Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-28 / 13. szám

tekintetéhen egyes orthodox lelkészi köröket arra indítottak, hogy a főegyházi tanácsnál keressenek védelmet >az egyetemi theologiának az egyházi közösségi hitet felforgató tendenciával szemben«. Mintha bizony a Genesis >historicitása« üdvöt feltételező dogma volna, vagy az úrvacsora érvénye attól volna függővé tehető, hogy vájjon mondta-e Jézus ezeket az igéket: »ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!* vagy nem! E tekintetben felette érdekes Stöcker lelkésznek »Zum Kampf.U című cikke »Deutsch-Ev. K.-Ztg* című lapjának egyik utóbbi számában. Maga is vallja, hogy a régi s az új hit ellentétes viszonya még nem a hit s a hitetlenség ellentétével azonos. A modern theologia is vallásos jellegű, az egyháznak akar szolgálni s korántsem törekszik az ő jogosult érdekeinek lerontására. A kritikai theologia is testvéri szeretetünkre méltó, mivel az is a maga módja szerint szerezi az igazságot. Csak a liberalismus az, a melylyel nem tud megbékülni. Egyházpolitikai programmja hangsúlyozza a szabad egyetemi theologia s az államhatalom befolyásaitól ment s a tradicionális hitvallás békóiba szorított »népegyházat«, mely a vallásos néphit érdekeinek megóvása szempontjából tanfegyelme alá vonná magát az egyetemi theologiát is. Evangéliumellenes, sőt pápás módón »synodális hierarchiát a* törekszik, mely egyházpolitikai ideálnak utópikus jellege abból is kitűnik, hogy hiányzik belőle a lelkiismeretekre vonatkozó papi hatalom, s az önálló és tevékeny gyülekezeti élet helyét a »positiv unió« párturalma váltaná föl az egész vonalon. Ez a Stöcker-féle egyházpolitikai programm nemcsak gyakorlatilag kivihetetlen, hanem elvileg is helytelen. A lutheri protestantismussal elvi ellentétben áll az állam és egyház történeti kötelékeinek merev elszakítása, s a gyakorlatban csak a pápás egyház ú. n. parítási követelményeit mozdítaná elő. Egy zsinati hierarchia sokkal roszszabb, mint a reformációnak egyházjogi szülötte, az ú. n. »landesherrliche Kirchenregiment«, a mely a német protestantismus sajátos történeti fejlődésében találja magyarázati alapját s az állam és egyház életviszonyainak benső közösségével végződött, Ennek megszüntetése komoly bajokkal járhatna. Könnyen kiszolgáltatná a prot. egyházat a pápás propagandának s a szociáldemokrácia féktelen izgatásainak. Az állami egyetemi theologia szabadsága az, a melylyel Stöcker nem tud megbékülni, s melyet az egyház számára visszakövetel. »A mai protestantismus — úgymond — nem nyújtja azt a népnek, a mit nyújtania kellene, s a nyomorúság egyedüli oka a prot. egyház megbénított működésében keresendő. Nem a hivő pásztorok vagy laikusok hitében és vallásában, sőt inkább az állam ama liberális ténykedésében rejlik oka annak, hogy az egyet, theol. tanárok akad. tanszabadsága az egyház felforgatására törekszik*. S itt Stöcker feledi, hogy a theologiának is, mint minden más tudományos szellemi mozgalomnak, kortörténeti jellege van, s e kortörténeti fejlődést az egyház sem kerüli ki. A Ritschl-féle theologiai iskola sem »felforgató természetű*, sőt inkább maga a berlini agitátor is bevallani kénytelen, hogy követői között sok a mély vallású s buzgóságú tanár és lelkipásztor, ki vallja a Krisztust, mint egyházunk és üdvünk »egyedüli alapját*. Ha elfogadnók azt, a mit Stöcker hangsúlyoz, t. i. »a hitvallásoknak az írással való teljes megegyezését*, úgy a mi egyházunk egy theol. tantételen alapulna, s ellentétbe kerülnénk az apostol ama szózatával, hogy az Isten egyházának el kell viselnie s egyedül az ő ítéletére kell bíznia »a szénát és a pozdorját* is, a