Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-14 / 11. szám

ellenben hozatott annyi ellentétes határozat és tartatott annyi hazafias szónoklat, hogy — ha ezekre kellene támaszkodni — az illető egyházak már régen elpusztultak volna. De hadd beszéljenek a tények. Zsilinszky Mihály, békési esperességi felügyelő. A papság társadalmi műveltsége. II. Az előző években a nyári idényben több ízben tartózkodtam Tátra-Füreden s ott is tapasztaltam, hogy míg az ott néha tartózkodó prot. és pedig jobb módú prot. papok mindenféle úri társaságoktól visszahúzódtak, addig majd minden plebánus úgyszólva minden előkelő társaságban brillírozott s ennek folytán ezen oly sok úri család által látogatott luxus-fürdőben tekintély és tisztelet környezte őket. Azt meg nem szükséges fejtegetnem, hogy a római kathol. magasabb klérus tagjai közül egy Schlaucb, Bende, Dessewffy stb. püspökök az ő magasabb társadalmi műveltségűk által mennyire hódítanak még protestáns körökben is. Ezt tapasztalatból mondhatom. Tátra-Füreden ezelőtt hét évvel egy izben Losonci Szíjgyártó N. kir. tanácsossal, egy kálvinista úrral sétálván, sétaközben Sclauch L. nagyváradi püspök úrral találkozánk. Én ez alkalommal bemutattam Sch. püspök úrnak Szíjgyártó urat, ki negyed órai együttes társalgásunk s elválásunk után ekkép kiáltott fel: no, uramöcsém, ez a Schlauch isteni egy ember! Ekkép kiáltott volna fel Sz. uram bátyám valószínűleg az esetben is, ha valamikor többek közt Mihajlovics zágrábi érsek, Bende és Dessewffy püspökkel érintkezett volna! Legtöbb római kath. lelkész azonban nemcsak jó modor által fénylik, hanem rendesen igen tisztes öltözék által is; s noha igaz az, hogy az égben külső ruházatra semmit sem adnak, hanem csak a belső lelki ruházatra; de a földön a ruházat is tekintetbe jő. Nem az égben lakozunk, hanem a földön, földi emberek között, a kik a tisztes és tiszta öltözetre sokat adnak, mind az úri osztályban, mind a köznép körében, megkívánják és méltán, hogy lelki atyjok tisztességes ruházatban járjon és szégyenlik magokat, ha papjok ütött-kopott ruhában vagy pláne falusi suszter mód szerint öltözködik. A tisztességes és elegáns öltözék is emeli tehát némileg a lelkésznek tekintélyét, s ki hinné, hogy még az úgynevezett köcsög-kalap is. Néhai Ács Gedeon, ez a nagytudományú s világlátott ember egyszer egy papi társaságban elmondta, hogy midőn ő még mint laskói pap többnyire alacsony kalapban tette napi sétáit, az ily sétái alkalmával hívei csak immelámmal köszöntötték, ha azonban némely nap, leginkább pedig vasárnap cilindert tett fejére sétája alkalmával, ilyenkor a község lakosai sokkal nagyobb tisztességet mutattak irányában. Én ezelőtt több évvel Budapesten az utcán egy református püspökkel találkoztam, a kin kurta kabát, s fején egy egyszerű sipka volt, no gondoltam magamban, ha a budapesti közönség tudná, hogy ez a velem sétáló és társalgó úr prot. püspök, lehet gondolni, milyen véleményt alkotna az illető püspök társadalmi esztétikájáról. Minden esetre hiba az, ha valaki a társadalmi illem követelményét fel sem véve, a külső ruházatra semmit sem ád, ha úgy öltözködik, hogy ruházata kirí a pap komoly és tisztes társadalmi állásából. Fontos dolog a hívekkel való társadalmi érintkezés is. A római kath. plebánusok, még a kevésbé jó fizetésüek is, rendesen megteszik azt, hogy évenként néhányszor, rendesen valamely ünnep alkalmával, asztalokhoz hívják a gyülekezetbeli honoraciorokat, sőt a