Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-06 / 49. szám

mely alig néhány évtized alatt élő bizonyítékává lett ama meggyőződésnek, hogy a betelepített idegenek több hasznot hajtottak Poroszországnak, mint a mennyit ez rájök költött. A 6. füzet az erlangeni francia telep történetét is­merteti, mely telep évtizedeken át központja volt a huge­notta vándorlásoknak, menhelye a fáradt, éhség és hideg által csaknem elpusztult üldözötteknek és az egyházi ön­rendelkezési jog gyakorlásának első helye. Ezen füzet közli egyszersmind az egyesület tagjainak névsorát és egy igen érdekes rézmetszetet, mely a hugenották üldö­zését ábrázolja. A 7-ik füzet Ottenberg történetével foglalkozik. Hiven és lebilincselő módon írja le Knecht lelkész a gyülekezet templomát, sorsát, küzdelmeit, iparát; szól ezenkívül lelki­pásztorairól. E füzethez szintén hozzá vannak csatolva a német hugenotta egyesület alapszabályai. A 8-ik füzet a wallonokból, franciákból és waldensek­ből alakult bréma-i gyülekezet körébe vezet bennünket. Bréma volt hoszszú időn keresztül az üldözött egyház menhelye; hisz' 1839-ig kapuja felett e felirat volt olvas­ható, Hospitium ecclesiae. E kis gyülekezet árvaházat alapított, emelte a város kereskedelmét, iparát, terjesztette az idegen nyelveket és nemesítette a hit és erkölcsi életet. Sajnos azonban, 1816-ban templomát átadták a római katholikusoknak, önrendelkezési jogától megfosztották és isteni tiszteletét betiltották. A 9-ik füzetben Franké lelkész írja meg tetszetős, népies nyelvben Karlshafen történetét. Kezdi a berni huge­nották kivándorlásával, aztán leírja a Suchier család viszontagságait és ezzel kapcsolatban Karlshafen alapítását, majd az itteni szegény gyülekezet történetét. Minden évtized utolsó füzete és így 10-ik főleg a tudományos célnak van szentelve. Nem mintha a többi füzetnek kevesebb tudományos értéke volna; mert hiszen ezek is megbízható s hű forrástanulmány alapján készültek. Csak a tudományos formából veszítenek annyiban, a mennyiben népies olvasmány igényével lépnek fel. Azon­ban minden 10. füzet tisztán csak forrásokat közöl, hogy megmentse azokat a megsemmisülés veszélyétől. Épen ezért közli a 10. füzet a hugenotta források legfontosabbikát a: »la Discipline des églises réformées de Francé«-t, mint a mely Magna charta-ja és jogalapja minden hugenotta szabadságnak és a mely Németorszá­gon is alapja lett az evang. egyházszervezetnek. Az Ev. ref. Blátter nyomán. Müller Lajos. IRODALOM. ** Grüss Gott címmel Famler G. A. torzsai és Ludig E. kukmiri ev. lelkészek szerkesztésében Budapesten űj vallásos néplap indult meg. Alakra, tartalomra s meg­jelenési módra egészen olyan, minta >Téli Újság«. Csak tél derekán, december, január és február hónapokban jelenik meg. Előfizetési ara a három hónapra 26 kr., egy számé 2 kr.. ha egy csomagban legalább tíz példány küldhető. Kiadója Hornyánszky Viktor Budapesten. A hozzánk beküldött első szám népies nyelven, és evangéliumi szellemben van összeállítva, két csinos képpel (Gusztáv Adolf és a bibliai szüzek) diszítve, lendületes versekkel élénkítve. Németajkú mindkét hitvallású evang. hitfeleinknek melegen ajánlható téli olvasmány. Terjesztését melegen ajánljuk. ** Téli Újság. Magyar népünk e kedves vendége Budai János b.