Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-01 / 44. szám

megyénként is más meg más kulcs szerepel a papi jövedelmek értékelésénél, hogy mi miatt vagy mi végre? annak fejtegetése most nem tartozik ide. Legszembeszökőbb itt, de legfontosabb is a föl cl jövedelmek értékelése, melynek kulcsa néhol a földadó-kataszter; eredménye, mint megállapított földjövedelem, vagy maga a kataszteri tiszta jövedelem vagy annak kétszerese, háromszorosa; néhol a kulcs a bérleti érték, ez a legmagasabb, Iegnyulékonyabb mérték, mely alatt igen sok helyen a nagyzást, a kényszerűséget s több effélét kell voltaképen érteni. Igv, hogy a nagy sokféleségből csak egy, de nagyon túlságos ellentétre mutassak; Erdélyben a tiszta kataszter, Tiszáninnen többnyire a bérleti érték a földjövedelem a díjlevelekben; azaz úgy áll a dolog, hogy ha Erdélyben egy 30 holdas papi tagnak 100 frt a kataszteri tiszta jövedelme, ugyanannyi van bevéve a díjlevélbe is; ellenben a Tiszáninnen egy ilyen tag 300 frt földjövedelemnek van felvéve, pedig meglehet, hogy ez a tag nem is elsőbb osztályú amannál és katasztrális tiszta jövedelme is lehet alacsonyabb amazénál. Mi következik most ebből a két tag birlalójára? Az, hogy az erdélyi tag birlalója fizetni fog a gyámintézetbe a földjövedelem után belépési járulékot 10 frtot, állandó járulékot 2 frt 50 krt, a tiszáninnenié pedig 30 frtot illetőleg 7 frt 50 krt! Hogy mily anomália ez, én se fejtegetni, se színezni nem akarom; de azt határozottan kimondom, hogy a gyámintézeti járulékokat ilyen alapra fektetni nem lehet, nem szabad, mert minden elképzelhető reális és ideális szemponttal ellenkezik az. Egy, a papi fizetésekre fektetett országos gyámintézet szervezésénél legelső és elmidaszthatatlan feladat: a föld jövedelmeknek országosan egyforma értékelése, a földadó-kataszter alapján, elejtésével minden specialitásnak. És minthogy a jelen tervezet ennek keresztülvitele nélkül késztilt: nemcsak irreálisnak, hanem alapjában eltévesztettnek tartom. Nézzük most a tervezetet úgy, a mint van, nézzük meg a legreálisabb oldalról: a számításaiban. Én azokban is nagy hibákra és nagy hiányokra találtam. A 36. §. szerint a 60 évesnél idősebb papok, kik nek száma ez idő szerint 460, nem kötelesek az intézetbe belépni és így bizonyosnak vehetjük, hogy nem is fognak abba belépni; a közhangulat ezt mutatja és csupán a végkielégítésért nincsen is annak értelme. Belépne tehát az első évben 1515 pap, kikhez ha a theologiai tanárokat (?) és azt a nehánv öreg urat is odaszámítjuk, a kik a dekórum kedveért vagy exponált helyzetüknél fogva el nem maradhatnak, be fog lépni, vegyük magasan és kerekszámban, 1600 pap. És az indokolásban mégis 1075 pap után vannak számítva és már az első évtől kezdve mind a belépési, mind az állandó járulékok, amazok 150 ezer, illetőleg három évre osztva évi 50 ezer, emezek évi 75 ezer forintban. Hát én nem tehetek róla, de kénytelen vagyok itt túlszámítás címén levonásokat csinálni és pedig, a belépési járulékokból évi 10 ezer, azaz a három évre 30 ezer forintot; az állandó járulékokból évi 15 ezer, azaz a három évre 45 ezer frtot, tehát összesen 75 ezer frtot. Továbbá a tagsági fluktuáció megszünéseig, vagyis addig, míg a tagok száma csakugyan 1975-re emelkedik, a mi a már beszámított három éven felül hét év alatt fog végbe menni ismét kénytelen vagyok levonni újabb 35 ezer forintot; tehát az első decennium bevételeiből, ha a kamatveszteséget is felszámítom, 140, azaz száznegyvenezer forintot. Végül, ha, a mint kell is, a második decennium végéig vezetem le a túlszámítást: akkor 200 ezer frtot kell levonnom az akkorra kimutatott tőkékből. íme, az intézet bevételeinek kombinálása nem mondható reálisnak. De tekintsük meg, tovább