Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-22 / 47. szám

is biztosítva legyen. S végül rendelkezni kellene a felekezetnélküliek gyermekeinek a vallásáról. A törvényjavaslat második részét, mely a vallás szabad gyakorlatáról szól, szerző elhagyandónak tartja. »Meggyőződésem, hogy a törvényjavaslatot a vallás és lelkiismereti szabadság keretén kívül eső részében feltétlenül el kellene ejteni.« A főrendiháznak elutasíthatlan kötelessége, hogy a recepciónális javaslatot kijavítsa s a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatnak csakis a vallásszabadságot illető részét fogadja el, s ezt is csak átdolgozva. Az egyházak jogállásának rendezése további feladat, mely a későbbi időre vár. Fődolog, hogy a törvényhozás ki ne adja kezéből azt a jogot, hogy vallásfelekezetnek csak ő adhat jogi személyiséget. Ennek a jogi személyiségnek aztán csak magánjogi jellegűnek szabadna lenni. »Erre különösen a protestánsok fektessenek súlyt, mondja a szerző. Egyházaiknak erősen megkülönböztetve kell lenniök a szektaszerű képződményektől. Ez rájok nézve a legfontosabb kérdés, miután rájok nézve minden attól függ, hogy az ország alkotmánya miként taksálja őket. Ha ez nem történik elég hatályosan, egész jogi multjok elmosódik. . . Ügy is ők veszítenek legtöbbet. Rájuk vonatkozólag nem a dogma sértődik, de egész existenciájok forog kockán. Követeljék meg legalább azt, hogy a szekták, melyek rajtok fognak élősködni, a bevett egyházakkal szemben erősen megkülönböztessenek.* íme a Kováts Gyula röpiratának rövid kivonatja. El kell ismerni e munkácskáról, hogy nemcsak érdekes, de értékes is; éles elmével és nagy szakismerettel van írva; álláspontja történelmi alapon nyugszik s fejtegetései jobbára meggyőzők. Csak az a kár, hogy talpra esett kritikája, bölcs tanácsa egy kissé későn jött. Félő, hogy munkája a késői tanács és elkésett bölcseség sorsára jut. Váradi F. BELFÖLD. A dunamelléki egyházmegyék az országos lelkészi gyám intézetről. Részlet az egyházkerületi közgyűlésen, október 31-én felolvasott előadói jelentésből. Magának az országos lelkész-özvegy-árva gyámintézet felállításának az eszméjét az összes egyházmegyék szívesen és örömmel üdvözlik, mint a melyben nekik is régi óhajtások testesül meg; de aztán a konvent által véleményezés végett leküldött alapszabály-tervezetet vagy mereven elvetik, mint az alsóbaranya-bácsi egyházmegye, vagy egyszerűen félretétetni kívánják, mint a solti egyházmegye, a mely arra kéri a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlést, hogy »hasson oda, hogy ez intézet megalkotása a zsinat feladatai közé számíttassék« (1894. jkv. 13. p.), vagy pedig a tervezeten oly lényeges módosítások eszközlését javasolják, de minden közelebbi számítások nélkül, a melyek által tulajdonképen úgy az arithmetikai, mint az egyetemes jellegű alapot szedik ki a konventi alapszabály-tervezet alól. A solti egyházmegye kivételével, a melynek az egész ügyről való nézetét a fentebbi néhány szóban idéztem, a többi hét egyházmegye a részletekbe menőleg foglalkozott a tervezettel. Az alsóbaranya-bácsi, egyházmegye a javaslatot »mint a mely oly sok befizetés mellett is 10 évig biztosítatlanul hagyja az özvegyeket és árvákat és a mely sem elvi felfogásában, sem részleteiben nem egyezik meg az egyházmegye közvéleményével*, elveti s két más javaslatot közöl jegyzőkönyvében azzal a kívánsággal, hogy ezek »legalább elvi felfogásukban* használtassanak fel. A gyámintézet maga pedig csak 1896-ban lépjen életbe, mert egy év még »felette szükséges ezen nagy horderejű ügynek teljes és részletes megérlelésére«. A nyugdíjintézet felállításának eszméjét akkorra kívánja az egyházmegye elhalasztatni, a mikor a gyámintézet már teljesen megerősödött. »mivel e két nagy intézménynek egy időben való felállítása, sőt az ahhoz való erőgyűjtés megkezdése is egymás meggyengítésére és felvirágzásának késleltetésére vezetne*. (Jkv. 1894. 12. p.) A két javaslat felett is az egyházmegye e rövid végzésében hozott határozatával végezvén, azok részletesebb ismertetése felesleges volna, csak annyit említek fel, hogy az egyházmegye végzéséből úgy látszik, hogy maga az egyházmegye még sem perhorreskálja annyira a lelkészi nyugdíjintézet kérdését, mint az egyik »javaslat* készítője. A felső bar anyai, a kecskeméti, a külső-somogyi, a pesti, a tolnai és a vértesaljai egyházmegyéknek az alapszabály-tervezetre vonatkozó módosítási indítványait a lényeges gondolatokban röviden a következőkben foglalhatom össze: A tervezet 1. §-ában foglalt »egyszer s mindenkorra szóló végkielégítés* gondolatát, mint »eddigelé egyházi életünkben ösmeretlent és senki által nem óhajtotta!« töröltetni kivánják: a felső-baranyai, a kecskeméti és a vértesaljai egyházmegyék s határozottan a kegyév fentartása mellett nyilatkoznak. A külső-somogyi, a pesti és a tolnai egyházmegyék a végkielégítést meghagyják, hanem csak az öt szolgálati éven alul elhaltak családjaira nézve óhajtják életbeléptetni. Ugyancsak a tervezet 1. §-ában kontemplált nyugdíjintézet ellen nyilatkoznak: a felső-baranyai, a kecskeméti és a külső-somogyi egyházmegyék és álláspontjuk helyességének igazolására hivatkoznak a Zsin. Törv. 270-ik szakaszára, a mely szerintük csak azt teszi feladatává a konventnek, hogy a nyugdíjintézet kérdésével tovább is foglalkozzék s készítendő tervezetét terjeszsze a legközelebbi rendes zsinat elé; sőt a felső-baranyai egyházmegye azt mondja: »ha a konvent e tervhez mégis ragaszkodik, ezen eljárását világos alkotmánysértésnek kellene tekinteni*. (Jkv. 1893. 46. p.) Ellenben a pesti egyházmegye a nyugdíjintézet felállítását határozottan szükségesnek ítéli; de a mint mondja — »nem foglalható le az életbeléptetni rendelt intézmény« »t. i. a gyámintézet jövedelméből a még csak tanulmányozás tárgyáúl kitűzött és konkrét alakot nem öltött eszme javára semmiféle százalék. Specialiter az országos közalap jövedelmeiből gyűjthető némi tőke a nyugdíjalap javára úgy, mint ez a gyámintézetre már foganatosítva lett; de semmiesetre a gyám intézettel kapcsolatosan, mert igen fontos és szükséges a nyugdíjalap megalkotása is másodsorban, azonban más a hivatása, mások kell, hogy legyenek a fentartási forrásai is*. (Jkv. 1894. 6. sz.) »A tolnai egyházmegye azzal a módosítással fogadja el a lelkészi nyugdíjintézetet, hogy ennek a felállítására a csak a domestikából — a 24. §. 4. 5. pontjai szerint — befolyó összeg 25%'a

használíassék fel s ne a gyámintézet egész jövedelmének 25°/0

-a. A vértesaljai