Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-21 / 8. szám

világhoz, hogy élénk emlékezetünkben legyen, mikép szerepelt ő abban. A pátens kiadása után az egész protestáns egyház fölkelt törvényes jogai s önkormányzata védelmére. Az ágostai hitv evangélikusok bányai kerülete is megtartotta közgyűlését, hogy a cs. pátens s az azt követő Thun-féle Szabályrendelet ellen tiltakozzék. Püspök és kerületi felügyelő széke üres volt. Nem tudom, azért-e, mert nem voltak betöltve e hivatalok, vagy nem jelentek meg viselőik (mivel csak emlékezetemből s nem okmányokból és jegyzőkönyvekből dolgozom). Az egyházi elnöki széket Esztergály Mihály, a pesti egyházmegye buzgó s tevékeny esperese, a világit Dessewffy Ottó, a nógrádi esperesség felügyelője foglalta el, mint hivatalra legidősb jelenlevők. Mindkettő arra termett ember. Dessewffy, a különben szelíd, simulékony férfiú, a nehéz helyzetben a mily erősnek, egyháza életkérdéseiben oly lángbuzgóságúnak bizonyította magát. Ő vezette a tanácskozást, ő szólt leglelkesebben az autonómiára mért csapás ellen s az egyháznak véren (Krisztus és őseink vérén) szerzett jogai védelmére. 0 mondta ki a határozatot, kérelmet intézni az uralkodóhoz s az azt vivő küldöttségben maga is részt vett. Csak mikor 1860. május 15-én a cs. pátens és a miniszteri rendelet visszavonatott, fejezhette ki az egyházkerület s egyetemes egyház, hálás elismerését vezérei iránt. Esztergály Mihály iránt már csak koporsója felett; Dessewffvt, mint a harcból diadalmasan visszatérő vezért üdvözölve. Jobb idők következtek ; de a deréknek, mint a veszély nem lankasztotta bátorságát és erélyét, a béke napjai sem buzgóságát, tevékenységét, egyháza ügyeiben. A fegyvert s a vakoló kanalat csak a halál vette ki kezéből. Később a Károli-szobor leleplezésén, utoljára Pesten magánkörben találkoztam vele. Semper idem — volt és maradt! S én, mint nemes (igazán gentleman) férfira, igaz emberbarátra, páratlan családapára (leánya, gróf Degenfeld Lajosné, vértesaljai egyházmegyénk gondnokának s Nógrád vármegye főispánjának neje, vallásos és honszerető úrhölgyeink egyik példánya a — hála Istennek, sok között!) s mint szeplőtlen hazafira emlékezem tisztelettel. lioffi Borbély Lászlóhoz meg közelebb állottam s egyéni emlékeim még gazdagabb rajként zsibongnak körülötte. Ikertestvérek voltak Józseffel, ki szintén meghaladta a 80. évet s őt csak hat évvel előzte meg a halálban. Kora ifjúságomban jöttem érintkezésbe a családdal. József, Roffon, a forradalom után, atyámnak, a volt államtitkár s országos képviselőnek s nekem mint muszkakézből szökött honvédnek, valamint a családdal rokon erdélyieknek, Keményeknek és Zeykeknek, mint üldözötteknek adott menedéket, áldott lelkű nejével, a ma is élő Zeyk Katalinnal. Zevk József, Károly, a Segesvárt hős halált halt Domokos, s Borbála (Kemény Domokosné) nővérével. Amazok perbe voltak fogva s októberben Haynau elé idéztettek. Engem mint Géza-fiok tanítóját tartottak s rejtettek házuknál, de mintha csak tulajdon fiuk lettem volna. Itt a testvéri háznál ismertem meg Borbély Lászlót. Két tojás nem hasonlított jobban egymáshoz. mint e két iker-testvér, testben, arcban, szívben, lélekben. A jóság eszményképei, a nemes sziv példányai. László úr Gömörben, Jánosiban lakott, derék és eszes nejével Szathmáry Király Borbálával s egyetlen leányuk, akkor még serdülő Pauline-nal, ma b. Nváry Sándornéval. 1850. februárban magával vitt Gömörbe s pártfogó gondja Bejében, a kath. Szentmiklósi családnál helyezett el nevelőül. Itt készültem papi vizsgáimra, melyek közül az elsőt, a gömöri egyházmegyében tettem le 1851-ben. De László bácsi (mert csak így engedte magát szólíttatni) folyvást részesített jóságos figyelmében. Jánosiban gyakran megfordultam; egy ízben Pestre is elvitt magával, még pör alatt s Damokles kardja alatt álló apám látogatására. Az óta több mint negyven év telt el! De a két iker s jóságos nejeik és családjaik képe oly eleven még elmém és szivem emlékezetében, mint a tegnapi nap. Hálámat, az előbb elhunyt testvér iránt egy sírversben róttam le, mely sírkövén hirdeti jóságát; a másik iránt e sorokban kívánnám leróni. Borbély László egyszerű, de nem közönséges ember volt. Jól iskolázott s irodalmilag is mívelt, bár nem tudományos szelleme egészséges, természeti józan észszel párosulva, gyakorlati irányban fejlődött egy jóravaló magyar nemes úr társadalmi szerepére. Birtokos, sőt vagyonos gazda létére, rendezett s folyvást gyarapodó jólétben, saját családja jólétének előmozdítása mellett, a közjólétnek szolgált tehetségeivel. A mező- s közgazdasági ügyekben való buzgó részvéte mellett, a megyei közigazgatásban és a politikai mozgalmakban is, a haladó kor szabadelvű irányában, mint hivő és buzgó protestáns az egyházi életnek harcaiban s csendes munkásságában élénk és tevékeny részt vett. Jánosiban, hol állandó lakása s szép birtoka volt, a ref. egyház gondnoka s igazi vezérszelleme, a gömöri egyházmegyének előbb tanácsbirája, majd mint gondnoka működött az egyházak s iskolák érdekeiben. A pátens ellen, a fenyegetett egyházi érdekek, autonómia s a lelkészek határozott támogatásával tünt ki. Feltűnés nélkül áldozott az egyházi intézmények javára anyagilag is. S legutóbb, Gömör vármegye közgyűlésén, a szabadelvű egyházpolitikai törvényjavaslatok mellett ő foglalt először lelkes szónoklatával állást, mint egy új Simeon, késő öregségében, már a sír szélén állva! Szerepelni nem vágyva soha, földi szerepét-szépen s nemesen, igénytelenül s diadalmasan fejezte be. Tisztelet s áldás legyen emlékezetén. A harmadikról talán még kevesebbet kell szólanom, mert Könyves Tóth Mihály nevét olvasva, minden protestáns és minden magyar ember tudja: ki volt, mi volt, mit tett és mit szenvedett s milyen dicsőséget szerzett magának, akaratlanul, legalább dicsvágy nélkül; egyházának, hazájának elszántságával s tetteivel. De vele is, a két előbbivel szemben használt szűk és igénytelen keretben -— személyes emlékezéseim keretében maradok. 1849. januárban láttam először s ismerkedtem meg vele Debrecenben, hova apámmal (a kormánynyal s országgyűléssel), mentem le. Ő, akkor már negyven éves, már tizenkét év óta debreceni pap volt, a Buday Ézsaiás székében, hova mint káplánt választotta meg az érte rajongó 16*