Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-28 / 13. szám

el akarta különíteni a birodalomtól. Egy 1806. szept. 11-én kelt rendeletében felhívja a consistoriumokat, hogy terjeszszék elő kívánságaikat a felállítandó prot. theol. tanintézet felől. A felhívás különösen hangsúlyozta, hogy ha a tervelt intézet felállíttatik, a külföldi egyetemek látogatása végképen megszüntethető lesz. Ugyanekkor a debreceni és pozsonyi akadémiák átalakítására is megtétettek az első lépések, de eredmény nélkül. A konzistoriumok kijelentették, hogy a mennyiben Magyarországnak és Erdélynek szentesített törvényei minden theologusnak megadják a külföldre való menési engedélyt1

, a felállítandó intézet csak az örökös tartományok számára rendezhető be. A theol. fakultás ügye ezután nagyon lassú lépésben halad, bár felállítása mindig szükségesebb lett, mert 1819-ben minden külföldi egyetem látogatása szigorúan eltiltatott. S csakugyan még ez év szeptemberében egy legfelsőbb parancs elrendeli, hogy az intézet végre felállít tassék. De a megvalósítás nem ment olyan gyorsan, mint várható vala. A professzorok fizetése az első tervezetben nagyon kevésre volt előirányozva. A legmagasabb fizetés 1200, a legkisebb 600 forintra ment. A tanulók részére semmiféle stipendium vagy másféle jótétemény nem volt tervezve. Kifogásolták azonkívül a konzistoriumok a tervezet ama rendelkezést, hogy az egyik exegesist helvét, a másikat ág. hitvallású tanár adja elő. Végre 1820-ban mind eme kérdésekre nézve egyetértés jött létre a konzistoriumok és az udvari kancellária között. A tanítás nyelve a helvét exegesisben és dogmatikában a latin, egyebekben a német legyen. Ausztria ekkori tanügyi törvényei szerint a tankönyvek is meghatároztattak, melyek nyomán az előadások tartandók lesznek. 1821. ápril 21-én kezdték meg az előadásokat, a megnyitott theol. főiskolában. A két első tanár magyarországi származású bár, de nem magyar nemzetiségű volt. Az egyházjog és egyháztörténelem tanára Genersich János lett, ki előbb Késmárkon volt tanár. Az ágostai exegesis előadójául Wenrich J. G. erdélyi származású, korának híres orientalistája választatott meg. Az intézet igazgatója az ekkori bécsi evangélikus szuperintendens Wáchter J. lett. Majd fokozatosan betöltettek a többi tanszékek is. 1821. máj. neveztetett ki a ref. exegesis előadójaul Patay János volt losonci pap, majd sárospataki tanár, ki 1850-ig volt az intézetnek tanára. Német és nem német kollegái részéről nem sok méltánylásban részesült, majd szerencsétlen családi élete és testi gyengesége is korán nyugalomba kényszeríték a különben tettrevágyó férfiút. Egész 1850-ig ő volt az egyedüli református tanára az intézetnek. 1850-ben az eddigi theol. tanintézet (Theol. Lebranstalt) nevet viselő főiskola ev. theol. fakultássá alakíttatott át. A ref. dogmatika tanszéket sok huza-vona után 1 1669. jún. 25 országgyűlés határozott effelől Gy. Fehérváron. (Comp. Const. Trans.) 1851-ben töltötték be először, még pedig magyar emberrel. Szeremlei Gábor, a pataki iskola büszkesége hivatott meg rá, ki előadásait részint magyarul, részint latinul tartotta. Érdemeit a fakultás a dr.-i cím adományozásával ismerte el. Ugvlátszik, nem érezte jól itt magát, mert rövid öt évi bécsi tartózkodás után visszament Patakra. Tanszéke újra csak 1864-ben töltetett be. Szántszándékkal mellőzöm a többi tanárok felemlítését, bár köztük nem egy nagynevű theologus van, mint Lipsius, Böhl, kik azonban bennünket magyarokat kevésbbé érdekelnek. Az intézetnek fennállása óta mintegy 1500 növendéke volt, kiknek több mint fele magyarországi. Az egykor látogatott intézet növendékeinek száma azonban az utóbbi időkben nagyon megcsökkent. Az évi átlag 20—25 tanuló közt váltakozik. A könyvtár mintegy 13,000 kötetet foglal magában^ s a régibb és újabb theologiai irodalomnak nevezetesebb munkái mind megvannak benne. Magyar munka is meglehetős számmal van. Ebben a tekintetben nem sovinisták kedves szomszédaink — úgy se olvassa őket senki (legalább manapság már nem). A magyar művek részint néhai jó Patay professzor ajándékai, ki egész könyvtárát az intézetnek adományozta; részint pedig a Kováts-féle alapítvány kamataiból vétettek esetről-esetre és vétetnek még ma is. Kováts J., mint az a »Sammlung der alig. Kirchen-Verordnung*-ban olvasható, az »ifjabb magyar királynak, valamint Lajos és Reiner főhercegeknek, magyar irodalomtörténeti tanítója volt*, s alapítványát — 1000 bécsi forintot — 1833-ban tette, protestáns folyóiratok és könyvek beszerzésére. Az alapítvány az »Oberkirchenrath* kezelése alatt van. Rövid ismertetésemben még egy igen érdekes dologról kell megemlékeznem, melyet a fakultás tiszteletreméltó vén padjai révén tudtam meg. Ne tessék rajta mosolyogni, mert bizony igaz az, ha emberek elhallgatnak, kövek és fák beszélnek. S ezek a tisztes vén padok sokat láttak, sokat tudnak. Nemcsak drukkos órákról, szerencsés vizsgákról. vagy egyik-másik érzékeny keblű Timotheus szívérzelmeiről tudnak ezek beszélni, a maguk vésetes ábrázatával, hanem egyébről is. S ez az »egyéb* olyan fontos, hogy nem mulaszthatom el elmondani. Az nem lepett meg, hogy sok magyar név van megörökítve rajtok, a magyar diák se különb a többinél. De azon már csodálkoztam, hogy tősgyökeres magyar vezetéknevek után, becsületes cseh kereszt neveket találtam, mint: Vladiszlav, Jazomir stb. S ezek az idegen nevek azt beszélték nekem, hogy volt idő, mikor Magyarországon még nagy volt az evangélium ereje, akkora nagy, hogy más országnak is jutott belőle. Az 1782/83. év Annalisei tesznek tanúbizonyságot, a padok beszéde mellett, elmondván, hogy akkor valami 19 magyar ifjú lelkész ment ki Csehországba, magukkal nem vive egyebet az írásnál s a Krisztus szerelménél, s hogy ma cseh református egyház van, ezeknek munkássága az; öt család még ma is künn