett a központ kiadványait is kapják az alapszabályok értelmében. Meg lehetne szabni, hogy ha a fiókegyletnek 200-nál kevesebb tagja van, akkor a tagdíjak Vs-ét, ha 200-nál több tagja van, 7-t-ét használhatja fel saját céljaira. így a vidéken is erőteljes tevékenység indulna meg s másfelől a központ is kapna legalább annyit, a menynyit eddig kapott, mert hiszen így a tagdíjak egy részét elvesztené ugyan, ele tagjainak száma bizonyára megszaporodnék. A mi fő, az, hogy az Irodalmi Társaságnak eddigi kerékkötő magatartásából ki kell lépnie a bátrabb tevékenység terére. A mikor eddig egy-egy termékeny gondolat felmerült, akkor a választmány s nyomában a közgyűlés nagyon sokszor, sőt majdnem mindig azt mondta: vSzép dolog az, de hát nem lehet. Nincs rá pénzünk.« Még abba sem igen mert belemenni a Társaság, hogy pénzvagyonának egy részét könyvvagyonná merte volna átalakítani. Most azonban már végét kell vetni az olyan okoskodásnak, hogy majd ha nagyobb lesz az érdeklődés, majd többet teszünk. Előbb kell többet tennünk, áldozatokat hoznunk, termékeny eszméket minden áron megvalósítanunk, majd azután lesz érdeklődés. Ha vagyonunkat zsugorgatjuk, ha a merészséget teljesen száműzzük actiónkból, az érdeklődés egészen elfogyatkozik s akkor az a néhány ezer forint hiába lesz az Irodalmi Társaság nevére szóló takarékpénztári könyvre betéve. A több merészség-, a több buzgóság-, a nagyobb áldozatkészséghez azonban kell az Isten aldása is. Az Isten áldása positiv tény s abban nyilvánul, hogy lelkeket éleszt, melegít s szent igyekezettel tölt el. Az Irodalmi Társaság választmánya egyszer már elhatározta, hogy isteni tisztelettel kezdi gyűléseit, de a határozat csak határozat maradt. Legalább annyit megtehetne azonban a Társaság, hogy gyűléseit imával kezdené és fejezné be. Mert az Irodalmi Társaságra nézve is áll Jézusnak ez a mondása: »Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek!« Szabó Aladár. A horvát-szlavónországi prot. egyházak kérdéséhez. VII. Új bonyodalmak. — Az 1885-ik évi egyetemes gyűlés, felirat a miniszterelnökhöz. — Új panaszok; a várakozás kényelmes évei. Rossz következés. A következő 1885-ik esztendőben feltűnően sok hatalmaskodást követett el a horvát kormány mind a két felekezetű prot. tanítókkal és papokkal szemben. Ebből azt lehetett volna következtetni, hogy a két egyháznak magyarországi főhatóságai együttesen fognak eljárni a bajok megszüntetése céljából. Azonban nem így történt. Szász Károly dunamelléki ev. ref. püspök külön fordult egyenesen a bánhoz és a magyar miniszterelnökhöz. Szeberényi Gusztáv bányakerületi püspök a kerületi