Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-28 / 13. szám

hitelveinek bátorító és vigasztaló ereje, mely a hajdankorban csodákat mívelt, jelen korunkban már úgyszólván kialvóban van. Ennélfogva korszerű s bővebb megfontolásra és méltatásra érdemes dolognak tartjuk a hazánkban is — főleg pár évtized óta — ijesztő mérvben észlelt erkölcsi hanyatlásnak és sülyedésnek okait nyomozni s a szomorú eredményre rámutatva, mindazokat, kik ezen már úgyszólván ragályossá vált erkölcsi bajon segíthetnek, de állásuknál s hivatásuknál fogva segíteni kötelesek is, orvosló tevékenységre komolyan felhívni. 1. Legelső s mintegy alap-ok, mely a többi mellékokokat is már csirájában rejti, a tiszta jó erkölcsnek, mint az emberi boldogság kútfejének, a gyermekek szivében meggyökereztetésére irányzott s maguknak a szülőknek saját jó példájával támogatott házi és családi nevelésnek naponként érezhetőbb hiánya. Valljuk meg őszintén, vajmi kevés családban van már meg azon dicséretes régi szokás, hogy az apró gyermekeket a lefekvés, felkelés és étkezés alkalmával imádkoztatnák a szülők, hogy azokkal esténkint vallásos énekeket zengedeznének, azoknak az erkölcsös életre s ezzel együtt a hazaszeretetre is serkentő történeteket olvasgatnának, hogy emberi gyarlóságból származó hibáikat és fogyatkozásaikat növendék gyermekeik előtt a lehetőségig eltakargatnák, házastársi kötelességöket a szemérmetesség korlátai közt gyermekeik észlelése nélkül gyakorolnák. Mindezek már kimentek a szokásból, s divatba jöttek a szülők trágár s fajtalan beszédei, a borzasztó káromkodások, melyek az Isten nevét se kímélik; a folytonos versenygések és perlekedések, sőt tettleges bántalmazások, az aljas részegeskedés, s a nemi ösztönnek leplezetlen, úgyszólván állati kielégítése, sőt már a zsenge gyermekek fogékony sziveibe a hazugság és kétszínűség, az idegen vagyon utáni sóvárgás és annak ügyes eltulajdonítása, az iszákosság és fajtalanság megkedvelése, a hazafiasság megvetése szándékosan beoltatnak. Hasztalan szorítja a közhatóság iskolázásra az ilyen szerencsétlen gyermekeket, sikertelen ezekre nézve a kötelező vallástanítás és hitoktatás, az iskolában hallott erkölcsi elvek, tanok és intelmek a gyermeki szivekben gyökeret nem verhetnek, mert ezt a szülők körében, a családi fészekben naponkint látott és észlelt erkölcstelenségek — a mindennapi rossz példa ragadós lévén — elfojtják, a növendék gyermekeket megmételyezik, s az elfásult sziveket, az elvadult érzelmeket többé sem az iskola, sem a felnőtt korban különben is csak gyéren és puszta szokásból látogatott templom a jó erkölcs útjára többé vissza nem vezérelhetik. Mindenek előtt a házi nevelést keli tehát evangéliumi erkölcsi alapjára visszahelyezni, s mind a polgári, mind az egyházi felsőségeknek teljes erélylyel odahatni, hogy a szülők saját házi körükben vessék meg gyermekeik erkölcsi életének maradandó alapját, hogy a gyermekek, kik az alföldi pusztai tanyákon az egymástól távol fekvő majorokban és szállásokon, fájdalom, még ma is nagyrészt minden oktatás nélkül barom módra nevekedők kivételével, már évenkint mind nagyobb számmal s jelentékeny részben ingyenesen iskoláztatnak, s így legalább olvasni megtanulnak, a szülei körben, a családi fészekben is a jó erkölcsökre serkentő, szívnemesítő, s az isteni