menve, a halandósági átlagokat, a melyeknek mind a bevételek, mind a kiadások kombinálásánál igen fontos szerep jut, s a melyeknek biztos, törvényszerű megállapítása szintén elsőrangú kellék. A paphalandóság a 24 per miilére van kombinálva a tervezetben. Elvben igen, de tényleg nem. 1975 pap után nem 45, hanem 47'4, kerekszámban 48 a halandósági átlag és ebből a »papok igen kedvező halálozási aránya« címén sem szabad levonni és pedig épen azért nem, mert a halálozási arány kedvező, azaz mennél több a koros, az elaggott pap; annál nagyobb e tagokra nézve az elhalás veszélye és a statisztika is azt bizonyítja, hogy a 60 évesnél idősebb emberek halandósága körülbelül a két éves gyermekek halandóságával áll arányban s a »Magyar Statiszt. Évköny« 1893. évfolyama a 60 évesnél idősebb emberek halandósági °/0

-át 7'26-ra teszi. Nem szándékom esküdni a statisztikai számokra; de ha ez így áll és a mi 460 öregünkre is áll: akkor csupán ő közülök 33 nak készülhetnénk ez évben a temetésére. Az 1515, hatvan évesnél fiatalabb papból pedig, ugyancsak e statisztikai mü szerint, 1'6%-ot, tehát 24-et szólítana el a halál. Nem akarok, mondám, e számokra esküdni, de a hol statisztikailag 57 haláleset nem lehetetlen: ott reálisabb dolog az átlagszámot számtani pontossággal venni, mintsem belőle lealkudni és ha a tervezet ez utóbbit teszi, műveletét nem mondhatom reálisnak. Az özvegyek és árvák halandóságának kombinálása meg egyáltalán törvény nélkül, tisztán találomra van keresztülvive. Pedig a gyámintézet tervezésénél ez is nagyon fontos. Nem elég annyit mondani, hogy 125 özvegy közül nemcsak 4, hanem a »legnagyobb valószínűség szerint« 14 is el fog halni, mert a legnagyobb valószínűség sem több a valószínűségnél, a melyet mégis csak igazolni kell valami törvénynyel vagy szabálylyal; aztán a 4-et a 14-től a legnagyobb bizonyosság különbözteti meg. Azt sem elég csak mondani, hogy az árvák számából három évenként 40 levonandó, mert az okul adott »halálozás és nagykorúvá létei« szörnyen általános valami, a miből nem vehető ki alkalmazott törvény; találomnak megjárja, de realitásnak nem. Végül csak egy dologra kívánok még rámutatni, nevezetesen arra az állításra, a melyet az indokolás nyomán Pokoly űr is átvesz és elfogad, hogy t. i. a gyárnintézeti tervezet két decenniumon van átvezetve. Bocsánatot kérek, de én ezt az állítást se találom egészen reálisnak. Húsz esztendő, igaz, hogy két decennium, de e két decenniumból csak egy jut a gyámintézet rendes működésének. Az első decennium névleges decennium, csak tőkegyűjtési idő, csak előkészület és átmenet a rendes működésre; az erre felvett és beszámított kiadások igen előnyösen vásárolt, körülbelül 300 ezer forintos jogcímek arra, hogy a gyámintézet minden irányú munkája a második decenniumra tolassék. A rendes működés az állandó segélyek megnyíltával kezdődik, ciza,z íü 11 -ik évvel; ettől számítandó hát a gyámintézetnek, mint gyámintézetnek élete; az első decenniumnak csak segélyezési intézet lehetne a neve. Nem állítom én, hogy a tőkegyűjtés szempontjából irreális az ilyen eljárás: de az ellen tiltakozom, hogy a felvett 20 évet a gyámintézet két rendes decenniumának számítsák, mert az már irrealitás; és tiltakozom Pokoly úr azon állítása ellen is, hogy a többi tervezetek az eredeti két decenniumával szemben csak egy decenniumra kombinálnak, mert látható, hogy az ő állítása is irreális. És megengedem még azt is, hogy az eredeti tervezet az első, vagy szerinte a második decennium végén megálljon és igazolásképen a felszaporodott tőkére, meg az alapszabályok revizionális §-ára mutasson, megengedem, de csak azalatt a feltétel alatt, ha a tervezet magasztalói meg beismerik, hogy az ilyen eljárás irreális; irreális azért,