Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-15 / 46. szám
Szabó Aladár, Kenessey Béla, Szőts Farkas. Vargha Gyula, Kenessey Dezső és Fejes István. — Ezt a jó példát bizony követni kellene a nagyobb vidéki városokban, a protestantizmus fontosabb gócpontjain is. A társaság millenniumi pályázata (A protestántizmus valláserkölcsi és közművelődési hatásának feltüntetése hazánkban). melyre ezer forint pályadíj van kitűzve, meddő maradt; egyetlen silány tervezet érkezett be, mely szóba se jöhet. A választmány a kérdésnek megbízás útján való kidolgoztatását hozta javaslatba. A közgyűlésen beható vita után, melyben Révész K. a pályázat újból való kitűzését, Zoványi F. annak megszűntetését, Szabó Aladár a pályakérdés szűkebbre vonását, Zsilinszky M. a választmány javaslatát sürgették, végre is abban történt megállapodás, hogy a pályakérdés 1895-ik évi dec. 31-iki határidővel újból kitűzendő. A társaság kegyeletes részvéttel emlékezett meg halottairól, köztük br. Vay Miklósról, ki a társaságnak örökös tiszteletbeli elnöke volt. Helyét ez idő szerint betöltetlenül hagyta, hogy ezzel is kifejezze az ő elhunyta felett érzett mély fájdalmát. Az elhunyt választmányi tag, Nagy Imre, helyét Sztehló Kornél fővárosi ügyvéddel és egyházjogi íróval töltötte be. Ülés végén a társaság folyó évi költségvetése állapíttatott meg, mely a hátralékok felvételével elég kedvező volna, de hát tudjuk, hogy ezek nem igen szoktak befolyni. A közgyűlés el is határozta, hogy az eddig még semmit se fizetett régebbi tagoknak a neveit törölteti. A buzgó Hörle József azonban oly vérmes reményeket tud még most is táplálni a társaság finánciái felől, hogy volt bátorsága azt az indítványt megkockáztatni, hogy indítsa meg a Társasága »Monumenta«-k kiadását. A közgyűlés a titkár felvilágosításai után napirendre tért az indítvány fölött, a költségelőirányzatot pedig változatlanul elfogadta. Ezek a közgyűlés jelentősebb mozzanatai. Ha több érdeklődés, nagyobb lelkesedés és kitartóbb munka szelleme lakoznék tagjainkban : írod. Társaságunk élete is gazdagabb, hatása egyetemesebb, áldásai szembetűnőbbek volnának. Faxit Deus! Dr. Rusticus. IRODALOM. ** >Az Úrnak napjai, vasárnapi, ünnepi, évszaki és kátémagyarázati imádságok* cím alatt megjelenendő munkámra Hornyánszky Viktor könyvkiadó úr folyó évi augusztus hóban az összes prot. lelkészekhez megrendelési ívet küldött. »Az imádságos könyv tartalmazni fog: I. Vasárnapi imádságokat, még pedig délelőttre és délutánra ügy egyházi beszéd előttieket, mint egyházi beszéd utániakat és pedig részben általános tartalommal, részben valamely külön vallásos eszmére tekintettel. E szakaszra mintegy 32--35 imádságot tervez a szerző. II. Ünnepieket ; ezen szakaszban 88 imádság lesz, tekintettel a magyar ev. ref. egyház főbb ünnepeire a következő beosztással: 1. adventiek; 2. karácsonyiak; 3. év utolsó vasárnapjára; 4. év utolsó délutánjára valók; 5. újéviek: 6. év első vasárnapjára valók; 7. farsangi vasárnapokra; 8. böjti vasárnapokra valók: 9. virágvasárnapiak; 10 nagypéntekiek; 11. húsvétiak; 12. áldozó csütörtökiek; 13. áldozó csütörtök s pünkösd közti vasárnapiak; 14. pünkösdiek; 15. bűnbánati vasárnapik; 16 űjkenyéri; 17. új bori úrvacsoraosztásiak. III. Évszakiakat; a