Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-01 / 5. szám
leibe vesszük azon fölötte sokféle és sajátságos viszonyt, mely az isKola-fentartóknál vagyoni vagy jövedelmi tekintetben fenforoghat, magától értetődő dolog, hogy az iskola állandó fenmaradásánaK elbírálása csakis a törvényhozásnak felelősséggel tartozó vallás- és közoktatásügyi minisztert illetheti meg. Nemcsak a felsorolt tanintézetek fölötte különböző és sokféle volta, hanem az ugyanazon fajú tanintézetek fentartóinak különböző és sokféle viszonyai is nehézzé és bonyolódottá teszik a nyugdíj-intézet kérdésének megoldását. Már magában a dolog természetében rejlő bonyolultság arra intett, hogy a lehető legegyszerűbb megoldásra törekedjem, mert a legegyszerűbb megoldásnak is megmaradt az ő nehézsége. E czélból, miként a törvény 2. §-a megmutatja, először is nagyjában elfogadtam a nyugdíjazási eljárás vezérfonalául az 1885. évi XI. törvénycikknek a tanárokra vonatkozó rendelkezését. Ez által a törvényjavaslat sokat nyert rövidségben és egyszerűségben, de az alkalmazás is egyszerűbbé és biztosabbá válik majd, mert az állami tisztviselők és tanárok nyugdíjazására vonatkozó föntemlített törvény már biztos és általán ismert gyakorlatot állapított meg. De nemcsak a megoldás rövidsége, egyszerűsége vezetett e törvény alapul vételére hanem az a törekvésem is, hogy az állami és nem állami iskolák közt, sőt csupán maguk a nem állami iskolák közt is eddig fennálló áthághatlan válaszfalakat kevesbítsem. Az országos tanulmányi alapból fentartott úgynevezett királyi iskolák nyugdíj-ügyei is a fent említett 1885. évi XI. törvénycikk szerint intéztetnek el. Legyen tehát a nem állami és nem királyi iskolák tanárainál is ugyan oly terjedelmű (t. i. 30 éves) a köteles szolgálati idő; legyen ugyanolyan a szolgálati idő beszámítása; legyenek ugyanolyanok a nyugdíjazási és gyámolítási igény beálltának föltételei, valamint a beszámítható javadalmazásnak s az igényelhető nyugdíjnak, ellátási vagy nevelési járandóságoknak meghatározásai, stb. Csakis az 1885. évi XI. törvénycikk alapul vétele mellett vált aztán lehetségessé e törvényjavaslat 13. §-ába felvennem a nyugdíjazásra nézve a viszonosságot nemcsak az itt felsorolt intézetek közt, hanem az itt felsorolt intézetek, s az állami és királyi tanintézetek között is. A felekezeti tanár ne legyen örökre lekötve, hogy csak felekezeti intézetnél működhessék, s hogy azért, mert a felekezeti iskolánál eltöltött szolgálata nem számít az államnál, ne léphessen át állami iskolába, esetleg hosszú szolgálat után az egyetemhez ; másrészt állami iskoláink ne legyenek megszorítva, hogy felekezeti tanárokat, a szolgálat be nem szárníthatása miatt, ne alkalmazhassanak. Szabad mozgás legyen iskoláink közt, melyek mindnyájan a nemzet iskolái. Minden erő oda válhasson be, a hol a nemzet culturája a legjobban hasznát veheti, a mozdulatlanság ne nehezedjék nemzeti nevelésünkre. Már magában az itt felhozottak elegendők lehetnek az állami normák, különösen a 30 éves szolgálati idő elfogadására, annak dacára, hogy a 30 éves szolgálati idő majdnem kétszer oly drágává teszi a létesítendő nyugdíj-intézetet, mint a 40 éves szolgálat. De ide sorolandók még azon indokok is, melyek az állami nyugdíj-törvény megalkotásánál, sőt ezt megelőzőleg régibb országos