Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-01 / 5. szám

Szózat a magyar ifjúsághoz! Motto: Térj magadhoz, drága Sión, Van még néked Istened! A felzajdult 'libériáshoz hasonlít társadalmunk hangulata. Mélységes örvényeket nyitott meg a korszellem viharzó szele. Mint a remegő tanítványok, aggódva kiáltanak föl: »Mester, nincs-e gondod arra, hogy majd elveszünk «. És a Mestert felkélték. De hát alszol-e szívünkben, hogy föl kel költenünk ? Igen, ez minden járavaló lélek kérdése önmagához. A kérdések özönét hozta napirendre az idő hitünk szerént a minket szerető gondviselő atyai jósága. Kérdések özönét, melyek nemcsak az államélet rendjére, nemcsak a politikai kívánalmak miként leendő teljesítésére, nemcsak a különböző felekezetek felekezet közti békéjére vonatkoznak. Jaj, ha csak e felszínes felfogásra vagyunk képesek. Vonatkoznak e kérdések a hitéletre, vonatkoznak az erkölcsi és érzelmi világ legrejtettebb, legbelsőbb életére. Evangéliumi hagyományok, forradalmi hagyományok, nagy bölcsészekről ránk maradt fenséges liberalizmus hagyománya, a legsötétebb középkori türelmetlenség hagyománya, a Compelle intrare vallásháborút szító hagyománya, oly zűrzavart idéznek elé a lelkekben, oly hangokon szólalnak meg a különböző hírlapokban, melyek a mai világ mindennapi kenyerét képezik, hogy nem csoda, ha e háborgó hullámok közt aggódva fordulunk az alvó Mesterhez. Célunk, hogy e Mester ne aludjék. Célunk, hogy e Mester éljen, hogy felséges alakja századokon keresztül ís szólaljon meg sziveink mélyén: »Miért vagytok ilyen félelmesek? Hogy vagyon, hogy nincsen hitetek? Jgen: az evangéliumi hagyomány áttört a középkori vak elfogultság és a máglyagyújtogató türelmetlenség, az elméket rabláncra fűző hierarchikus gőg és vakság sűrű, de sűrű éjszakáján és fölkelt a benső hitélet, a hit által való üdvözülés elvének napja, mely önfeláldozást, belső tisztulást, erkölcsi felelősséget, minden világi hatalomtól független lelki meggyőződést, föltétlen emberi szeretetet, irgalmat és türelmet, minden emberi lényre kiterjedő egyenlőséget érzésben, gondolatban és tettben valódi keresztyén szabadságot jelentett és sugárzott a szivekbe, lelkekbe. És a megmérhetetlen erejű hit mire volt képes: annak megítélésére elég rágondolnunk a nápolyi gályarabok imájára, kiknek szive szintén remegett a vészes habok közt: »Ha aludni látod őt. Ki reményed és erőd : Sión ! soha se feledd el, 0 megvíhat tengerekkel* Oh de e szerencsétlen, e megbélyegzett, e hazájoktól, kedveseiktől, mindenükből a felekezeti türelmetlenség diadalmas fekete serege által kifosztott lelkek mégis biztatták magukat: Térj magadhoz, drága Sión, Van még néked Istened. Netn felekezeti háborúról van szó, nem felekezeti üldözés, nem felekezeti gyűlölség ellen kell szervezned magad, drága Sión. mert ez, hála az emberiség haladásának, ki van zárva: hanem azért, hogy az alvó Mestert fölébreszd. Alszik, ha a világi érdek előtted többet ér a lelkinél; alszik, ha a napi politika vontató-hajójához szegődöl gályarabúl, a nélkül, hogy benned a keresztyén szabadság lelke élne. Csak e szabadság tesz igazán szabaddá, különben a közvélemény változó hullámain vonszolod a különböző jelszavak fényesen kicicomázott járműveit. De ha a Mestert felköltöd, ha az evangéliumi szabadság lelke lakozik benned: akkor az emberiség szenvedésteljes története folyamán fölmerült eszmék csak ujabb meg ujabb hatalmas hállámaivá válnak annak a Tibériásnak, melyen Ő uralkodott és hajód az Isten országa felé halad; Isten országa felé, hol az egy akol és egy pásztor álma valósul. És e pásztor, a lelkek pásztora. És minthogy legfogékonyabb az ifjúság, legközvetlenebbül hat rá minden jelszó, mert önzetlen, fenséges lelkesedésének szárnyait kibontva, mint merész sas repül az eszmék magas köreibe: mi, kiket az élet már sok tapasztalat árán sokra megtanított, szeretettel fordulunk az ifjúsághoz, kérve őt: se lelkesedésében, se csüggedésében, se tettében, se gondolatában soha az evangéliumi szózatot ne feledje. Keltse föl a Mestert, ha lelkében szunynyadna; keltse föl, mert érzéki szenvedélyeinek, forrongó vérének láza közt is fölébred és megtisztítja őt. Keltse föl, mert a politikai és társadalmi küzdelmek közt nem engedi, hogy szive elvaduljon, embertársa iránt gyülölségre keményedjék, hogy igaztalanná váljék. Keltse föl, hogy ne a világ hurcolja el fényes rabságra, de a keresztyéni szabadság mentse föl még a legnagyobb nyomor és inség közepette is, és ne hagyja, hogy lelkét áruba bocsássa. Szervezzünk a budapesti ifjúsági egyesület mintája után, az evangéliumi egyház oltalma alatt evangéliumi szellemtől áthatott ifjúsági egyesületeket a kölcsönös szeretet, hitközösség műveinek egyesült erővel gyakorlására, a hitélet áldásainak megértésére és gyarapítására, a protestáns öntudat ébrentartása mellett az emberszeretetnek felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül gyakorlására szóban, tettben és gondolatban, főként az evangéliumi hagyomány ápolására. Véd az egyház, de mi ez egyház oltalma alatt nem harcolunk senki ellen, csupán mindaz ellen, mi az embert az embertől elválasztja, mi a gazdagot a szegénytől megkülönbözteti, mi az Isten országának útjában áll. Harcolunk a földi érdekek uralma ellen a krisztusi szabadság nevében, a benne vetett hegyeket mozgató hittel.* Eddig a lelkes szózat. Az olvasó tájékoztatására ide iktatjuk a budapesti ifjúsági egyesület vezetőinek névsorát is. Szász Károly püspök, tisztb. elnök, Szilassy Aladár pénzügyi biró elnök, Szöts Farkas theol, tanár alelnök