télnek, tavasznak, nyárnak és ősznek 4—4 külön vasárnap délelőttjére, természetesen egyházi beszéd előtti és utáni imádságokkal. Ezen szakaszban 32 imádság lesz. IV. Kátémagyarázati imádságokat, a heidelbergi káté mind az 52 űrnapjának tárgyaira tekintettel egy rövidebb elő- és egy terjedelmesebb utó-, együtt 104 imádságot. V. Betegekért való néhány imádságot, melyek egyházi szokásunk szerint az utóimádsághoz csatlakoznak. Szerző tekintettel lesz a különböző, gyakrabban előjöhető alkalmakra. A könyv végén az úri imádság fog állani*. Miután Hornyánszky úrnál igen kevesen jelentkeztek megrendeléseikkel arra nézve, hogy ő a vállalat kiadásába bemehessen: most már én vagyok bátor a hazai prot. egyházak nagytiszteletű lelkész uraihoz a kiadó úr fentebb jelzett kérésével fordulni. Megvallom, némi ambícióval dolgoztam és dolgozom e művön, melynek kátémagyarázati imádságokat magában foglaló részével, irodalmilag már évtizedek óta töretlen utakon járok, s óhajtanám, hogy eddigi munkám ne menjen kárba, s szeretném az én szeretett egyházamat ezen a téren is, erőim mértékéhez képest szolgálni. Kérem mindazokat, kik érdeklődnek ezen müvem iránt, legyenek szívesek folyó évi december utolsó napjáig a fentebb jelzett módon megrendelni azt Hornyánszky Viktor úr könyvkereskedésében (a M. Tud. Akadémia bérházában). A mű a jövő 1895. év vége felé fogna megjelenni 30—32 íven. Megrendelési ára kötetlenül 2 frt, kötve 2 frt 50 kr leend. Debrecen 1894. nov. 8. Csiky Lajos theol. akad. tanár és dékán. ** Vegyes egyházi beszédek cimű müvem szives megrendelőit tisztelettel értesítem, hogy a mű nyomtatás alatt van s november hó végén kerül ki a sajtó alól. Kérem azért ama t. megrendelőket, kik az utánvételi költséget netalán megtakarítani kívánják, szíveskedjenek az 1 frt 20 krnyi előfizetési pénzt e hó végéig hozzám juttatni, a mikor is a mű bérmentve fog nekik megküldetni. Egyúttal hátor vagyok tisztelt lelkésztársaimnak becses figyelmükbe ajánlani, hogy prédikációimnak ezelőtt hat évvel »Egyházi beszédek* cím alatt megjelent első kötete ugyancsak 1 frt 20 krért folyvást kapható s nálam is megrendelhető. Kartársi szives tisztelettel, Sárkeresztúron, 1894. november 8-án. Lévay Lajos, ref. lelkész. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. Az erdélyi ág. h. ev. egyház újonnan választott püspökét, dr. Müller Frigyes nagyszebeni lelkészt, nov. 11-én iktatta be hivatalába az ott egybegyűlt egyházkerületi gyűlés. — Jausz Vilmos, a soproni ev. theologiai intézet újonnan választott tanára, nov. 10-én Budapesten az evang. egyház vizsgáló bizottsága előtt az egyháztörténelemből és melléktárgyaiból jeles eredménynyel theologiai tanári vizsgálatot tett. * Református konvent lesz nov. 20-án Budapesten. Rendkívüli gyűlés lesz, főként az országos lelkészi gvámintézet szervezése végett. Egyházi életünkbe, lelkészeink existentiájába mélyen bele vágó nagy dologl'forog szőnyegen A konventi tervezetet gyökeresen át keli dolgozni, különben bizalmatlanságot és visszatetszést kelt az intézmény. Nézetünk szerint leghelyesebb volna elfogadni a dunamelléki egyházkerület halasztási indítványát s az így nyert egy évi idő alatt a tervezetet az egyházkerületek észrevételei szerint át kellene dolgozni.