Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-21 / 12. szám

és iskolai ügyeibe, mivel azok azon ország autonom hatáskörébe lőnek utalva. Ennélfogva a bányai egyházkerület és utána az egyetemes gyűlés 1869-ben azon bölcs határozatot hozta: kéressék meg a horvát kormány, méltóztatnék akként rendelkezni, hogy a horvát-szlavón területen levő protestáns egyházak, a magyarhoni prot. egyházzal szervi összefüggésben levő külön esperességgé szervezkedhessenek. Ezt a határozatot báró Prónay Gábor elnök közhelyeslés mellett jelentette ki, oly időben, mikor az ev. egyetemes gyűlések nem voltak még a nemzetiségi viták által megzavarva, mikor még tárgyilagosan és higgadtan lehetett tárgyalni. A bács-szerémi ev. esperesség ezen határozat szellemében járt el. Megtette a kellő lépéseket arra, hogy a külön esperesség — a magyarhoni ev. egyházi főhatóság védszárnyai alatt — megalakíttassék. De a többség, csupa óvatosságból, csak alesperességet javasolt. Ehhez képest az egyházmegye az 1871-ben tartott bányakerületi közgyűlésen megerősítés végett a következő határozatát terjeszté be: a) Szerém vármegyében és az őrvidéken az egyházközségek mint eddig, ügy ezután is a bács-szerémi esperesség részeit tevén, megengedtetik nekik, hogy alesperességgé szervezkedjenek • b) az alesperes a szerém-őrvidéki lelkészekből az összes bács-szerémi egyházak szavazatai által hat évre választatik, tisztán egyházi ügyekben az esperesnek lévén alárendelve; c) a politikai egyházi téren levelezik egyrészről a horvát tartományi kormánynyal, másrészről a szuperintendenciával; az e téren való tetteiért az esperességnek felelős; d) járása iskoláinak ő a felügyelője; e) a mindenkori alesperesválasztás a kerületnek s a horvát tartományi kormánynak megerősítés végett előterjesztendő. A bányai egyházkerület készséggel erősítette meg az esperesség javaslatát; csakis abban tett változtatást, hogy az alesperes ne hat, hanem csak három évre választassék a bányakerületi Utasítások XII. része 2-dik §. 1. pontja értelmében. Ennek következtében Stenczel neudorfi lelkész a horvát ev. egyházak alesperesévé választatott meg. Az egyetemes gyűlés nem tett nehézségeket. Az ügy rendes kerékvágásba látszott zökkenni. Az új alesperes elfoglalta hivatalát. Erről, valamint az egyházkerületnek erre vonatkozó határozatáról hivatalosan lőn értesítve a horvát kormány is. Ennek azonban kifogása volt az alesperesség szervezése ellen. 1874. évi aug. 13-án 700. szám alatt kiadott válaszában utal az illető egyházak érdekére, mely azt követeli, hogy egészen önálló külön evang. egyházmegye alakíttassék. Ez a válasz a magyar vallás- és közoktatásügyi kormány útján 1875-ben közöltetett a bányai egyházkerülettel; még pedig azon felhívással: nyilatkozzék arra nézve, ragaszkodik-e továbbra is 1871-iki határozatához, avagy hajlandó-e a horvát kormány kívánságához képest változtatni rajta? A bács-szerémi egyházmegye ismét nyilatkozott azon értelemben, hogy mivel a horvát-szlavón ev. egyházak alesperese időközben lemondott és mivel azoknak administratiója ismét sok nehézséggel jár, szükségesnek véli a külön egyházmegye megalakítását. A kerület ismét tárgyalás alá vette az ügyet. Maga az akkori püspök belátta, hogy nincs más mód, mint külön horvát egyházmegyét alakítani. Időközben, azaz 1880-ban nagy port vert föl a zágrábi ev. egyháznak azon tette, hogy Horvát-Szlavónország kormányához kérvényt nyújtott be,]

melyben nagyobb szabású intézkedéseket kért. Ezen egyháznak akkori papja Dianiska András, mostani lőcsei lelkész volt, a ki telve vallásos buzgósággal és egyháza iránti lelkesedéssel óhajtotta rendezni első sorban a zágrábi ev. egyház ügyét, másod sorban a horvát területen levő összes egyházak kormányzatát is. Azt hitte, hogy okai és adatai elég hatással fognak bírni a horvát kormány férfiaira és hogy magyarországi hitfelei méltányolni fogják nemes törekvéseit. A zágrábi ev. presbyterium helyeselte papjának törekvéseit és aláírta a kormányhoz benyújtandó kimerítő memorandumot, annyival is inkább, mert úgy a horvát kormány, mint a többi ev. egyházak biztatták: vegye kezébe a rendezés ügyét. A benyújtott memorandum a gyülekezetek és az ev. lelkek számából s ezeknek szétszórt rendezetlen állapotából indul ki; azután részletesen fejtegeti a két hitvallású protestáns egyháznak államjogi állását a reformációtól fogva egész a legújabb időkig; a pátensnek és az 1866-iki horvát országgyűlésnek határozatait és végül az 1868. XXX., illetve 1. t.-c. közjogi fontosságát. Különös súlyt helyez Ő felségének azon szavaira, melyekkel a pátensnek határozmányait törvényerejűvé tette és melyekkel a magyarhoni 1791. XXVI. és az 1844. III. t.-cikkek érvényét a horvát-szlavón ev. egyházakra is kiterjesztette! Ezek által — úgymond — világosan megállapíttattak egyúttal a háromegy királyságban levő ág. és helv. hitvallású ev. egyháznak belső szervezetére vonatkozó alapelvek is. Ezeket nem szükséges itt különösen ismertetni, mivel azokat a szíves olvasó úgyis ösmeri. De azt a panaszt, miszerint a pátensben tervezett »mindkét ev. felekezetű férfiakból álló osztály* a kultuszminisztériumban nem állíttatott fel, és hogy az egész osztrák-magyar monarchiában egyedül a horvát-szlavónországi protestánsok zárattak ki az állami segélyből — fel kell említenünk, mert az valóban nem egyeztethető össze az egyházak egyenjogúságának elvével. A kivánt protestáns egyházi szervezetre nézve ezekben összpontosul a zágrábi ev. egyház kérelme: 1. hogy az ág. hitv. ev. gyülekezetek Szlavóniában és a határőrvidéken egy szlavóniai ev. egyházmegyét képezzenek; 2. hogy ugyanazon felekezetű egyházak Horvátországban és Fiume városában egy horvát ev. egyházmegyét képezzenek ; 1 Megjelent egész terjedelmében a Prot. Egyh. és Isk. Lap 1882-iki folyamában.