mely a sok »aranyat, ezüstöt és drágaköveket« magában foglaló szabad kritikai theol. fejlődéséhez természetszerűleg tapad Épen nem áll az, mintha a modern theologia a hivő lelkészek és laikusok legnagyobb részét elidegenítette volna az egyháztól. Maga Stöcker is, a ki pedig ugyancsak megakarná rendszabályozni a theologiai tanszabadságot, a modern theologia kritikájának befolyása alatt áll. Az ó-protestáns korszak bibliai betűhitét ő sem vallja, elejti a »verbálinspirációt« egy úgynevezett > reálinspiráció« (jobban mondva: ethikai inspiráció) javára, s elismeri, hogy az egyházi tradíciók a fejlődés törvényének vannak alávetve. S mégis Wellhausent és Ritschlt teszi felelőssé a német nép egybáziatlanságáért s a prot. egyháztestület tehetetlenségéért. Sejtelme sincs arrói, hogy milyen más szellemi hatalmak voltak azok, a melyek az egyháziatlanság terjedését előkészítették. A naturalismus, darvinismus és materialismus légköre az, a mely szülte az érzékfölötti és természetfölötti iránt való skepticismust, s ez ellen mit sem segít az a gyógyszer, a melyet Stöcker az egyetemi theologia megrendszabályozásával nyújtani hajlandó. Miféle theologia volna az, a melyet az állam az egyház: értsd főegvházi tanács vagy egyet, zsinati elnökség gyámsága alá helyez? Ily szemináriumi csemete, vagy tradicionális scholastika megbénítaná magát a szellemet és magát az igazságot is, a melyben meg kell lennie az ethikai erőnek a tévedések elviselésére is. Hát megtudta-e az óprotestáns theologia symholikus betühite akadályozni a pietismus, a supranaturalismus s a rationalismus keletkezését a theologiai tudomány újabbkori fejlődésében? S hiszi-e Stöcker, hogy a theologiai kanditátusok vallásosabbak volnának akkor, ha a theologia censeálás joga a tanárok kezéből tisztán papi körökre bízatnék ? Ilyen esetben a szabad akad. műveltséget a szemináriumi iskoláztatás, s a tudományos vizsgázást a theologia egyházi igazhitüség. tehát a vallásos-erkölcsi érzület megvizsgálása váltaná fel, mely gyakorlati tekintetben csak képmutatásra vezetne. Maga a kétkedés is hozzájárul az igazság földerítéséhez, a melynek erőszakos egyházi megrendszabályozása csak zavart idézne elő az egyházi papi és tud. theol. tanári körökben egyaránt. Hisz az evang. igazság sarkalatos alapkérdésében nincsen különbség liberális vagy orthodox theologus között, mert mindkettő vallja a hitet az isteni kegyelemben és az üdvöt eszközlő krisztusi szeretetben. A midőn az ős apostolok és Pál Jeruzsálemben egyesültek, bizonyára az evangéliumról s a törvényről szóló nézeteik voltak olyan ellentétesek, mint ma a »positiv uniói párt« és a Ritschl iskolája közötti theol. differentia, s mégis kezet nyújtottak egymásnak, mondván: »az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképen azok is*. Tudták, hogy eltérő nézeten vannak, de egyszersmind érezték az Úrtól adott különböző hivatásuk közös alapját, mondván: »hogy mi a pogányok között, ők pedig a zsidók között prédikálnánk;* így vagyon még ma is különböző hivatása a népélet rétegeire a liberális theol. és konservativ egyházi pártárnyalatoknak! A mi a német prot. egyházra veszélyes, az nem a tudományos theol. kérdések diferentiája, hanem igenis a pártküzdelmek egyházpolitikai élessége és szeretetlensége, a kölcsönös gyanúsítás és eretnekítés. Pedig elpusztul az az ország vagy egyház, mely fiaiban és híveiben meghasonlik. Ep azért béke velünk, a kik a Krisztus hívei vagyunk. S ha Stöcker azt kiáltja: fel a küzdelemre! úgy Beyschlag azzal válaszol: béke, az evang. egyház belső békéje legyen velünk az egész vonalon! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás.