Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-15 / 46. szám
* Az ág. evangélikus zsinat nov. 6. és 7. napjain tartotta zaró üléseit. A zsinaton a dunáninneni tülzók, vulgo panszlávok, nem voltak jelen. Az elnöki széket világi részről Pcchy Tamás, lelkészi részről a beteg Karsay helyett Zelenka Pál foglalta el, kinek buzgó imájával nyilt meg az ülés. November ö-án a király által szentesített legutóbbi törvény-fejezetek (az egyházkerületek beosztásáról, az egyetemes közalapról és az egyetemes nyugdíjintézetről szólók) szentesítésére vonatkozó kultuszminiszteri átirat, majd a szentesítési záradék olvastatott fel (Gyuráig Ferenc jegyző által), mit a zsinat állva hallgatott meg. Azután a törvényt ünnepélyesen kihirdették. Végül elhatározták, hogy a törvénykönyvet magyar nyelven (de német és tót nyelvű fordításban is) kinyomatják, hogy király ő felségének külön hálafeliratban tolmácsolják hálájukat, s végre hogy a kormányt felkérik, hogy az öszszes zsinati törvényeket az országos hatóságok előtt is hirdettesse ki. — A nov. 7-iki ülésben a hirtelen rosszul lett Péchy Tamás helyett Fabiny Teofil és Zelenka Pál elnöklete alatt Perlaky Elek, a zsinat gazdája mutatta be számadásait, melyeket tudomásul vettek, a fölmentvényt megadták és Perlakynak köszönetet szavaztak. Majd a báró Budnyánszky János naplóbiráló bizottsági elnök jelentését hallgatták meg s vették tudomásul, minek végeztével Szontágh Pál az elnökségnek, Fabiny Teofil a jegyzői karnak mondott köszönetet. Végül Zelenka P. Isten áldását kérve a zsinat működésére lelkes beszéddel és imával a zsinatot berekesztette. * A Luther-társaság nov. 9-én tartotta Zsilinszky Mihály elnök és Bachát Dániel alelnök vezetése alatt évi rendes közgyűlését, melyen jelen voltak: Prónay báró egyetemes felügyelő, Péchy Tamás és Fabiny Teofil kerületi felügyelők, Zelenka, Baltik. Sárkány püspökök, Szentiványi Árpád esperességi felügyelő, továbbá számos esperes, lelkész, tanár és tanító. Zsilinszky elnöki megnyitó beszédét, melyben Gusztáv Adolf svéd királyról is megemlékezett annak 300-ik születésű évfordulója alkalmából, a közgyűlés határozatára ki fogják nyomatni. A társaságnak, mely kilenc év óta áll fönn, tizezer frtnyi tőkéje van s azonkívül körülbelül annyi értéket képviselnek raktáron levő kiadványai. Most két űj munka van sajtó alatt s a társaság egy »Téii újság* kiadására is készül. Elhatározták, hogy a társaság régibb kiadványait leszállított áron fogja árusítani s ingyen is fogja osztogatni az esperesek révén a szorgalmas iskolásgyermekek között. Több ügy elintézését a közgyűlés a társaság végrehajtó bizottságára bízta, melynek egyhangúlag elismerést és köszönetet szavaztak. * A zuglói ref. templom felavatása nov. 11 én ment végbe díszes közönség jelenlétében. A »Zugló*, Budapestnek a Városliget mögötti kültelki része, messze esik a várostól, híveinknek egész utazás onnan a Kálvin-térre templomba járni. Ezért kellett oda templomot építeni, mit a mult évben kezdtek meg Feszty Gyula tervei szerint a Hegedűs Sándorné és Halász Olivér által adományozott telken. A templom létesítése körül különösen Tisza Kálmánné és Hegedűs Sándorné fáradoztak sokat. A felavató ünnepélyen az egyház algondnokai, több presbytere, Gerlóczy K. polgármester, Tisza Kálmánné, herceg Odescalchi Gyuláné, Hegedűs Sándorné stb. voltak jelen. Az alkalmi beszédet Papp Károly lelkész, a fölavató imát Szász Károly püspök, az úrvacsorai beszédet Hamar István püspöki titkár, a záró imát Petri Elek theol. tanár tartotta. A beszédek és imák előtt, között és után felváltva a gyülekezet és a theol. akadémia énekkara énekelt, Haypál Benő budai h. lelkész pedig szép szólót énekelt. A felavatáson működő lelkészek és gondnokok Hegedűs Sándorhoz ebédre voltak hivatalosak. * Negyvenötéves találkozás és adományok. E hó 7-ik napján 20-an gyűltek össze Debrecenben találkozásra azok közül, a kik 1849 őszén ott subskribáltak. A 95 subskribált közül ma 45-en élnek. Megjelentek. Bernáth István (H.-Pályi), Szabó János, Szarka Boldizsár esperesek, dr. Medve Kálmán ügyvéd (Debrecen), Áron Miksa (Debrecen), Vecsey Viktor (Debrecen), V. Szabó Miklós (Debrecen), Bige Sándor (Debrecen), Eszenyi Sándor (N.-Várad), Báthori István (H.-Pályi), Osváth Gyula, Kiss Gábor (M.-Pályi), Gáli József (N.-Várad), Nagy Lajos (Szalonta), Kémeri Gábor, Nagy Károly (Dengeleg), Bujdosó Lajos (Debrecen), Mándi Benő (Dános-Oroszi), Bajza Antal, Pálfalvi N. Először a háznagvi hivatalban üdvözölték egymást a régi tanulótársak, a mikor dr. Medve Kálmán 200 koronát ajánlott fel a szép nap emlékére a nélkülözésekkel küzdő főiskolai képezdészek részére. Példáját követték a többiek is és csakhamar 386 korona gyűlt össze. Ebből 20 koronát egy egyén segélyezésére fordítottak, a többit illető helyére juttatták! A megjelentek aztán meglátogatták Thót Ferenc, Menyhárt János, Búzás Pál és Tóth József volt tanáraikat, délben pedig közös ebédre gyűltek az Angol királynőben, * Egyházi és iskolai aranykönyv. Id. Sréter Klára, mult évben elhunyt kegyes nő, végrendeletileg több jótékony hagyományt tett, melyek között a tisza-szentimrei ref. egyháznak 1000 frtot, a budai ref. templomnak 500 frtot, a budapesti Bethesda kórháznak 500 frtot, a budapesti országos protestáns árvaháznak 1012 frt 50 krt hagyott. — Adler Farkas és neje Fisch Eszter h.-szoboszlói izraelita lakosok aranymenvegzőjük alkalmából a hajdúszoboszlói ev. ref. egyháznak 800 frtot adományoztak oly célból, hogy kamataiból szegénysorsú tanulók segélyeztessenek. —- A püspökladányi ev. ref. egyház elhatározta, hogy templomának sugár tornyába közadakozás és gyűjtés útján három új harangot öntet. Szöllőssy János, buzgó presbiter, Hajdúmegye tiszti főügyésze, nemes szíve sugallatát követve a három harang közül egynek saját költségen leendő megöntését dicséretes áldozatkészséggel ajánlotta fel. * Vallásos összejövetelek. Felesúthról írják: okt. 31-én este az iskolaházban reformáció ünnepélyt tartottunk, melyet a közönség nagy érdeklődéssel fogadott. Ez érdeklődés felbátorított arra, hogv a vallásos összejöveteleket rendszeresítsem. Azóta ismét tartoltunk egy összejövetelt s örömmel tapasztaltam a hívek nagy érdeklődését. Tudatom egyszersmind, hogy e kis gyülekezet nő tagjai közadakozásból 20 frt értékű keresztelő edényt vettek — Helyes. Csak mozgatni kell azt a belmissziói, megtermi az a maga jó gyümölcseit mindenütt! * Az esperesi jogakadémia köréből írják: az 1894/95-ik iskolai évre beiratkozott tényleges hallgató 115, tanfolyam hallgatása nélkül vizsg. 5; összesen 120, vagyis oly szám, a milyen a jogakadémiának négy évi tanfolyamává tétele óta nem volt soha. A 115 tényleges hallgató között a mult félévben tanintézetünknél volt 56; tanintézetünknél nem volt 59. Vallásra nézve: ág. ev. 47, r. kath. 38,