Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-06 / 49. szám

megtetszett, hogy őt mindjárt első látogatása alkalmával teljesen biztosítá az állás elnyerése felől. A lehető legnyájasabb fogadtatás végén, midőn már emberünk menni készült; a gróf hirtelen felé fordulva még azt kérdezé tőle: »És mondja csak, milyen a vallása?« »Evangélikus vagyok* — mondá amaz. Mely szóra a gróf urat mintha hirtelen egy kígyó csípte volna meg, annyira elváltozott, s fagyos szavakkal így felelt: »Igen sajnálom, de egy ilyen vallását én nem alkalmazhatok*. Azt hiszem, hogy ehhez nem kell kommentár! Abauj-Szántó. * Czékus László. KÜLFÖLD. A hugenotta telepek története Németországon, I. Az 1890-iki év ősze óta Németországon egy körülbelül 20 kötetre tervezett hatalmas történeti munka van készülőben, mely füzetekben jelenik meg és minden füzet egy-egy gyülekezettel foglalkozik, a füzetek önmagokban is befejezett egészet képeznek s egyenként is megszerezhetők. Az egész mű igen becses adalék a ref. egyház és német kultura történetéhez. A németországi kétszáz hugenotta, illetve wallon, waldens vagy francia-református gyülekezet ezen története, melynek három első kötete — az I., II., III. évtized — már megjelent egyáltalában nem tendentiosus irat abban az értelemben, mintha a római egyházat támadná : sőt ellenkezőleg igen érdekesen tünteti fel annak hatalmát, befolyását, egységes kormányzatát, a mennyiben sikerűit neki Franciaországban, Németalföldön és Piemontban az emberek százezreit megfosztani tekintélyöktől, becsületöktől, családjoktól, vagyonuktól sőt még hazájoktól is, csak azért, mert vonakodtak magukat a pápa igájának alávetni. Nem célja e munkának a lutheránus egyház értékének kisebbítése sem: sőt ellenkezőleg rokonszenvesen emlékezik meg Württembergről, Szászországról, Mecklenburgról, melyek nagylelkűségüknek és éleslátásuknak adták fényes bizonyítékát akkor, mikor az üldözött reformátusok százait vendégszeretően és testvériesen fogadták országokba. Nem célja az evang. német fejedelmeket dicsőíteni; sőt ellenkezőleg sajnálatának ad kifejezést a felett, hogy gyakran nem volt elég erejök nyakas és keményszívű hivatalnokaikkal szemben a betelepülteknek tett Ígéreteiket beváltani. Nem akarja a munka a hugenottákat égbe emelni; sőt ellenkezőleg források alapján bebizonyítja, hogy egyes telepek tönkrejutását nem külső körülmények, hanem belső erkölcsi fogyatkozások okozták. Mi több, még ama törekvés sem látszik belőle, mely bebizonyítani igyekeznék, hogy a vallási türelem rendesen társadalmi és politikai előnyökkel jár, a türelmetlenség pedig bukásra vezet, mert az általános prot. felfogással szemben kérdésessé teszi, hogy vájjon XIV. Lajos és Franciaország 600,000 református ember vagyonának elkobzása által nem nyert-e sokat társadalmi és politikai tekintetben ? Ha ehhez hozzáveszszük még azt, hogy minden egyes füzet megbotránkozással és borzalommal szól a rendszeres vallásüldözés aljasságáról, hálával emlékezik meg az evangélikus német fejedelmekről és tanácsokról, csodálkozással a hugenották hithűségéről és fejlett iparáról: akkor ezek az önmagukban is hiteles történeti bizonyítékok annál nagyobb és tartósabb erővel fognak bírni. És midőn a 200 hugenotta gyülekezet ezen történelme a franciák, hollandok, olaszok kiváló nemzeti tulajdonságainak teljes elismerése mellett, arról győz meg bennünket, hogy hugenották, wallonok, waldensek dicsőségüknek tartották, hogy németekké lehettek, németül gondolkodhatnak és érezhetnek, németül imádkozhatnak és énekelhetnek, vájjon nem 200-szoros, nagyszerű bizonyítéka-e ez a német nép assimiláló erejének és történeti feladatának ? A »Geschichtsblátter«-nek az első évtizedet tárgyazó két első füzete már második kiadásban jelent meg. Az első füzet adja a »Német hugenotta egyesület«nek 1890. év szeptember 29-én alkotott alapszabályait. A >Német hugenotta egyesület* alapját képezik: a szent irás, az églises réformées de Francé szabályai, a Rochelle-i konfesszió és a Heidelbergi káté. Célja: a hugenotta történetírás előmozdítása Németországon, ápolása ama szellemnek, mely az atyákat éltette, a ker. életnek a biblia segítségével való nemesítése, a könyörület műveinek gyakoroltatása, az egyes gyülekezetek szorosabb egyesítése és jogaiknak fentartása, s végül a Németország területén levő szegény hugenotta gyülekezetek anyagi segélyezése. A »Német hugenotta egyesület* egyszersmind tagja a >Német református szövetség*-nek is. A »Geschichtsblátter* bevezetése a következőket hangsúlyozza: »A történetírás egy a kegyelettel; szeressük és tiszteljük atyáinkat és kövessük hitöket«. És a németországi hugenották története is eléggé emlékezetes; dicsőséges története ez a hugenotta szellemnek, dicsőítése a német fejedelmeknek és az evangéliumi hit sociális erejének. Az első füzet tárgyalja Magcieburg történetét, mely a német hugenotta egyesület székhelye, ennek elnöke pedig az ottani francia-református templom lelkipásztora. Ott van az egyesület könyvtára, ott jelentkeznek az új tagok, oda nyújtják be a szegény gyülekezetek segély-kérvényeiket. Szóval az első füzet rövid 32 lapnyi terjedelemben kivonatát adja a magdeburgi francia telep történetének. Az egész telep szelleme különben ezen mondatba foglalható össze: »Mes enfans, n'oubliez jamais l'Evangile et le Roi«. (Gyermekeim, ne feledjétek az evangéliumot és a királyt!) A 2. füzet adja az északon lakó wallonok történetét. Röviden és meghatóan írja le az agg Pleines lelkész ezeknek küzdelemteljes kivándorlását Hollandiából Angolországba és innen a vérszomjas Mária elől való elmenekülésüket Emden-be, Anna grófnő birtokába. A 3. füzet a délen lakó waldensek történetét tárgyalja. Rövid, velős vonásokban tünteti fel Bobért C. K. a piemonti waldensek életét, hitét és szenvedéseit egész azon időpontig, midőn az üldözések elől Németországba menekültek és a hassziai Walldorfban telepedtek le. Innen kezdve Dittmár lelkész folytatja a történetet szépen ecsetelvén a waldensek szerény, szegényes életét új hazájukban egészen a mai napig. A 4. füzet a német császár székhelyére vezet bennünket. Már maguk a források feltárják előttünk a berlini francia betelepültek jámbor, alázatos és munkás életét. Történetünket 1685-ig Tollin írta meg részletesen; ezt aztán folytatja dr. Beringuiers. E történet részletesen írja le a mint egy 5000 hugenottának az ipar minden ágára, a művészetre és társadalmi életre gyakorolt jótékony, mélyreható és boldogító munkásságát. Az 5. füzet ismét a wallonokra irányozza figyelmünket. Be de magdeburgi lelkész eredeti tudósításokat közöl gyülekezetéről, melyet a nagy Péricard alapított és a