rendelkezéseinknél is a tanárok 30 éves szolgálatára nézve érvényesültek, s melyek az itt felsorolt intézetek alkalmazottjaira nézve semmivel sem lehetnek kisebb értékűek. Fönnebb említettem, hogy iparkodtam a nyugdíj-és gyámintézetet az egyes iskoláknál meglevő helyi alapok bevonása nélkül, tehát függetlenül megalakítani. Körülbelül 750 alkalmazottnak nyugdíj-igényéről és hozzátartozóik ellátásáról van itt szó, mi éverikint 175,483 forint összeget igényel. Hogy e nagy teher viselését megkönynyítsem, a teher megosztásának elvét választottam, vagyis több forrásról gondoskodtam. E források a törvényjavaslat 3. §-ában vannak felsorolva. E szerint megoszlik a teher a tanárokra, iskolafentartókra, tanulókra s az államra. Legkönnyebb a terhe a tanároknak, ugyanúgy mint az államnál. Ha az állami intézeteknél okadatolt az alkalmazottak csekély megterhelése, még indokoltabb az itt szóban forgó tanintézeteknél, melyek általában kisebb fizetést adnak alkalmazottaiknak, mint az állam. Az iskolafentartók s a tanulók terhe sem mondható elviselhetetlennek. Az iskolafentartók annyi áldozattal, mint a mennyit a törvényjavaslat rájok szab, tanáraik számára oly előnyös nyugdíjazást, mint a minőt a törvényjavaslat tervez, maguk erejéből nem volnának képesek nyújtani. Ha tekintetbe veszszük, hogy a szóban forgó intézeteknél a tandíj átlag kisebb mint az államiaknál, a tanulók hozzájárulása sem tekinthető terhesnek. Elvégre is a felsorolt források helyes megválasztásának legfőbb bizonyítéka az, hogy az általam kibocsátott tervvázlat alapján a megfelelő iskolák kevés kivétellel jelentkeztek a nyugdíj-intézetbe való belépésre. A tervezett nyugdíj-intézet mathematikai mérlege a mellékletben közölve van. E mérleg szerint a különböző források évi bevételei s a kiadások a következő főösszegeket mutatják: Bevétel. 1. A tanárok befizetései végtelen járadékká számítva 18.070 frt. 2. Az iskola-fentartók fizetnek az alkalmazottak fizetése után . . . 35.170 » 3. A tanulók hozzájárulása .... 47.725 » 4. Állami segély........ 60 000 > 5. Ezen iskoláknak adandó építési és beruházási állami segélyek után 15 évre kikötendő 3% o s kamat 14.518 » Összesen . . 175.483 frt. Kiadás. 1. Nyugdijak és ellátási díjak a középiskoláknál 131.800 frt. 2. Nyugdíjak és ellátási díjak a jogakadémiáknál 10.700 » 3. Nyugdíjak és ellátási díjak képezdék és felsőbb leányiskoláknál . . 13.175 » 4. Nyugdíjak és ellátási díjak kereskedelmi iskoláknál 12.800 » 5. Fedezet esetleges fizetésemelésre . 7.008 » Összesen 175.483 frt. Említettem, hogy az itt szóban forgó intézetek viszonyai fölötte különbözők, ez okból a törvényjavaslat a 3. §. 7-ik bekezdésében a tanárok, iskolafentartók és tanulók hozzájárulása arányának módosítását engedi meg, s így az iskolafentartóknak módjukban áll nemcsak önmagukon könnyíteni, hanem tanulóikon is. Azonban nem mulaszthattam el a tanárokat némi védelembe venni azzal, hogy az áthárítható részlet maximumát 2 %-ban állapítottam meg. Az itt mondottakkal kapcsolatosan meg kell említenem, hogy felmerült oly nézet is, mely az egyszerűség kedvéért az alkalmazottak, az iskolafentartók s a tanulók hozzájárulását, mind egybevéve, egy egységes százalékkal kívánta meghatározni, s aztán a megosztást az iskolafentartókra bizni, de ez esetben a sok tanulóval biró
