Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-14 / 7. szám

De tévedésen nyugszik a monopolium vádja is, miután történeti tény, hogy p. o. Gödöllei József ifjú barátunk, kinek elnémulását én magam is felette igen sajnálom, a mi vállalatunk megindulása után lépett ki a síkra; nemkülönben Szondy Béla is, a ki meg, épen az én vele bizalmasan közlött kedvező kritikám alapján indította meg folyóiratát. Most meg fellépett Fülöp József társunk, kinek a fellépésében, ha — nagytiszteletűséged szerint — nincs is köszönet, ez a fellépés mégis nyilván bizonyítja, hogy a bibliamagyarázás munkamezején nincs monopolium. sem erkölcsileg visszaverő példa. Sajnálom, hogy még nem ismerem ezt a füzetet, melyről, ha jól emlékszem, már kétszer olvastam eléggé kedvező kritikát. Sőt a »Protestáns Pap« is állandó rovatot tart a bibliamagyarázatok számára, valamint a Szalai József »Keresztyén «-e, a »Kis Tükör^ és a »Szabad Egyház« is. Bizony nemcsak nálunk, de más helyeken is megindult a munka, s ha így haladunk, nem igen kell többé panaszkodnunk, hogy »támadjon valamely Istentől hivatott tehetség segítségünkre<. Teheti Czinke úr ezt a kérdést is: »miért részesülnek az eddigi bibliamagyarázatok, a kedvező kritika ellenére, a vevő közönség részéről olyan mostoha fogadtatásban ? S miért nem tud az e nemű egyetlen vállalat s komoly törekvés, a Garzó-féle, közöttünk erőre lépni és lendületet venni, holott olyan égető szükségünk volna reá?« Mielőtt az ezen kérdésre adott feleletet is ide igtatnám, álljunk meg egy kissé. Ki kell jelentenem, hogy mostoha fogadtatást soha nem tapasztaltam. Sőt ellenkezőleg, mindig volt elég megrendelő, csak a fizető volt kevés. Azt mondta a szinházba soha nem járó joviális öreg úr is egykor Lendvaynak: »Hát kedves öcsém szeretem én a művészetet, pártolom is: de nem fizetem!® Nekem is számosan voltak az ily pártolóim, a kikkel utoljára is oda jutottamy- hogy sok évi folyam náluk veszett, a melyekért még ma is adósok s valószínűleg adósok fognak maradni örökkön-örökké. Sőt került olyan is, a ki eltagadta, hogy megkapta a füzeteket; néhány év múlva pedig, mikor hírlapi úton akartam beszerezni, egy 1882-ik évi folyamot, ő is berukkolt s egész őszinteséggel kijelentette, hogy 4 frt, vagy a »Hit Templomáért* hajlandó ezt rendelkezésemre bocsátani. És én még az ily dolgok felett is abban nyugodtam meg, hogy: »a gyülekezetének hasznot tehet vele. a mi nagyon sokkal fontosabb az én káromnál«. Nem nagyítom a dolgot, sőt kevesebbet mondok a valónál, midőn ide írom, hogy ez idő szerint is felül van 2000 frton az a restantia, a mely a lét és nemlét között lebeg. Nemcsak 4—5 éves restansok; de vannak olyanok is, a kik 14 év alatt csak megrendelést tettek, de soha még egyetlen krajcárt sem fizettek ! Mondjak-e még többet ? Hát furcsa, de igaz, hogy a saját kamrám segít mindig rajtam, mikor megszorulok, miután az ily szűk időben, rendesen buzácskával táplálom a sovány vállalatot. Ne higyje Czinke úr, hogy a prot. vállalatok szerkesztői, bárhol is rózsa-lügasok alatt élveznék jövedelmük nagy kenyelmeit. Sőt ellenkezőleg, küzködünk mindnyájan a megélhetés nehéz gondjaival, nem azokra nézvén, a melyek láttatnak, hanem azokra, a melyek nem láttatnak és örökké valók. Sok nevet vagyunk kénytelenek kitörölni, azért kell az anyagi gonddal küzdenünk! A mi pedig a mostoha fogadtatás Czinke úr szerint való okait illeti: ez okok közül ő kettőt hoz elő, a melyeknek egyike: »a folyton nyilvánuló kedvező kritika felületessége és bátortalansága, a másik pedig, hogy: a füzeteinkben megjelent magyarázatok nem eléggé gyakorlatiak, miután hogy kissé túlságos nagy súlyt fektetünk a kút forr ás okra, az alaposságra, a betürágásra, német és más theologusok exact bölcsességére stb.