Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-01 / 44. szám

mert a gyámintézet nem egy, nem két évtizedre, hanem az évtizedeknek beláthatatlan sorára alakul,; de épen ezért a számításokat se egykét évtizedre, hanem annyira kell kombinálni, a mennyiből az intézet teljes kifejlődése meglátható és realitása onnan igazolható. És ha az eredeti tervezet az első évtized végén megállt és csupán a meglevő tőkében és a §§-ban bizakodik: ily eljárásával engem két dologról győz meg; egyik az, hogy az intézet a sokféle osztályozás miatt oly bonyolultnak van kombinálva, hogy az első évtized fejszédítő számadásaival a még bonyolultabb második évtizedben megpróbálkozni már nem tanácsos; másik az, hogy egy ilyen, részint már a kezdetnél megálló kombinációra, részint bizakodásra fektetett gyámintézetet nem tarthatok reálisnak. Ennél a tiszáninneniek kívánsága szerint való gyámintézet sokkal reálisabb, mert a karenz éveket nem számítva, 27 évig és 730 özvegyig, tehát a valószínűséget megközelítő határig lehet fennakadás nélkül levezetni. Összegezve már most az elmondottakat, nevezetesen a tervezetnek már alapjában való eltévesztését, a 200 ezer forintos túlszámítást, a halandósági átlagok hiányosságát és az egy decenniumra való kombinálást: ki merem mondani, hogy a tervezet reális oldala igen lényeges és igen súlyos hibákban szenved és mint ilyet, általánosságban sem tartom elfogadhatónak. Igen bölcsen és az intézet igaz érdekében fog cselekedni azért, a konvent, ha az ügyet még egy évi előkészítéssel megajándékozza s ez által módot nyújt a bizottságnak egy újabb és reálisabb tervezet készítésére. Ungvár. Novctk Lajos. TÁRCA. Reformáció ünnepén. (1894. okt. 31.) Mit ünnepelsz rajta? Eszme terem eszmét, Idő óceánja eltemeti ismét. Az örök titokról néhány vitatétel Hiú szembeszállás az örök rejtélylyel; Egy rend fátylat tép szét a lángész merészen, De marad a rejtély örökös leplében. Ne ezt ünnepeld, ne ! Ünnepeld az eszmét, llogy Luther, hogy Kálvin az Istent keresték. Zárda mély csöndjében, átvirrasztott éjen Csüngve szomjas ajkkal, vezeklő mezében, Csüngve a szenvedő Krisztus szent alakján, A megváltó igét a feszület alján Századról századra áhítattal lesték, Oh de nem találták a megváltó ,eszmét! Korlátát érezte a vívódó elme, Vigaszt sehol nem lelt örök csüggedelme. Szűk volt az a cella !... Napfény alig tört be, A végtelenséget szoríták e körbe ; Testük' marcangolták, szivöket tépdesték, Leiküknek a szárnyát Ie-lemetszegették; Siratták az éltet, siratták a napfényt, Pisla fényt szerettek, kerülték a nagy fényt, Trónja-vesztett koldus király volt az ember, Bujdosott epedve kínos gyötrelemmel. Egyszer csak elhangzék egy erős, szabad szó, Századok visszhangját keltő, messzi hangzó! »Kerescl a szivedben, keresd a hit által, A nagy végtelenben merész, szabad szárnynyal ; A haladás örök nagy útján keresd te : Ott az igaz Krisztus; a megváltó eszme! Krisztus, ki a szívben egyre nő, egyre nő, Örök mint a jövő, végtelen nagy erő!« Krisztus, ki korlátot, bilincset széttörvén, Szabaddá tesz, nem köt az emberi törvény, Törvény, melyet láncul a századok fonnak S emberi igával szabad lelket nyomnak ; — Örök igazságot bírni véltek balgán, Pedig tőle messzibb soha sem voltak tán — Ez igát levetvén, szent utat követvén, Törj magasra, törj fel : előtted az Eszmény. Eszmény, ki ha szived ajtaján beléphet, Feloldoz, fölavat, magához von téged. Bűn mocsokját vesd le ; mert Ö igaz, tiszta, Örök szent lényedet vívd te küzdve vissza. A megújhodásnak a forrása benned, Istent a hit által lehet csak ismerned . . . Ne keresd egy zugban, nem templomban, képben: Keresd te a Krisztust a végtelenségben ! Hitet meg nem újít néhány vitatétel : Az a régi jelszó, nyomtalanul vész el. Ki vitatja mostan ? Rég a vérpad, máglya, Bujdosás ós inség, gályarabság átka, Szent hitöket semmi meg nem ingathatta, Mert a meggyőződés azt szentté avatta ; Lelkük' meg nem ejté, nem semmi sem itt len: E földi világban : »Erős vár az Istencc. Fény, világ van elég; titok zára pattan, Halad a tudomány ellenállhatatlan ; A halálig hű szív ereje, hatalma, Ez hiányzik mostan. . . Tán ki is van halya? Pedig csak ez, csak ez a megváltó eszme. Nem a sok tudásban, a hitben keresd te! Hitben, a mely élő, mely szeret, mely remél, A mely a lélekben, nem a betűben él. Krisztus e betűnek igáját széttörte, Lelkedet felolclta, hogy feléje törj te. De ha bűn, ha kétely, gyávaság lekötnek, Kapzsi vágy rabjává láncol le a rögnek, S gyűlölséget táplálsz embertársad ellen, Aláhullsz a föfclre bus-szárnyaszegetten. Hogyha nem csüngsz hittel Krisztus szent alakján, Dicséneket mórt zengsz hitújítás napján?