Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-01 / 5. szám

dr. Szabó Aladár theol. tanár titkár, dr. Tóth Miklós joggyakornok másodtitkár, Hamar István püspöki titkár pénztárnok, Haypál Benő s.-lelkész ellenőr, Mészáros Dénes orvostanhallgató jegyző. Dr. Csiky Kálmánné, Hegedűs Sándorné és Szilassy Aladárné tiszteletbeli női választmányi tagok; Gelléri Szabó János kir. tanácsos, Hegedűs Sándor orsz. képviselő, Kasits Péter miniszt. tanácsos, Tóth József kir. tanácsos-tanfelügyelő tisztb. választmányi tagok. Papp Károly lelkész, dr. Hegedűs István egyetemi tanár, Petri Elek theol. igazgató, Kenessey Béla theol. tanár, dr. Mitrovics Gyula gimn. tanár, dr. Kecskemétiig István és György László lelkészek, legifj. Szász Károly hivatalnok, Viktor János tanító, Pataki Dezső és Csűrös István theologusok, Somogyi Lajos ügyvédjelölt, Bosznai Dezső technikus. Vásárhelyi József és Majthényi Endre bölcsészethalIgatók, mint választmányi tagok. Sz. F. ISKOLAÜGY. A tanári nyugdíjintézet indokolása. A közoktatási miniszter által beterjesztett törvényjavaslathoz. Nagyok azok az áldozatok, melyeket hazánkban a hitfelekezetek iskolák állításával és fentartásával a mult időkben a magyar államnak hoztak. De nemcsak a múltban, hanem a jelenben is tetemesek azok a költségek, melyekkel a hitfelekezetek az állam terhén könnyítenek. Hasonlóan nem jelentéktelenek azon áldozatok sem, melyeket ujabban némely törvényhatóságok, községek, sőt társulatok iskolák állításával és fentartásával önként vettek vállaikra. Természetes tehát, hogy ez áldozatokat az államnak nagy értéküeknek kell tekintenie, s ebből kifolyólag, amennyiben az iskola-fentartók áldozatai ez iskoláknál, a közoktatás szükségleteinek ujabb- és ujabb emelkedésével, most már nem elégségesek, az államnak segítségül kell jönnie, mert különben a szóban forgó iskolák elzüllése vagy megszűnése következtében ez iskolák helyébe az államnak uj iskolákat kellene állítania, melyeknek felállítási és fentartási költsége sokszorosan felülmúlná a kívánt segélyt. Tehát nemcsak a mult idők szolgálatainak elismerése, hanem az állam jelenlegi, jól számított pénzügyi érdekei is megkívánják az ily iskolák segélyezését. Törvényeinkben ez iskolák segélyezésének elve kifejezésre is jutott, s az állam ez alapon sok iskolát tényleg segélyez is, részint befektetésekre, részint a folyó szükségletekre adott összegekkel. Az előttünk fekvő törvényjavaslat is, habár közvetve, a segélyzés egy módját tervezi, melylvel azon nyilvános tanintézeti igazgatók, tanárok, tanítók, igazgatónők és tanítónők nyugdíjazásáról és hozzátartozóinak ellátásáról kíván gondoskodni, kikről állami vagy más hasonló természetű közrendelkezéssel gondoskodva nincs. E közvetett segély kiegészítené a fönnebb említett egyenes segélyzést, s nem kevésbbé fontos, mint az utóbbi, mert hivatva van állandóan biztosítani az illető tanintézetek számára a jó tanerőket s így biztosítani magukat a tanintézeteket is. Az 1875-ik évi XXXil. törvénycikk, mely at^néptanítók nyugdíjazásáról szól, hasonló segélyzést tart szem előtt, s az előttünk fekvő törvényjavaslat nem egyéb, mint következetes kiegészítése az imént említett törvénynek. Részletesen megjelölve: a felekezetek, törvényhatóságok, községek, társulatok által, vagy örök alapítványokból (ide nem értve a szerzetes rendek kezén levő alapítványokat) fent ártott