Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-22 / 47. szám

a maga tisztaságában, akkor mondjátok meg nekem, hogy nem-e a szeretet természetetek alapja és lénye. »Az asszony mindenben felületesebb mint a férfi* — mondja egy keresztyén író, »csak a szeretetben mélyebb*. Ismeritek bizonyára egy nőnek ama megható szavait: »A szerelem a férfi életében csak egy átmeneti korszak, míg az asszonyéban, létének egész története*.1

még többet is mondhatott volna: egész élete. Már teremtéstek, mint a hogy Mózes beszéli. eléggé megmagyarázza ezt. A férfi teremtésében a föld porából, van valami természetfölötti, megható és magasztos; mig az asszonyéban, az alvó férfi csontjából, valami elevenebb, bensőbb és gyöngédebb. Kísértésbe jöhetnénk az elsőt isteniebbnek, a másodikat emberiebbnek mondani. Ha azonban a szeretetről beszélünk, kevésbbé fontos annak foka, mint jellege. A szeretet lényeteknek alapja, de milyen szeretet? Gondolkozzatok felette és meglátjátok, hogy ez épen az a szeretet, mely benneteket alkalmatosakká tesz azon jótékonyság gyakorlatára, a melyet a Szent írás rátok bíz. Kétféle a szeretet, az, a mely elfogad és az, a mely ad; az elsőt boldogítja, ha szeretik és érte áldoznak, míg a másodikat, hogy szeret és ő hozhat áldozatokat. E két fajta szeretet nincs távol egymástól és az asszony mindkettőt ismeri; de túl becsülöm-e szívét, ha fölteszem róla, hogy a második jobban megfelel érzéseinek és hogy Krisztus példáját követve, ő is azt tartja, hogy »Jobb adni, mint venni*. Tudom, szeretett testvéreim, hogy szívetek boldogsága, más szeretetének bírása oly boldogság, mely — sajnos — talán nem mindannyitoknak jutott osztályrészül; de szeretni, önfeláldozóan az odaadásig, ez szívetek szüksége, létetek föltételes törvény, melynek útját állni nincsen senkinek jogába. A férfi is tud szeretni, sőt kell, hogy szeressen; Pál apostol a férfiak összes kötelességeit, a házaséletben, a szeretetben összpontosítja: »Férfiak, szeressétek feleségiteket*! míg a nőkéit a következő szavakkal jellemzi »Ti asszonyok, engedelmesek legyetek a ti férjeiteknek*! Mi azonban itt nem szólunk sem tehetségeitekről, sem kötelességeitekről, hanem természetes hajlamaitokról. És akkor be kell ismernünk, hogy a férfi szeretete sem oly közvetlen, sem oly önzetlen, mint a nőé. Nem oly közvetlen, mert sokszor le kell hajlamait küzdeni, hogy szerethessen; míg a nő csak szíve sugallatát követi. A Szent írás is azért tartja talán fölöslegesnek a szeretetet, melyet a férfinak kötelességévé tesz, asszonynak is meghagyni, mintha számítana rá, hogy természete úgy is ezt sugalja. De mindenek előtt önzetlenebb az asszony szeretete: A férfi szereti azt, a kit neki Isten adott, mert önmagát nem érzi teljesnek; az asszony szereti azt, kinek az Úr őt adta, mert érzi, hogy annak rá szüksége van. Ha a férfira a magány súlyosan nehezedik, onnét van, mert hozzá hasonló társ nélkül, az élet sivár rá nézve; de az asszony azért retteg az egyedülmaradástól, mert élete céltalan lesz, ha nincs, a kinek segítségére lehessen. Ha szabad e tárgyra ama komoly 1 Müi

e

Stael. mondást alkalmaznunk, azt mondhatnók mi férfiak: »Szeretjük, mert előbb szeretett minket*. Mély érzés lett azért a föld minden népeinél és az emberiség minden nyelveiben, a legönzetlenebb, legtisztább és legmélyebb szeretet eszményképe? Az asszony szeretete gyermekéhez, az anyai szeretet, mely életét adja anélkül, hogy szeretete lankadna és a melyet, miután mindent eltűrt, nappal dolgozott, éjjel virrasztott, egy mosoly, egy hízelgés bőven kárpótol mindenért és elfeledteti minden fáradságát. Az erkölcstanítók és költők által oly sokat magasztalt anyaszeretet az, melynek még az apai szeretet is önként megadja az elsőbbséget. Még az Úr is az anyai szeretetet választja, mint az összes emberi érzések között a legjellemzőbbet, midőn szeretetét választott népéhez jelképezni akarja. »Ha ezt mondja Sión: Elhagyott engem az Ur, és az Úr elfelejtkezett én rólam!« azt hinnők, hogy e sértő kételyekre az, a kihez így szólunk »Mi atyánk, ki vagy mennyekben* akképen fog válaszolni, hogy az apának gyermekéhez való szeretetére hivatkozik; de nem, az anyáéra hivatkozik ekképen »Vájjon elfelejtkezhetik-e az anya az ő kis gyermekéről, úgy hogy ne könyörüljön az ő méhének fián! ha azok elfelejtkeznének is, de én nem felejtkezem el te rólad*.1 Ha tehát az asszony szíve így van alkotva, hogyne ismernők fel benne a szerelet hivatására külön alkotott talajt, melylyel az írás benneteket a férfi mellé rendelt? A szeretet nektek nemcsak a vágyat adja meg, hogy az önfeláldozás útján haladjatok, de megadja ehhez egyúttal a bátorságot is. Igen a bátorságot, ez az igazi kifejezés. Mert azt az állítást merném kockáztatni, ha mindjárt kissé szokatlannak látszik is, hogy van egy bizonyos bátorság és épen ez szükséges a jó cselekedetekhez, mely nagyobb mértékben van meg a nőknél, mint nálunk. Nem értem én a cselekvéshez szükséges bátorságot, ilyen több van a férfiakban, többnek is kell lenni, és ezt szívesen el is ismeritek, hisz úgy sem állana jól nektek. Ezért mondhatta rólatok egy szellemdús ember, anélkül hogy megsértette volna az igazságot: »Az asszonyok a félénkségben tetszelegnek, míg a férfiak a bátorságban«.2 A szenvedő bátorságot értem, mely a csendes, mindennapi jótétemények gyakorlására szükségesebb a cselekvő bátorságnál; ennek legszebb példáit asszonyok nyújtják. A férfi többet tud végezni, az asszony többet elvisel; a férfi vállalkozóbb, az asszony türelmesebb; a férfi merészebb, az asszony szívósabb. Bizonyítékot akartok? Figyeljétek meg őt a fájdalmak ama fájdalmai közt, melyek nemének fentartattak és a melyek árán gyarapodhatik csak az emberiség; figyeljétek meg és hasonlítsátok csak össze a férfival a magányban, az elhagyatottságban, a betegségben, a szegénységben, az özvegységben, az elnyomattatás közt és a rejtett vértanúság idején. Készakarva mondtam rejtett vértanúságot, mert a nyilvánosnál a férfié lesz az elsőbbség, a nézők nagy száma kedvéért. 1 Ézsaiás 49. 14—15. lásd 66. 13. 2 Simon.