Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-14 / 7. szám

is a belügyminiszter javaslatát. . . Hiányzik belőle a mélyreható meggondoltság Mi ref. lelkészek, a hivatalos ref. egyházzal egyetértőleg pártoltuk s pártoljuk szívvel-lélekkel az egyházpolitikai törvényeket és javaslatokat s pártolni fogjuk mindaddig, míg azok valóban a magyar állam erősbítósét célozzák ós azt szolgálják. — De mint járatosak az anyakönyvvezetésben, óva intjük a minisztériumot, hogy a gyakorlati kivitellel a szép s okos törvényt el ne rontsa. Ettől féltek a törvények ós javaslatok ellenzői is és ime a miniszter ötletszerű terve nekik ad igazat s elmondják majd reá, hogy ime — a hegy : egeret szült ! . . . Még csak egy megjegyzést! Az iskolák legnagyobb részben még felekezetiek; nevezetesen 17,000 népiskolából több mint tizennégyezer iskola felekezeti. így az önkormányzat elvénél fogva az iskolák és tanítók felett a felügyeletet első sorban a felekezeti hatóságok gyakorolják: iskolaszékek, presbyteriumok, egyházmegyék, egyházkerületek es a konvent ós ezek tisztviselői, legalább ezeknek kellene gyakorolni, mint iskolafentartóknak. Kérdezni bátorkodunk a fentebbiek után : vájjon ezen iskolai hatóságok megkérdezése és beleegyezése nélkül, rakliat-e még a miniszter is újabb terheket a felekezeti tanítókra, holott világos, hogy ez újabb teher az iskolai előmenetelt, a tanítás sikerét kockáztatná s az oktatás színvonalát alább szállítaná, a mit mi reformátusok, kik iskoláink jó hírnevére, folytonos fejlődésére oly sokat adtunk és oly sokat áldoztunk századok óta, behunyt szemmel el nem nézhetünk?!... Igenis! Óhajtjuk mi kitűnő hadseregünknek, a ref. tanítói karnak tekintélyét emelni, fizetését javítani, de nem újabb megterhelfcetóse által a tanítói karnak; sőt kevesbíteni szeretnők munkájokat az iskolák, osztályok megosztása által, az eddigi munkájokért, ha ez másképen nem lehet, az 1893. évi XXVI. t.-cikkben nyújtott kedvezmények által, csakhogy erről az új közokt. miniszter úr úgy hallgat, mintha e törvény nem is léteznék. E helyett újabb állami terheket akarnak a tanítók vállaira rakni, pedig régi s igaz mondás, hogy : két úrnak szolgálni nem lehet (Máté VI: 24.). Videant consules ! . . Veritas. Köteles válasz a »Gyakorlati Bibliamagyarázatok« ügyében, Czinke István úrnak az e lap 4-ik számában közzétett vezércikkét nagy figyelemmel olvastam el, habár Icissé magas piedestálról beszél, sőt illetékességi érzetének önbizalma is lángostorokat pattog, annyira, hogy nagyon sokan •» mérges polémia magvának« tekintenék e megjelenését, én mégis nem tekintem így, hanem inkább magamba szállok az olvasottak felett és köszönetet mondok, hogy nekem is jogcímet adott a közérdekű megszólalásra* »Garzót megöli a vállalata, mondja Czinke úr. A fejébe vette, hogy az egész ó- és újtestamentumot végig magyarázza s küszködik évek óta a mi közönyösségünkkel, a kik előfizetni nem akarunk és se maga nem tud diadalmaskodni, se másokban nem engedi a bátorságot felülkerekedni, hogy azok — az ő vállalkozásának sorsát látván — önálló munkában bibliamagyarázataikkal a világ elibe lépni merjenek. A ki mer, abban sincs köszönet stb.« Hát ez elég kemény vád; de éle vesz azonnal, ha kimondom, hogy tájékozatlanság ennek az alapja. Ha figyelemmel kisérte volna Czinke úr azokat az 1879. és 1880-ban közzétett felszólalásokat, a melyeknek nyomain a mi vállalatunk megindult, már maga ez elég lett volna arra, hogy más hangon szóljon s ne kárhoztasson engem azért, hogy a közóhaj s a magasabb irodalmi szempontok követelményei előtt meghajoltam, egyedül csak saját zsebemnek a veszélyére. Hát még a magánlevelek! Püspökök, theol. tanárok, gyakorló lelkészek, tekintélyes számban. Ha pedig azoknak a »közönyösségével, kik fizetni nem akarnak*, sikeresen küzdeni s a nem akarás felett diadalmaskodni — a kezemben levő jognak csak legenyhébb módját alkalmazván — nem tudtam is eddig, s valószínűleg még a jövőben sem tudok, ez talán nem azt jelénti, hogy mások hibája miatt én vonuljak-e el a munkatérről, a melyet — nyilt homlokkal mondhatom ki! — buzgó munkásokkal én népesítettem be, midőn az addig néptelen mezőn munkatért nyitottam s az anyagi és erkölcsi felelősséget magamra vállaltam ? Bizony mondom, ha a megrendelő, de fizetni nem akaró közönség közönyössége, ilynemű kötelezettséget róvhalna vállainkra, csaknem minden prot. egyházi vállalat szerkesztőjének féire kellene állani a munkatérről, a mire pedig — hála a szerkesztők buzgóságáért! — eddig még példát nem találunk. Tisztelettel óvást teszek tehát azon téves felfogás ellen, mintha t. i. e munkatéren monopolizálnék, s leszorítván az önálló munkákat, nem engedném a »felülkerekedni* vágyó bátorságot zöld ágra vergődni. Hiszen én akkor nagy hatalom és nagyon bűnös ember volnék, a kinek nincs érzékem a magasabb célok iránt, holott már akkor, midőn nagy aggodalmaimat elnémítva hajoltam meg a hozzám intézett felhívások parancsszava előtt, a legmagasabb cél szolgálatába állottam. Nem, és százszor nem! Fentartom, bár nagy küzdelemmel. a vállalatot, azok érdekében, a kik komolyabban fogták fel a dolgot s hívek maradtak a vállalat anyagi és szellemi támogatásában, a nekem biztosítékul nyújtott önelkötelezés erkölcsi jelentőségéhez és fentartom magáért az ügyért, melynek parancsszava a szivemben lángol olthatatlanul és arra kötelez, hogy meg ne álljak, a míg csak valami hasznot tehetek. És mit jelent Czinke úr gondolata szerint az »önálló munka* ? Hát megvallom, most hallom először életemben, hogy az adná meg valamely szellemi productumnak az önállósági jelleget, ha művét a szerző saját rizikójára s házilag adja ki. Hiszen ez esetben kedves kolléga uram vezércikke sem volna önálló, miután ez Szőts Farkas barátom felelőssége alatt látott napvilágot és nem volnának önállók az én munkatársaim dolgozatai sem, miután hogy itt meg a közzététel felelőssége engem terhel. Bizony mondom, nincsen abban semmi haszon, ha a szavakkal így dobálódzunk! * Cikkíró e talpra esett válasza nem tőle függő okok miatt maradt le a mult számból. Szerk.