Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-28 / 13. szám
pénztárát; azt azonban nem gondolnám, hogy az egyensúlyt végleg megzavarná, vagy talán egyenes deficitet okozhatna. A kiknek szakjukba vág, rövid idő alatt megtehetik e tekintetben a számításokat. Ha pedig e számítások csakugyan azt mutatnák, hogy módosítványom elfogadása nagyobb deficitet idézne elő, még ez esetben is tudnék segíteni a dolgon olyformán, hogy kimondanám, miszerint a gyámintézeti fizetéseket 1896. január 1-től kell ugyan teljesíteni, a segélyezés azonban csak 1—2, esetleg 3 óv múlva veszi kezdetét. Állandó évi segélyre azonban a most szolgáló lelkészek Özvegyeinek általában jogot adnék, bárha 1—2—3 év múlva kezdődnék is meg a segélyezés. * * * Ilyen hosszasan kellvón az előbbi kérdést tárgyalnom, egy másik dolgot csak röviden említek meg. Az egyes gyülekezeteket okvetlenül be kell vonni szerintem a gyámintézet kötelékébe, már csak a kötelességtudat folytonos ébrentartása végett is. Egyelőre teljesen meglehetne elégedni annak kimondásával, hogy a lelkész által fizetendő évi járulókból a gyülekezet az ötödrészt, vagyis a V2 0 /<r°t viselje ; továbbá felhívnám, esetleg kötelezném is az egyes gyülekezeteket, hogy igyekezzenek lassanként egy olyan tőkét teremteni, melynek kamatjából az évi járuléknak legalább fele fedezhető lenne. Erre a célra egy 800 frt jövedelmű lelkészi állomásnál (20 frt évi járulék) 200 frt tőke kellene, melynek 5°/0 -os kamata 10 forint. Ezt a kétszáz forintot pedig papválasztások, ünnepélyek, vagy egyéb nevezetes események alkalmával nem lenne nehéz összehozni. Révész Kálmán. A horvát-szlavónországi prot, egyházak kérdéséhez. VI. A horvát egyházak szavazása 1883-ban. — Belohorszky röpirata 188í. — Közigazgatási zavarok, a bács-szerémi egyházmegye indítványai és a bányai ker. gyűlés határozata. A zágrábi egyház kérvényét csak azért tartottuk szükségesnek legalább főbb vonásaiban közölni, hogy a szíves olvasó ismerje a horvátok álláspontját és annak fogadtatását a magyar közönség részéről. Minthogy a horvát kormány többször hívta fel az ev. gyülekezeteket a szervezkedésre és a jogosan követelt államsegély megadását egyenesen ettől tette függővé, természetes, hogy azok a gyülekezetek nyugtalanul várták a rendezést. De ki hajtsa azt végre ? Az a horvát kormány, a melyhez a zágrábi egyház fordult? Vagy az a magyarhoni ev. anyaegyház, melynek kötelékéhez tartoztak ? Egészen helyesen fogták fel kötelességüket az illető gyülekezetek, mikor a magyarhoni egyetemes egyházhoz, s ennek hatósági első fórumához a bács-szerémi ev. egyházmegyéhez fordultak kérelmükkel. A bács-szerémi egyházmegye, hogy alapos előterjesztést tehessen a felsőbb egyházi hatóságnak, szavazásra hívta fel az illető gyülekezeteket arra nézve: kivánják-e, hogy egy különálló horvát egyházmegye alakíttassék, igen vagy nem? A szavazás, melynek eredménye az 1884-diki egyházmegyei gyűlésen lőn kihirdetve, azt mutatta, hogy Neudorfot kivéve, valamennyi egyház a külön egyházmegye, esetleg külön szuperintendencia mellett nyilatkozott. Lehet, hogy erre hatással volt azon röpirat is, melyet e tárgyban Belohorszky Gábor esperes e cím alatt írt: »Eine neue evangelische Augsb. Conf. Superintendur, für die Königreiche Kroatien und Slavonien. Neusatz 1884.* Elég az, hogy az egyházmegye a gyülekezetek szavazata alapján azonnal kimondotta, hogy egy önálló horvát-szlavón egyházmegye alakulása ellen a maga részéről nemcsak semmiféle ellenvetést nem tesz, sőt azt pártolja s utasítja az egyházkerületre menendő követeit, hogy ott ily értelemben nyilatkozzanak. Ez annál inkább látszott szükségesnek, mivel nem hiányoztak esetek, melyek világossá tették, hogy a horvát kormányzat épen nem respektálja a magyarhoni ev. egyház főhatóságának intézkedéseit. Ilyen frappáns eset volt például az új-pazuai papválasztás, melynél a bányakerületi püspök a lelkészválasztásba bocsátkozni nem akaró egyházba a kerületi papválasztási szabályzat értelmében Korossy Emilt administratorul kinevezte. A hívek ez ellen tiltakoztak és mivel sem az esperesnél, sem a püspöknél meg nem hallgattattak, panaszukkal a zágrábi főkormányzósághoz fordultak, mely ügyüket akként intézte el, hogy Korossynak kineveztetését megsemmisítette, s új választást rendelt el. Másik ilyen illetéktelen intézkedése volt a horvát kormánynak az, hogy az antunováni ev. iskolát — mivel a tanító egyúttal pap volt — bezáratta. Ily esetek elég indokul szolgálhattak volna arra. hogy az egyházkerület komolyan lásson az ily hatósági összeütközések megszüntetéséhez. De mi történt ? Az, hogy az egyházkerületi közgyűlés, mikor a fentebbi bács-szerémi indítvány szóba került, egyszerre visszahökkent eddig követett útjáról. Már ekkor a nemzetiségi kérdés lidérce nyomta az emberek lelkét. Nemcsak az önálló horvát esperesség megalakításáról nem akart hallani, hanem még Rohonyi Gyula esperes kiküldöttnek azon indítványát sem fogadta el. melynek az volt a célja, hogy a horvát-szlavón országokban levő protestánsoknak vallásügye országos törvény által, a teljes vallás-szabadság elve alapján, szabályoztassék ! S mivolt ennek az oka? Nem más, mint a gyűlés tagjai között elterjesztett azon gyanú, hogy a bács-szerémi esperes, a ki a fentebb említett röpiratot írta, a horvát-szlavón egyházakat el akarja szakítani a magyarhoni anyaegyháztól, hogy e részben titkos aspirációi vannak; azért akar külön szuperintendenciát, mert püspök szeretne lenni! Szóval: az
