Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-14 / 11. szám

Spurgeon-nek, a hires baptista prédikátornak beszédeit hazánkban a prot. egyházakban isszéltiben és fennakadás nélkül használhatják. Azonban a szekta szellem és pedig rendesen a protestáns egyházak ellen forduló szekta szellem, az a szellem, a mely nem annyira építeni, mint inkább szaggatni akar, nagyon kifejlődött a baptizmusban. És itt rá kell mutatnunk arra a lényeges különbségre, a mely a nagy reformátorok elj arasa s a baptisták eljárasa közt van. A nagy reformátorok egynémelyike kidobta, teszem, a harangot és orgonát a templomból, másik megtartotta. Egyik elvetette a Krisztus testének az Úrvacsorában való jelenlétét teljesen, a másik megtartott a régi tanból egy szemernyit. De egyik sem alapított ily mellékes kérdésekre egyházat. A baptizmus pedig akár több, akár kevesebb jót tartott meg az evangeliomi keresztyénségből, mellékes kérdésre van alapítva, t. i. a bemerítésre. A baptista nagyon nehezen vagy épen nem tekinti testvérének, a ki nincs bemerítve. Kivált a hol épen alakulófélben van, mint minálunk s a hol nagyon szűk látókörű emberek vezetik, mint minálunk. Itt mindig kicsinyesebb, kizárólagosabb lesz, de a szektaszellem erős benne mindenhol. Ugy hogy a baptista, a mint a bemerítés kérdésében különválik a többi keresztyénektől, meghasonlik hamarosan önmagában is. Az igazi baptista visel fegyvert, a nazarenus nem. Azután egyik baptista a vasárnapot ünnepli, másik a szombatot, egyik methodista, másik püspöki szervezet felé hajló. A szektaszellem tovább hat és tovább oszt nála. Már most világos, hogy a keresztyénség egyensúlyának fentartása végett meg kell akadályozni, hogy az evangeliomra épített, de arról sokszorosan megfeledkezett lutheri és református egyház lehessen a baptizmus zsákmánya. Mert akkor az evangeliomi szabadság egyházai töredékekre hullanak. Iia nem álmodoznánk mindig arról, hogy a baptisták szörnyetegek, ha józanul fognánk fel e kérdést, akkor feladataink tisztán és világosan állanának előttünk. Erős kötelességünknek tartanánk a lutheri és református egyházaknak biztosítani azokat az előnyöket, melyek a baptista eszmék propagálójának a jelen helyzetben majdnem mindenhol biztosítják a sikert. Ha e kötelességeket teljesítenék, akkor a baptizmus a teljesen merev római s az evangeliomtől teljesen idegen zsidó közösségek felé fordulna s jó munkát végezne. Mert az a túlságos, sokszor befurakodássá váló mozgékonyság, mely a baptistát jellemzi, jót eredményezhetne, ha a túlságos mozdulatlansággal kezdene küzdelmet. Míg azonban mi egyházainkat csak igazgatjuk, a tagoknak munkát nem adunk s az egyházakat élő keresztyén közösséggé nem változtatjuk : addig a baptizmus tőlünk szedi hiveit, mert itt könnyebben boldogul. Könnyebben boldogul, mert híveink bibliai alapon állanak. Nem kell egész világnézletüket megváltoztatni. Míg nálunk az; egyén vallásos életével alig törődik valaki, addig a baptista először is az egyeshez fordul. A vallásos kedélyű emberekhez megy s rögtön arra fordítja a beszédet, hogy a kálvinista vagy lutheránus aligha lehet a Krisztus egyházának tagja, mert a mikor meghintették, ugyan semmit sem tudott még a Krisztusról. Most már rátérek tulajdonképeni tárgyamra. A dolog ugyanis úgy áll, hogy mivel a konfirmálást nem végezzük kellő melegséggel, mivel nem teszszük öntudatossá a gyermek hitét, hanem csak kikérdezzük, mivel nem kötjük össze a keresztelés tényét a konfirmálás tényével akként, hogy a gyermek igazán óhajtsa a keresztségben nelá segítséget igérö Istennel megkötni az örök szövetséget s mivel semmivel sem jelezzük s nem teszszük emlékezetessé a gyermekre nézve, hogy a keresztségben hozzá közeledő keresztyén egyházba a konfirmáláskor lépett be igazán (ha ugyan csakugyan van élő hite) s mivel a konfirmálás után semmiféle keresztyén munkát nem bízunk a gyermekekre vagy ifjakra: hát sok felnőtt ember, a ki ácl valamit vallásos dolgokra, nyughatatlankodni kezd, hogy ő csakugyan nem tagja a keresztyén egyháznak s csak akkor lesz tagja, ha a baptista közösségbe belép. így lesz az a körülmény, hogy mi a konfirmálás tényét elszigeteljük és sem a keresztséggel, sem a keresztyén egyházban kifejtendő munkássággal összeköttetésbe nem hozzuk, a baptista egyik erőssége. A másik erőssége az, hogy a baptista hamarosan gyűjt egy kis társaságot, melynek minden tagja egy értelemmel s nagy buzgósággal (akár mutatott, akár valódi az a buzgóság) tör a cél felé. Azt hiszem, most már mindenki előtt világos, hogy mit akarok mondani. Azt, a mit a múltkor mondottam, de új világításban. A konfirmáltakat úgy kell tekintenünk, mint folytonos megújítását egyházi életünknek. A konfirmál tak kai sokat és gondosan kell foglalkozni s annyira megerősíteni őket az evangéliomi hitben, hogy azok egyházunk keretében jól érezzék magokat s teljes öntudatossággal bírjanak a felől, hogy ők a konfirmálás alkalmával a Krisztus egyházába léptek be s hűséget fogadtak a Krisztusnak, a ki a keresztelés alkalmával fenséges ígéreteket biztosított nekik. És legalább egy újtestamentomot kellene adni minden gyermeknek s be kellene írni mindenikbe: A keresztyén református (vagy evangélikus) egyház tagja lett ekkor és ekkor. Nagyon természetesen foglalkozni kellene a konfirmáltakkal továbbra is. Egy kicsit kedélyesebbé, barátságosabbá kellene tennünk egyházi életűn-