félelemre vezérlő ingyenes olvasmányokban részesüljenek; a szülőket pedig — főleg a szegény sorsúakat — folyvást arra kell ösztönözni, hogy felnőtt gyermekeiket ne csupán a háziállatok körül való foglalkozásra, vagy apróbb gyermekeig dajkálására alkalmazzák, hanem őket iskolába s vallásfe'ekezeteik szerint illetékes egyházaikba az isteni tiszteletre járassa, erkölcsi nevelésű sziveik s érzelmeik nemesítésére is ügyeljenek. Csakhogy itt nagy akadályul szolgál azon el nem hárítható körülmény, hogy a szegényebb sorsú szülők már alig felnőtt gyermekeiket a családi kötelékből eltávolítva, béres szolgálatba kénytelenek adni. hol azután az ilyen szolgagyermekek erkölcsi nevelésére, érzelmeik nemesítésére sem a gazdák, sem a közhatóság részéről semmi gond és semmi ellenőrző felügyelet nincs. 2. Másik oka a társadalom erkölcsi hanyatlásának hazánkban is a mind inkább terjedő vallástalanság és hitbeli közömbösség, az Istenbe s az embernek lelki és testi tehetségeibe vetett hizodalomnak hiánya, a gyáva elcsüggedés és kétségbeesés a szerencsétlenségben. Bármely hitfelekezethez tartozzék is az ember, lehet vallásos és jó erkölcsű, az igazi vallásosság azon óvszer, mely leginkább megvédi az embert az erkölcsi hanyatlás ellen. Azonban sajnosan tapasztaljuk a vallástalanságnak, a hitbeli közömbösségnek s az ezekből kifejlődő erkölcstelenségnek rohamos terjedését az emberiség közt és pedig keresztyénségben egyaránt minden vallásfelekezeti különbség nélkül. Az Istenbe vetett bizodalom helyett, mely erőt és kitartást ad az embernek a balsors csapásait tűrni, mindjárt a kishitűség, az elcsüggedés és kétségbeesés foglalja el az elméket, mintha az ember egyedül az anyagi jólétben és szerencsés társadalmi viszonyok közt találhatná fel boldogságát s a megelégedést, lelki és testi tehetségei mellett pedig egyenesen csak az volna hivatása s ren deltetése, hogy minden küzdelem, törekvés és nélkülözés, minden fájdalom és szenvedés nélkül bőségben és vidám örömök közt ép testben és virágzó egészségben élje le földi napjait. Valamint a jó szerencsében elbizakodni, úgy a szerencsétlenségben azonnal elcsüggedni s kétségbeesni nem illik a jellemes emberhez, erkölcsi kötelessége lévén lelki és testi tehetségeinek felhasználásával s érvényesítésével a jó erkölcs és becsületesség útján kitartani. De vajmi sokan vannak a mai időkben, a kik a tűrést nem ismerik, s a férfias küzdelmet a földi élet változatos pályáján meg se kezdve, azonnal vagy a bűn örvényébe merülnek, vétkes eszközökkel akarván magukon segíteni, vagy kislelküleg kétségbeesve, az öngyilkossághoz folyamodnak. A vallásosság és Istenben vetett bizalom tehát ápolandó az emberben, mert ez ad erőt, a jó erkölcs és becsületesség ösvényén maradva, megharcolni a földi élet bajaival s férfias kitartással legyőzni a balsors csapásait. ISKOLAÜGY. A bécsi evang. theol. fakultás. 1569-ben merült fel először egy prot. theol. tanintézet felállításának terve az osztrák protestánsok körében. De dacára a császár (Miksa) jóindulatának, nem sikerült. Azután szomorú idők következtek, melyek a protestantismust csaknem teljesen kiirtották az örökös tartományok színéről, s melyeknek csak II. József uralkodása vetett véget. Mikor 1806-ban Ferenc, a német római császári méltóságról lemondott, tartományait minden tekintetben