középiskolák, felsőbb leányiskolák, kereskedelmi középiskolák (akadémiák), valamint az ily jellegű jogakadémiák, tanító-, tanítónő- és óvóképző-intézetek országos nyugdíj- és gyámintézetének felállításáról van itt sző. Azonfelül a mit fönnebb általánosságban mondottam, e nyugdíj-intézet speciális megokolására elég lesz feltüntetnem : miként van jelenleg e tanintézeteknél gondoskodva a tanító személyzet nyugdíjazási ellátásáról. A gondoskodás annyiféle, a hány a tanintézet. Egy-két tanintézet tűrhető nyugdíjat ad tanárainak, míg mások csak szűkmarkúan (egy-kétszáz forinttal) akarnak megfelelni e kötelességüknek, a legtöbb pedig éppen semmivel sem gondoskodik elaggott munkásairól. Mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy az ily tanintézetek alkalmazottjai állásukat csak átmeneti állomásnak tekintik, s az első kínálkozó alkalommal elhagyják; a tanintézetek nem consolidálódhatnak s még kevésbbé fejlődhetnek, hanem ellenkezőleg, az állami intézetekkel szemben inferioritásban maradnak, sőt alább és alább szállanak. Már az 1883. évi középiskolai törvény megalkotása előtt szóba jött a törvényhozásban egy ily nyugdíj-intézet létrehozásának szüksége s az erre vonatkozó nyilatkozatok általános elismeréssel találkoztak. De a megmegujuló kérelmekre nem egy alkalommal a kormány részéről is történtek biztatások, melyeknek most már múlhatatlanul meg kell felelnünk, mivel az érdeklettek azt vethetik fel, hogy a biztatások következtében nem gondoskodtak önmagukról. Hogy e nyugdíj-intézet megvalósítása oly sokáig késett, annak két oka volt. Először azon alap, melyen kezdetben a kérdést megakarták oldani, téves volt. A nyugdíj-intézetet az egyes tanintézeteknél már meglevő nyugdíjalapok bevonásával hitték megalkothatónak. Az autonom hitfelekezetek soha sem adták át vagyonukat másnak, most sem adhatnák, mert ezt alapítványaik természete sem engedné meg; de különben is ezen az alapon lehetetlen is volna a megoldás, mert az egyes iskolák eddigi nyugdíj-alapjainak nagy különbözősége mellett a hozzájárulási vagy részesülési kulcsot megtalálni senki sem volna képes. — A késlekedésnek második, magában véve is elegendő oka az állam kedvezőtlen pénzügyi helyzete volt. Hogy nyugdíjintézetbe (a törvényjavaslat 1. §-a szerint) a szerzetesrendek iskoláit nem vettem föl, könynyen érthető, mert a szerzetesrendek szervezete és együttélése bizonyos alapokat tételez föl, mi biztosítja az elaggott tanárok existentiáját; miért is a nyugdíjazásukról való gondoskodást a szerzetesrendek soha sem is kívánták. Hogy továbbá a nyugdíj- és gyámintézetbe való fölvételnél még egy megszorítást tettem, azt t. i.. hogy csak oly nyilvános tanintézetek vehetők fél, melyeknek állandó fenmaradásuk biztosítva van (ugyan e § második bekezdése), annak szintén okát adom. Magától értetődik, hogy e fenmaradás biztosítékánál itt csakis a vagyoni vagy jövedelmi biztosítékról lehet szó. Törvényeink, eltérőleg más államok hasonló rendelkezéseitől, az iskolák felállításánál az állandó fenmaradás biztosítása tekintetében nem szabnak föltételeket. Ha tehát valamely iskola állandó fenmaradása kérdéses, az intézetnek ilyetén jellege, ellentétben volna egy oly gondoskodással, mely az alkalmazottaknak holtig való ellátását, sőt özvegyeik és gyermekeik ellátását is czélul tűzi ki s mely gondoskodás egy örök alap megteremtését is megköveteli. Ha tekin-