-böszörményi lelkész szerkesztésében heten­ként egyszer, minden szerdán, ismét megjelenik. A derék nép­lap épít a hitben, növel a jó erkölcsökben és vigasztal a megpróbáltatásokban Első számában Szabó Aladár (Gusztáv Adolf). Szabó Géza (két költemény), H. G-ózon Gyula (A tizen­egyedik parancsolat) stöbb névtelentől vannak jól összevágó közlemények. Kép kettő díszíti a tartalmas számot: Gusztáv Adolf svéd királyé és egy bibliai kép, a magvetőről. Apró közlemények a nagy világból és különfélék zárják be a lapot, melynek buzgó terjesztésére különösen felkérjük lelkésztársainkat, tanítóinkat és presbytereinket. Előfizetési ára (ha egy csomagban legalább 10 példány küldhető) a december, január és február hónapokban megjelenő 13 számnak 26 kr., 10-nél kevesebb számú példánynak 39 kr. Az előfizetés Hornyánszky V. könyvnyomdájába (Budapest, Akadémia bérháza) küldendő. ** Kalászok az életnek kenyeréhez. Ennek az alkalmi beszéd-gyűjteménynek K Tóth Kálmán debreceni és Papp Károly budapesti lelkész szerkesztésében most jelent meg a IV-ik füzete következő bőséges tartalommal. I. Temetési imák és beszéd'k. A) Ggermekek felett. Ima kis gyermek sírjánál. Zábrák Dénes. Ima törvénytelen gyermek sírjánál. Zábrák Dénes. Ima kis leány felett, járvány idején. Sántha Károly. Ima tanuló felett. Zábrák Dénes. Temetési beszéd iskolás felett. Kronig Miklós. Gyászbeszéd leányka sírjánál. Thúry Etele. B) Fiatalok felett. Síri be­széd ifjú felett. Zábrák Dénes. Gyászbeszéd ifjú sírjánál. Thúry E. Sokáig betegeskedett hajadon felett, kinek bátyja kevéssel előbb halt meg. Máihé Elek. Fiatal nő felett. Sántha Károly. Gyermekágyban elhalt nő felelt. Szász Károly. Síri beszéd tanító-káplán sírjánál. Máthé Elek. C) Középkorúak felett. Hosszas betegségben sínlődött nő felett. Vályi Lajos. Sokat szenvedett 52 éves leány felett. Béz László. Művelt öngyilkos felett. Halász Imre. A sírnál ugyana felett. Halász Imre. Istentagadó, szülői iránt há­látlan férfi felett. Ladányi. Síri beszéd. Zábrák Dénes. Öngyilkos magas állású hivatalnok felett. Szász Károly. Nagy Imre színész felett. Szász Károly. D) Öregek felett. Gyászbeszéd Hazay Ernő felett. Vályi Lajos. Temetési beszéd. Zábrák Dénes. Gyászbeszéd Miklós Debora felett. Vajda Ferenc. Halotti beszéd Balogh Imre nyug. lelkész felett. Sántha Károly Kubinyi Gézáné felett. Baffay Sán­dor. Öreg Öngyilkos felett. Sántha Károly. Öngyilkos felett. Zábrák Dénes. Halotti beszéd. Sántha Károly. Síri beszéd. Zábrák Dénes. Öreg felett. Molnár Sámuel. Gyászbeszéd sínlődő felett. Antal Gábor. A hív pásztor. Jakab Áron. Emlékbeszéd síremlék felavatásakor. Antal Gábor. Mózes, a Nébó tetején. Könyves Tóth Kálmán. II. Szertartási beszédek. Keresztelési beszéd. Vajda Ferenc. Zsidó csa­lád keresztelésekor. Nagy István. Esketési beszéd báró Gumoens esketésekor. Szász Károly. Esketési beszéd. Zábrák Dénes. Lotz Károly esketésekor. Szász Károly. Függelék: Innepi, vasárnapi és alkalmi imádságok. Köny­ves Tóth Kálmán. — A folyóiratra évnegyedenként 1 frttal lehet előfizetni Hornyánszky Viktornál Budapesten. ** Emlékkönyv. Dr. Kovács Ödön ref. theologiai akadémiai tanár tanárságának 25 éves ünnepélye alkalmá­ból kiadják az ünnepelt tanítványai. Kovács 0. arcképével. Nagy-Enyed, 1894. Ára 1 frt. Tiszta jövedelme a »Kovács Ödön alapítvány«-ra fordíttatik. — A csinos kiállítású, 133 lapos könyvben először Makkai Domokos Kovács Ö. élet-

Next

/
Thumbnails
Contents