más vallású urakat is. S már ily plebánusi trakták által is emelkedik a plebánusoknak tekintélyök a honoracioroknál és dsentrinél, a mely az ilyen traktákra még igen sokat ád. Sőt hatása van ennek a népre is. Az olyan lelkész, a ki az úri elem által tiszteletben nem részesül és semmibe sem vétetik, rendesen a népből való hivei által sem részesül az őt illető tiszteletben. Ennélfogva legalább a jobbmódú vagyis a nagyobb prot. egyházakban működő papoknak is hivatásuk lenne, minden évben valami ünnepnapon egy-két közebédre a községbeli honoraciorokat meghívni, vagy ha községeikben a honoraciorok nagy számmal lennének, ez esetben legalább az előbbkelőket. Vagy ha talán valamely jobbmódú prot. lelkész az ily táblaadásnak ellensége lenne, ez esetben legalább igyekezzék községében jótékonyság által fényleni, hogy legalább ezen erény által emelkedjék községében tisztelete és tekintélye. A protestáns papnak, kivált ha van egy kis módja is, nem szabad fösvénynek lenni, mert az ily fösvény pap a nagy közönség által rendesen a legkisebb mérvű tiszteletben sem részesül és a fösvény pap igaz lélekkel nem is prédikálhatja híveinek a felebaráti szeretetet, s a jótékonyság gyakorlását. A társadalmi műveltség előnyei és hasznai úgyszólván szemmel láthatók. A köztapasztalat bizonyítja, hogy azon papok, a kik kellő társadalmi rnűveltségök folytán nagyobb tekintélynek és tiszteletnek örvendenek, községeikben is rendesen több hasznos reformot és jótékonysági intézetet és műveket képesek kivívni, míg a kiket tekintély és tisztelet nem környez, azok semmiféle jóravaló kezdeményezést nem képesek sikerre vezetni. A mindennapi tapasztalat azt is bizonyítja, hogy az oly lelkész, a kinek képessége és egyszersmind bátorsága van az úri szalonokban is fellépni és helyét megállani, egyszersmind nagy befolyást tud gyakorolni a nővilágra; a nővilág pedig mai napság fontos tényező, nagy hatalom a társadalomban. A társadalmilag műveltebb római papság e tekintetben is előnyben van a prot. lelkészek fölött. Pedig kivált ezután, a vallásszabadság és polgári házasság törvényeinek életbeléptetése után azé az egyházé lesz a jövő, a melyiknek papsága a családokra s ezek lelkére, a nőkre nagyobb vonzerőt tud gyakorolni. Ennek a hatásnak egyik főtényezője pedig a társadalmi műveltség, a tapintatos modor, a kellemes megjelenés, a rokonszenves érintkezés, a finom társalgás. Mind ezen körülmények együttesen arra intenek bennünket, hogy ne vessük meg. ne kicsinyeljük a finomabb társadalmi műveltséget. Erős meggyőződésem, hogy ha a protestáns lelkész tudományosságával és hitbuzgalmával kellő társadalmi műveltséget párosít, akkor valóságos apostol gyanánt fog községében működhetni. Épen azért nem tudok eléggé hangsúlyozni ebben a kérdésben két dolgot: Egyik a jövő papságára irányul s abban áll, hogy papnöveldéinket a társadalmi nevelés sikeresebb eszközölhetése végett gyökeresen reformáljuk, internátusainkat ebben az irányban minél előbb alakítsuk át s a finomabb társadalmi neveléshez szükséges anyagi és szellemi, dologi és személyi eszközökkel és feltételekkel még nagyobb áldozatok árán is minél előbb fölszerelni siessünk. A. papnevelésbe való befektetés a leggyümölcsözőbb, a legáldásosabb befektetés, melynél nem szabad fösvénykedni. A jövőnek építünk ezzel biztos alapot, kiszámíthatlan haszonra és nagy áldásra. Másik a jelenlegi papságra vonatkozik s a következő kérésben nyilvánul: Ne rösteljük, ne sajnáljuk társadalmi