Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-21 / 12. szám

árváknak az országos és az egyházmegyei gyámintézetekből esedékes évi járadékai egyházkerületenként oly módon egyesíttetnek, mint azt a Szász Domokos praktikus tervezete javasolja ; ha egy egyházkerület papjainak árva-fiai egy-egy alkalmas helyen felállítandó Szeretetházban összegyűjtetnek: akkor a lelkészek árváinak jó neveléséről gondoskodva lesz s az a szegény papi családapa nyugodtan halhat meg, fiairól, azok neveléséről gondoskodik a közegyház. Ez az egyik ok, a miért a Szász D. püspök szép tervét megszerettem és lelkésztársaimnak s az egyházkerületek vezérférfiainak pártoló figyelmébe melegen ajánlom. A másik pedig az, a mit Erdély nagy alkotásokkal excelláló püspöke a Szeretetház tervének indokolásában nagyon bölcsen ekként fejez ki. »A közelmúlt tapasztalata ugyanis azt tanúsítja, hogy az uralkodó korszellem áramlata az egymás nyomába lépő nemzedékeket folyton növekvő arányban, az életfen tartás s családalapítás terhének hordozását inkább biztosító úgynevezett világi életpályákra vonzza s e miatt, a szorosabb értelemben vett egyházi szolgálatra lépők száma csökkenő. Tekintve a javadalmazásnak aránylag csekély voltát, nem is lehet ezen csodálkozni s a keresztyénség isteni eredetének s erejének egyik legdöntőbb bizonyítéka épen az, hogy ennek dacára is vannak ifjak és pedig részben a legtehetségesebbek közül valók, kik magukat a papi pályára szentelik. Az anyaszentegyház jól felfogott érdekében cselekszik, ha a fiatal nemzedékek soraiból bizonyos kontingenst, már a gyermekkortól kezdve, gondoskodásának körébe von, s útját nyitja annak, hogy oly irányú képzést s nevelést juttasson részükbe, hogy belőlük idővel az egyházi szolgálatra, a szó bensőbb értelmében, alkalmas egyének emelkedjenek ki. Ily kontingensül első sorban a papi családok szülöttei, s a balsors csapása folytán hátra hagyott árvái, mintegy önként kínálkoznak.« De van még több ok is, a mi arra ösztönöz, hogy a lelkész-családok s különösen az árvaságra jutott lelkész-családok sorsának, helyzetének minél gyökeresebb javítását ily közvetett úton is sürgessük és előmozdítsuk. Ma már minden testület, minden intézmény, mondhatni, megfeszített erővel igyekszik emelni tisztviselői anyagi és szellemi helyzetét. Az állam bőséges nyugdíjat biztosít tisztviselőinek s ezek özvegyeit, árváit tisztességes gyámolításban részesíti; magántestületek, törvényhatóságok hasonlólag állásszerűleg gondozzák hivatalnokaik özvegyeit, árváit; az egyház tanító ós tanár tisztviselőinek hátramaradt csaladjairól is törtónt napjainkban örvendetes gondoskodás, De a lelkészi kar hivatali fizetése legtöbb helyen ma is csak olyan, mint századokkal ezelőtt, özvegyeinek és árváinak sorsáról pedig csak legújabban kezdenek szegényes módon gondoskodni, a mi miatt a lelkészi állás anyagi és társadalmi színvonala fájclal masan aláhanyatlott. Körülötte minden állás anyagi helyzete rohamosan emelkedett, tanár, tanító, biró s más tisztviselő fizetése egy emberöltő alatt csaknem megkétszereződött; de a lelkész javadalma ma is csak olyan mint régen volt, illetőleg ép annyival csekélyebb, a mennyivel javult ós emelkedett mellette a többi tisztviselők anyagi helyzete. Ez okból, midőn egyfelől nagy elismeréssel ós szívbeli örömmel vehetjük Szász Domokos püspök áldásos és termékeny tervezetét, ugyanakkor nem mulaszthatjuk el, hogy rá ne mutassunk arra, mint követendő szép példára. Minden kerületnek vannak segélyre szorult lelkész-árvái, minden kerületnek rendelkezésére állanak a megtartásnak Szász D. által saját körére kijelölt anyagi ós erkölcsi feltételei: legyen meg minden egyházkerület vezérférfiaiban a hasonló kezdeményezésre és alkotásra képesítő meleg szív és tettre kész lélek. Föl a munkára ; alapítsunk minden egyházkerületben szeretetházat a lelkészek árva-fiai részére ! Sz. F. A horvát-szlavonországi prot, egyházak kérdéséhez. v. A pátens érvényben marad. — Külön alesperes választása, a kerület helybenhagyja. — A horvát kormány kívánsága 1874-ben. — A zágrábi 1880-ik évi memorandum, — tartalma és bírálata. Legtöbb horvát-szlavón ev. egyház a bács-szerémi ev. esperességhez tartozik; természetes, hogy ott merültek fel legnagyobb számban a nehézségek is. Az első és fő nehézséget képezte a pátens, mely — a mint fentebb már láttuk — Magyarországban való visszavonatása után is érvényben maradt, sőt törvényerejű okmánvnyá lett a nevezett tartományokban. A panaszok legnagyobb részét a vegyes házasfelektől kiesikartatni szokott térítvények képezték. Mindkét felekezetű magyar prot. egyházi főhatóság azon törekedett, hogy e bajokon segítsen és hogy a pátens Horvátországban is hatályon kívül helyeztessék. De midőn az ág. ev. egyetemes közgyűlés ily értelmű kérvénynyel járult a magas kormányhoz, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter azt adta válaszul, hogy az 1868: XXX. t.-c. értelmében ö a horvátországi ügyeibe nem avatkozhatik. Ebben a miniszternek tökéletesen igaza volt. A kiegyezési törvény lehetetlenné tette a magyar hatóságnak beavatkozását a horvát-szlavón területen lakó nép vallási