Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-28 / 13. szám
kikötésével, hogy a férj részéről öt évi járulék okvetlenül befizettessék az intézet pénztárába; a mennyiben pedig a férj ez öt év letelte előtt meghalna, az öt évből még hátralevő években az özvegy részére kiutalt évi segélyből vonassék le a férj évi járulékának megfelelő összeg. Lehet, nehézkesen fejeztem ki magamat, de a példa mindent fel fog világosítani. Feltéve, hogy a gyámintézet 1896. január 1-én életbe lép: javaslatom szerint az e napon tényleg szolgálatban levő lelkészek özvegyei — azonban a 19. §. aj pontjának fentartásával — kivétel nélkül igényt nyernek az évi segélyezésre azon kikötés mellett, hogyha a férj az 1900. év december 31-ig (öt éven belől) meghalna, szabályszerű évi járuléka az özvegy évi segélyéből ugyancsak a jelzett öt évi határidő leteltéig a gyámintézeti pénztárban visszatartassék. Kívánatossá, sőt szükségessé teszi a fentebbi módosítást azon körülmény, hogy bár a javaslat 32. és 33. §-ai megengedik nemcsak azt, hogy a szabályzat életbeléptetése idején szolgálatban levő lelkészek eddigi (egyházmegyei vagy kerületi) gyámintézetüknek tagjai maradhatnak, hanem azt is, hogy az országos intézet megalakulása után szolgálni kezdő lelkészek is beléphessenek amaz intézetekbe : mindazáltal alig-alig lesznek, kik ez engedményt igénybe fogják venni, mert a legtöbb lelkész nem lesz képes két (<esetleg három) intézet iránt fizetési kötelezettséget teljesíteni. Ennek viszont elkerülhetetlen következménye az lesz, hogy a már most szolgálatban levő lelkészek — kötelesek lévén az országos intézetbe belépni —• megyei vagy kerületi intézetüktől igyekezni fognak lehető méltányos feltételek mellet megválni, esetleg az egész intézetet közmegegyezés útján feloszlatni. De ez ismét sok nehézséggel fog járni, ha a javaslat eredeti szerkezete marad érvényben. Vegyünk fel egy pélclát, az abauji lelkészekét. Itt egy lelkész, az egyházmegyei gyámintézetbe 600 frt jövedelem után fizet 8°/0 = 48 forint törzsbetétet ós l°/0 évi járulékot = 6 frtot; az országos intézetbe fizetnie kell 10°/0 törzsbetétet =60 frt és 2y2 °/0 évi járulékot = 15 frt. Vájjon az a 600 frtos lelkészi állomás megbírja-e ezt a 3 V2 °/0 (21 frt) évi járulékot, a törzsbetétekről nem is szólva. De vegyünk egy 1500 frtos lelkészi fizetést, mely után a két gyámintézetbe 15 + 37 frt 50 kr. = 52 frt 50 kr. évi járulékot kell fizetni! Már most — ismét csak példaképen szólva — az abauji lelkészek ilyenformán gondolkodhatnak: megválók az egyházmegyei gyámintézettől —• a mint ezt az alapszabály határozottan meg is engedi — mely egyelőre csak 100 forint évi segélyt biztosít az özvegynek és árváknak s örömmel lépek az országosba, hol az özvegynek 250 forint, a kiskorú árváknak pedig szintén megfelelő nevelési segély biztosíttatik. Azonban most jő a bökkenő. Nincs pecsétes levelem róla, hogy 1900 dec. 31-ig elélek, vagyis özvegyemnek nincs feltétlenül biztosítva az évi 250 forint állandó segély, míg a megyei gyámintézet feltétlenül biztosítja az évi 100 forintot. Már peclig a bizonyos 100 forint mindig jobb a bizonytalan 250 forintnál. Ennélfogva a most szolgáló abauji lelkészek — s bizonyára más egyházmegyebeliek is — egy kínos dilemmába keverednek, melynek vége az országos intézetbe való belépés kimondandó kötelezettsége mellett az lesz, hogy a két gyámintézet a lelkészek legnagyobb részére csaknem elhordozhatatlan fizetési terhet fog róni. Az országos intézet életbelépése után szolgálni kezelő lelkészek helyzete már sokkal könynyebb lesz. Az országos intézetbe be kell lépniök, a megyeibe vagy kerületibe azonban nem lesznek kénytelenek belépni. Bizonyára ez utóbbiakba alig lép be közülök egy is, mert az országos intézet tisztességes ellátást nyújt az özvegyek és árváknak; a kétfelé való fizetést pedig jövedelmük csekély volta nem engedi meg. Tekintve tehát, hogy az eredeti tervezet a most szolgálatban levő lelkészek özvegyei közül mindazokat állandó évi segély nélkül hagyja, kiknek férje 1900. december 31-én innen hal el, mely rendelkezés az összes lelkészcsaládokat, vagy azok legnagyobb részét, egész a jelzett időig folytonos aggodalomban tarthatj a s az e határidőn belül özvegységre maradt szegény nőket, körülbelöl 175—180 lelkészözvegyet — önhibájukon kívül — jó szerint minden segély nélkül hagyja s csupán a kiskorú árvák után esedékes neveltetési segélyre utalja; tekintve továbbá, hogy az eredeti tervezet megtartása a jelenleg szolgálatban levő lelkészek nagy részére nézve megnehezíti, sőt csaknem lehetetlenné teszi a saját megyei gyámintézetükkel való leszámolást és kiegyezést s ennek következtében az egyes lelkészekre kettős, csaknem elviselhetetlen fizetési terheket ró; tekintve végre, hogy az én módosításom szerint, az évi járulékok öt éven át való befizetése a lelkész-férj elébb történt elhalálozása esetén is teljesen biztosítva van: mindezek alapján bátor vagyok módosításomat az illetékes körök figyelmébe ajánlani. Jól tudom, hogy azon 175 vagy 180 özvegy állandó segélyezése, kiket e célra a tervezet nem vett számításba, kivált a legelső években igen tetemes összeggel terheli meg az intézet
