Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-22 / 47. szám

De ha azon vértamíságföl van szó, a melyet az alattomosság vagy kegyetlenség az inkvizíció földalatti börtöneiben szerez, akkor hidjétek meg: az asszonyok lesznek a győztesek. Tudta ezt Isten, mikor a sorsot az életben úgy osztotta ki. hogy többnyiie az asszony részére több fáradság és kevesebb öröm esik, kivévén ha első sorban azon örömöket számítjuk, melyeket akkor érzünk, ha másokkal jót teszünk. Ezeket az örömöket még szenvedései közt is érzi az asszony, mert többnyire minél többet szenved valakiért, annál jobban ragaszkodik az hozzá. Az így megalkotott lénytől senki sem fogja az önfeláldozás hivatását elvitatni, azt a hivatást, melyet az asszonyi szív ismert századokkal előbb, semmint a világ a Szent írásnak csak egy sorát is látta volna. Ne mondjátok azért, hogy csak a K

zent írásban vannak azon tanítások, melyek az asszony kiváló kötelességévé teszik a férfi üdvén azon szent szeretet által munkálkodni, mely a férfi részére mindenek előtt Istent és az örökkévalóságot keresi. Még erről is csudálatosan gondoskodott a a természet. Mert ki ne tudná, hogy az asszony elevenebb érzései, nyíltabb szíve, gyöngédebb lelkiismerete és kevésbbé okoskodó szelleme, érzékenyebb és szelídebb természete a vallásosságra hajlandóbbá teszi a férfinál, míg ellenben ennek ő kevésbbé elvont, kevésbbé összefüggő, egész erejét kevésbbé igénybe vevő elfoglaltságai több időt engednek az Isten szolgálatára? Ki ne tudná szintén, hogy közülöttünk férfiak közül a lelkiekben való hivatástok eredményes betöltésének első feltétele kevésbbé a mozgalmas élet, a beszéd vagy a külső jó cselekvés — ezek majdnem kizárólag a férfiak tulajdonai — mint inkább azon csendes önmegtagadás, ellenállhatatlan példa befolyása, mely a nő sajátja, feltéve, hogy igazán nő. Mondjuk tehát bátran ki, ha nincs igaza a Szent Írásnak és az asszony hivatása nem az alázatosságban gyakorlott szeretet, akkor elhibázta célját a természet, mert az asszony hivatásául olyat tett. melyre nem alkalmas. (Folyt, köv.) ' Szilassy Aladárné. KÖNYVISMERTETÉS, Az utolsó két egyházpolitikai törvényjavaslat. Iría: Kováts Gyula. Budapest, 1894. Révay Leó kiadása. Nagy 8r., 68 lap. Ára 80 kr. Az egyházpolitikai javaslatok közül még keltő vár törvényhozási elintézésre. Az egyik a recepció, a másik a vallásszabadság neve alatt ismeretes. Kováts Gyula, budapesti egyetemünk egyházjog tanára e két törvényjavaslathoz szól a fenti cím alatt írt munkájában. Hozzászólása nem ellenző., hanem pártoló, de lényeges korrekciót sürgetve ; liberális egyházpolitikai álláspontról, de erős konszervativ színezettel. A füzet tartalma: Előszó. Törvényjavaslat az izraelita vallásról. Törvényjavaslat a vallás szabad gyakorlásáról. Függelékben: Törvénytervezet az izraelita vallásról. Törvénytervezet vallásszabadságról. Az izraelita vallásról szóló törvényjavaslatot először szerkezetileg veszi éles bonckés alá. Konklúziója az, hogy a javaslat nagyon pongyola szerkezetű; hogy homályos értelmű; hogy irályilag nagyon fogyatékos, s hogy alig lehet egy porcikáját megtartani. Érdemileg azt vitatja, hogy az izraelita vallás csak az »elismert« vagyis magánjogi állású vallások sorába emeltessék, s a »bevett« vagyis közjogi állású keresztyén egyházakkal paritásos állásba ne helyeztessék. Az eredeti szövegből és a közoktatási bizottság indokolásából érvelve, ki is mutatja, hogy a recepció eredetileg nem is paritásos recepció akart lenni, és csak az igazságügyi bizottság indokolása tette ilyenné. Ezért a javaslat újból szövegezését javasolja, a következőkben: »1. §. Az izraelita vallás az állam által elismert vallás, és nyilvános vallásgyakorláshoz (exercitium religionis publicum) való joga elismertetik. 2. §. Az 1868. évi LIII. t.-cikk 18., 19., 21., 22. és 23. §§-ainak intézkedései az izraelita vallás javára is alkalmazandók. 3. §. A jelen törvény végrehajtásával valamennyi miniszter megbizatik.« Ha a Kováts Gy. törvénytervezetét a képviselőház javaslatával összehasonlítjuk, a Kovátsét szerkezetileg szabatosabbnak és világosabnak kell tartanunk; érdemileg pedig azt a lényeges előnyét kell konstatálnunk, hogy az izraelita vallásnak teljes nyilvános vallásgyakorlatot engedélyez, sőt a keresztyénekkel való közös temetkezést is megengedi, a nélkül, hogy a keresztyén egyházak történeti jogon alapuló közjogi helyzetét sértené. A vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényjavaslatot Kováts szintén kemény kritikának veti alá. Helyesen distingválva, meggyőzőleg kimutatja, hogy a törvényjavaslatban két különböző tárgyú szabályozásról van szó. Az első rész általános határozatok címe alatt a vallásszabadságot illeti, a másik a vallás szabad gyakorlatáról szól. Szerző nagyon különösnek találja, hogy ezt a két különböző dolgot a javaslat együvé foglalja s a mi még különösebb, hogy az elnevezés nem a fontosabb első résznek, hanem a másodiknak a tartalmából vétetett. A vallásszabadság és a vallás szabad gyakorlata külön keretekben mozognak. Az előbbi individuális jog, az utóbbi társasági jog. A kétféle jognak a szabályozása is külön lett volna eszközlendő; az elsőé most, a másodiké később. A törvényjavaslat első felét, a valásszabadságról szólót, elvileg szerző is helyesnek tartja. A felekezetnélküliséget is elfogadandónak mondja, mert az a vallásszabadságnak, az egyéni jog e legsajátabbjának, lényeges alkatrésze. Elannyira, hogy e nélkül igazában nincs vallásszabadság. Más kérdés az, hogy mi módon adassék meg a felekezetnélküliség joga. Szerző itt 18 helyett a 24 éves kort tenné »annus discretionis«-szá. A javaslat általános részének többi §-ait szerző stilariter átdolgozandónak tartja. Mert pongyola, mert homályos, mert nem szabatos a szerkesztésök. Olyan intézkedések is vannak benne, melyek nem valók a vallásszabadság keretébe. Viszont gondoskodni kellene arról, hogy a szekták (nazarénusok, baptisták) részére rendeleti úton adott tolerancia törvényileg