* Hogy a kritika valamikor felületes és bátortalan lettJ volna, eddig ezt nem hallottuk senkitől, sőt azt tapasztaltuk, hogy még az irodalmi rovat alatt is, velős rövidséggel oly eszmék pendíttettek meg, a melyekből nagyon is sok tanulságot tudtunk meríteni. És tudtunk meríteni különösen oly további törekvésre elkötelező erkölcsi parancsokat is, a melyek meg is hozták jó gyümölcseiket. De hát ez nem elég; Czinke úr szerint: »azt a fáradságot egyik sem vette magának, hogy legalább egyetlen füzetét beható bírálatra érdemesítette volna«. Mintha csak a feledékenység lelke ülne diadalmat Czinke úr felett! Mi négy ily beható és terjedelmes bírálatra hivatkozhatunk, s ezek között én magam különösebben Kenessev Béla theologiai akadémiai tanár úr kritikájára, a ki éppen a tollam alól kikerült Malakiás próféta könyvének magyarázatát vette bonckés alá, s oly alapos észrevételeket fett. a melyekért legott levélileg fejeztem ki köszönetemet. A mi pedig azt illeti, hogy némely munkálatok füzeteinkben nem eléggé gyakorlatiak, a miatt, hogy túlságos súlyt fektetünk az alaposságra: ez még ha szó szerint igaz volna is, oly hiba, mely célunk szolgálatában csakis előnyünkre számítható. Az irodalmi téren megjelenő, s az egyes gyülekezetek különleges viszonyaihoz alkalmazott magyarázatok között nagy különbség van, annyira, hogy míg az elsőben az egyetemes érzékű alkalmazás, addig a másodikban inkább a helyi viszonyoknak megfelelő specificus elem a fődolog, a melynek mindenütt csak a helybeli lelkész lehet igazi mestere. De hát a mi füzeteinkben is vannak ilynemű újjmutatások; bár távol attól a gondolattól, hogy ezek a mi újjmutatásaink mindenütt centrumot találhatnának. Egyébként talán nyom valamit a külföld példája is, hol az irodalmi viszonyok e téren is sokkal fejlettebbek. Mit mutat e példa? Azt, hogy az irányelvek mindenütt ugyanazok, s a specificus elem csaknem teljesen figyelmen kívül hagyatik. Elmondhatjuk tehát, hogy mi minden tekintetben gyakorlatiabbak vagyunk. De hát nagytiszteletűségednek a 14 évi folyamból csak hét évi folyam van birtokában s így a munkálatok tulajdonképeni zömét, még ügy látszik hírből sem ismeri, noha pedig az összes füzetek felett mondott kemény ítéletet. Egyébként van a mi vállalatunknak egy oly jellege is, a mely — tudtunkkal — egyetlen ilynemű vállalatnál sem található fel. S ez az, hogy a munkatársak kidolgozási módszerének feltétlen szabadság biztosíttatik, melynek folytán, már eddig is, csaknem annyi a kidolgozási módszer, a hány a munkatárs, azon okból, hogy magyarázatainkban egyszersmind az alakzatok egybevetésére is alkalmat szolgáltassunk, különösen azok kedvéért, a kik egyik vagy a másik nyomon maguk is óhajtanak munkálkodni. Mert hát nem fogadhatjuk el azt a nézetet, hogy egy ily vállalat, bármely gyülekezetben is, a heverés párnájául szolgálhatna. miután a szorult helyzet nem rendes, hanem csak kivételes állapot. Azt mondom ma is, a mit — ha jól emlékszem — kilenc éve vetettem papirra, hogy : »czek a gyakorlati bibliamagyarázatok úttörők ott, hol még nincsenek kommentárok, s kiegészítők, a hol már ilyenek is vannak!« És ha áll az, a mit írni méltóztatik, hogy t. i. »a bibliát néhol mag/ok a papok sem ismerik eléggé. Vannak, a kik a theologián exegetált fejezetek s a prédikációban előforduló közhelyek kivételével alig olvastak és alig ismernek valamit a szentírás dúsgazdagságából«, ha mondom áll ez a feltevés, a. mely azonban a hihetetlenséggel határos: nem szükséges-e, hogy annyival inkább súlyt fektessünk az alaposságra is, illetőleg a fundamentomul \szolgáló szöveg értelmezésére, a mely nélkül a levegőben jlebegne minden alkalmazás ? szabad figyelmen kívül hagynunk a helyzetet. J^tetormífu*^ PA PA