Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-21 / 8. szám

minden hatalmában álló eszközzel támogassa a belmisszió ügyeit. És egyházunk, a hivatalos egyház, erre nézve legutóbbi zsinatán igen helyes úton indult el. Csak legyen aztán ereje és erélye sürgetni az általa hozott törvények életbeléptetését, s megkövetelni lelkészeinktől, általában egyházi hatóságainktól, hogy fogjanak a munkához minél előbb, s azután ne csüggedjenek el abban, buzdítsa őket a siker, mely ezen a téren, több vagy kevesebb számú embernél, de valamilyen mértékben okvetetlenül fog mutatkozni. Mielőtt azonban továbbmennénk fejtegetésünkben, jegyezzük meg jó előre, hogy a lelkésznek belmissziói munkálkodása rendkívül közel esik az ő lelkipásztori munkálkodásához, sőt attól sok esetben alig különböztethető meg ; továbbá, hogy a legkülönbözőbb emberbaráti intézmények édes testvérei a belmissziónak. A puszta humanitás azonban főként a külső nyomor megszüntetésére irányul, míg a belmisszió a külső nyomor megszüntetése mellett a lélek megmentését tűzi ki főcéljául. És ha már az egyház veszi kezébe az emberbaráti, a felebaráti művek létesítését: természetes, hogy ő ezt keresztyén-vallásos szempontból végezi, s így az ő kezében a humanitás munkája lélekmentő belmissziói munkává magasztosul föl. Magyar ev. reformált hivatalos egyházunk, legutóbbi zsinatán letette az alapot arra, hogy egyházunk belmissziói egyházzá legyen, mikor újabb egyházi törvénykönyvünk második részének negyedik fejezetében, a 98—100. §-okban felállította ós szervezte szegények és árvák gondnokai hivatalát. Gyönyörű belmissziói munka, nagy ós nemes hivatás az egyházban evezetni a szegények és árvák segélyezését s felügyelni az ev. ref. vallású iskolakötelezett árvák iskoláztatására, erkölcsi és vallásos neveltetésére. A szegények és árvák létszámáról, szükségleteiről s a segélyezés módjáról időről-időrekülönösen az iskolai év kezdetén az árvák iskoláztatásáról a presbyteriumnak jelenteni, egyházlátogatás alkalmával az esperesnek vagy helyettesének a szegények és árvák ügyeiről felvilágosító adatokat szolgáltatni, ismételjük: gyönyörű belmissziói munka, nagy és nemes hivatás az egyházban ! E tisztet kisebb egyházakban az egyházközségi gondnok is teljesítheti; nagyobb egyházakban a presbyterium külön szegények és árvák gondnokát választ, de a hol — bármelyik egyházban is — a lelkész önként vállalkozik e tiszt végezésére, ő is megbízható azzal. Nézetem szerint a lelkésznek mindig, mindenütt és minden esetben föl kell ügyelnie egyházközsége szegényeinek és árváinak gondozására, s ha akár az egyházközségi, akár külön gondnok vezeti is azok ügyeit, neki kell ott az irányadó szerepet vinnie, neki kell a szegények főtámaszának, az árvák atyjának lennie, mellettök állván mindenkoron az evangélium szükségét enyhítő, vigasztalást nyújtó szelíd szavaival. Szegények és árvák mindig lesznek közöttünk. De szükséges, hogy mi meg siessünk azoknak támogatására, megmentésére. Nagy és fontos feladata ez egyházunknak. Sürgesse meg egyházi főhatóságunk az egyházkerületek útján minden egyházközségünkben ezen gondnoki hivatal felállítását, illetőleg előbb kellő szabályrendeletek készítését. Azután az esperes urak tegyék lelkiismeretök legkomolyabb dolgává egyházlátogatásaik alkalmával utána nézni, hogy miként teljesítik egyházközségeink ezen ő szent kötelességüket. És a hol azt találják, hogy a szegények és árvák gondozását elhanyagolják, tegyék ott felelőssé első sorban mindig a lelkészt, mert hiszen a nyáj elesett, vagy elveszéssel fenyegetett bárányairól gondoskodni első sorban — ezt senki kétségbe nem vonhatja — az ő feladata. Egy angol püspökről olvastam egyszer, hogy egyházmegyéje területén mindenütt kötelezővé tette, ha jól emlékszem, a gyermekházak felállítását. Egyházlátogatásai alkalmával aztán minden lelkésztől megkérdezte : van-e már egyházközségében gyermekmenhely? Ha tagadó volt a válasz, második kérdése ez volt: ós miért nincs? Ezt aztán éveken át tartó következetességgel acldig ismételte, míg egyházmegyéje minden egyházközségében igenlő választ nyert. Nagyon jól tudom ón, hogy egy magyar református esperes hivatali hatalma nem ér föl egy anglikán püspök parancsoló tekintélyével; azt sem kell nekem magyarázgatni, hogy nálunk, anyagi szegénységünknél fogva, nem vihető ki mindaz, a mi a gazdag Angolországban lehetséges : de a felől is meg vagyok aztán győződve, hogy a törvény parancsoló tekintélyére támaszkodó magyar református esperes is igen sokat tehet ott, hol az ő szava mellett a hit, az emberszeretet szent érzelmei is fölemelik hangjokat. Alkalmazza ő is az angol püspök eljárását, mindig az adott körülményekhez képest tevén ós tétetvén előre egy-egy lépést a nemes cél felé. Új egyházi törvénykönyvünknek a köznevelési és közoktatási szervezetről szóló III. főszakasza második részében ismét határozott közeledést veszünk észre azon irány felé, mely egyházunknak belmissziói egyházzá tótelét célozza. A keresztyén felebaráti nevelő-intézetekről szóló rész — bátran kimondhatjuk — magasztos keresztyéni