Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-21 / 8. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 8. SZÁM. 122 az ben nők a földi munkásság isteni hajtó és megáldó erejévé váljék. Jézus Krisztus az emberiség számára ma is az marad, a minek magát mondotta: az út, az igazság, az élet. A ki őt megismeri, az nem lészen jövevény és zsellér sem e szegény földi hajlékban, sem ama mennyei hajlékokban, hanem a szenteknek polgártársa és Istennek cseléde. Vajha ez a hajlék s az abban való helyes forgolódás megkönnyítené, elősegítené Önökre nézve a Krisztus igaz ismeretét, mely ama mennyei hajlékba vezet. S ezzel szives üdvözletemet megújítva, felkérem Önöket, jöjjenek át velünk az Egyesület ideiglenes helyiségének a megtekintésére. Szőts Farkas. BELFÖLD. Katonáink vallási sérelme. A képviselőház f. hó 6-iki ülésében Thaly Kálmán felszólalt az ellen, hogy a protestáns és zsidó, általában a nem-katholikus katonákat római ka'h. tábori misékre, szertartásokra, térdeplésre stb. kényszerítik. Fejérváry br. honvédelmi miniszter erre azzal az alkotmányos (?) érvvel felelt, hogy a hadseregnél a többség dönt. Csodálatos, hogy ez esetben a közös hadseregnél hogyan lehet a német vezényszót megtartani, hiszen az osztrák-magyar hadsereg kötelékében nem a német elemé a többség. Ha vallásos dolgokban igaz volna ez a tétel, akkor bátran visszatérhetnénk arra az időre, mikor még a »cujus regio. ejus religio« elve divatozott. De ettől eltekintve, független felelős miniszter a magyar állam törvényei s alkotmánya értelmében tartozik eljárni (1848. III. t.-cikk 32. §.). Már pedig a magyar alkotmány kiegészítő részeit képezik a lelkiismereti szabadság biztosítására, a felekezeti egyenlőségre és viszonosságra vonatkozó országos alaptörvények, hova különösen a címben elősoroltak is számítandók. Már pedig az 1791. XXVI. t.-cikk 3. pontja, a mint ezt Magyarország honvédelmi minisztere tudni köteles, szórói-szóra a következőket rendeli: »Az evangélikusokat illető szabad vallásgyakorlat következtében, legyenek azok bár kézművesek, vagy akármely rendű s állapotú emberek (tehát akár ténylegesen szolgáló katonák is), nem figyelmezve a céhszabadalmakra, sem a mise szentségére, sem a bucsújárásokra, sem más szertartásokra és a saját vallásával ellenkező tettekre semmi cím alatt (tehát a tényleges katonai szolgálat ürügye alatt se) kényszeríttessenek. . .« Lényegileg épúgy rendelkezik az 1868. LIII. t.-c. 19. és 21. §-a is. Az 1848. XX. t.-cikk pedig valóságos jogegyenlőséget dekretál a bevett vallásfelekezetek közt. Határozottan és ismételten fel kell emelni szavunkat az ellen, hogy a katonai szolgálat ürügye alatt a vallási törvények ily flagráns módon megsértessenek ; tiltakoznunk kell az ellen, hogy míg a vallás- és közoktatásügyi miniszter képviselőházi programm-beszéde első részében nem mint az állam minisztere, hanem mint a kath. egyház tagja s dogmáinak értelmezője szerepel, addig a honvédelmi miniszter egy, a lelkiismeretet sértő s a felekezeti egyenlőségbe és viszonosságba ütköző katonai visszaélés igazolására oly elvet akar fölhasználni, mely alapjában véve a lelkiismereti szabadság negációja: hogy a katonai szolgálatnál vallási, illetve szertartási dolgokban a többség dönt s a kisebbség ahhoz tartozik alkalmazkodni. Hinni nem lehet kommandó-szóra. Lehet, hogy tiltakozó hangunk gyönge. De ismét és ismét föl fogjuk e tárgyban emelni szavunkat, míg illetékes tényezők meghallják s nem lesz kiáltó szó a pusztában* Őrálló. NEKROLOC Emlékezés protestáns egyházunk három bajnokára. Ez év február havának legelső napjai három régi öreg barátomtól fosztottak meg; február 1-én halt meg Dessewffy Ottó, a nógrádi evang. esperesség felügyelője s világi elnöke; s ugyanaz nap Roffi Borbély László, a gömöri ref. egyházmegye gondnoka; február 4-ike elrabolta tőlünk ref. egyházunk egyik díszét, méltó dicsekedésünket, Könyves Tóth Mihályt. Barátaimnak mertem őket nevezni, bár sokkal öregebbek voltak nálam, de e névre feljogosítottak azzal, hogy a köztünk levő korkülönbséget nem nézve, barátságukkal tiszteltek meg, azért a sírjokon is túl terjedő tiszteletért, a melylyel én irántok viseltettem. Dessewffy Ottót, mint országgyűlési képviselő társamat csak 1865-ben ismertem meg. Különböző pártokon állottunk: én a Deák-, ő a Tisza-párton, mely akkor parlamentileg baiközépnek neveztetett, de közönségesen határozati pártnak, a mi még 1861-ből maradt rá, mikor a Deák felirata ellenében a Tisza határozati javaslatát telte magáévá s az 1867-ki kiegyezéssel, a XII. t.-cikkel szemben közjogi ellenzéket alkotott, az 1875-ki fúzióig. Dessewffy Ottó a legszelídebb > tigrisek* közé tartozott, mely nevét a párt, nem vérengző természetük után, a mivel nem bírtak, hanem a Tigris-szállótól kapta, a hol klubbjuk volt s pártértekezleteiket tartották. Dessewffyt szelídsége, nyájassága, higgadtsága s mérséklete jellemezte. Megnyerő egyéniségének vallásossága s egyháziassága különös komolyságot kölcsönzött. Mint protestáns főuraink nagy részénél, az egyházias érzülettel s az egyház ügyei iránti mély és meleg érdeklődéssel találkoztunk nála is. Akkor még elég közel álltunk a patens* Ezt az indokolt felszólalást a sárospataki »0rálló«-ból vettük át. Szerkesxtö.