Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-18 / 42. szám

/ jövetelt a XXV. zsoltár két első versének eléneklése fejezte be. — A felolvasást nem sokára közöljük, mert több felől kifejezték Lapunknak különösen lelkész-olvasói, hogy a budapesti vallás-erkölcsi felolvasásokból közöljünk minél többet, hadd nyerjenek némi bepillantást ebbe a nálunk még űj belmissziói munkába. * Az ág evang. egyházi törvények szentesí­tése. 0 felsége a magyarországi ág. ev. egyház országos zsinatának f. évi junius 7—10. napjain tartott ülésében az egyázkerületek arányosításáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről, továbbá az egyet, egyházi gyámintézetröl és végül az egyetemes nyugdíjintézetről készített törvénye­ket jóváhagyta, és egyúttal a vallás- és közokt. minisztert megbízta, hogy az árvái, nyitrai, túróci és trencséni egy­házmegyék részéről az említett törvények megerősítése ellen intézett kérvényt saját hatásköréhen el utasítói a g intézze el. * A skót misszió megnagyobbított iskolájának felavatása október 16-án ment végbe. Az ünnepélyen nagy és díszes közönség volt jelen, mely a megnagyobbított dísztermet zsúfolásig megtöltötte. A misszió karéneke után Szász Károly püspök mondott megnyitó beszédet, hatásos szavakkal ecsetelvén azt a győzelmet, melyet a skót misszió a maga iskolájával a tiszta evangéliumi s újab­ban a nemzeti nevelés mezején is kivívott. A theologusok ezt követő csinos karéneke után Moody András skót lel­kész szólott a közönséghez, a maga közvetlen, kedélyes modorában, elmondva az építés s a pénz összegyűjtésé­nek történetét, különösen kiemelve azt, hogy Kossuth nevével és bankóival hogyan gyűjtött Skóciában az iskola kibővítésére. A theologusok újabb éneke után Balogh Elemér s. lelkész, majd a missziói énekkar újabb dala után Bau Károly tanító tartottak csinos, rövid beszédeket. A sikerült ünnepet Szász Károly püspök kenetes avató imája és a közönség éneke fejezte be. Isten áldása legyen a derék intézeten! * Az evang. egyetemes gyámintézet Orosházán tartotta f. évi közgyűlését október 14—15 napjain. A köz­gyűléssel egyidejűleg Orosháza ünnepelte polgári és egy­házközségi fennállásának 150 éves jubileumát. Az ünne­pélyen részt vettek Zelenka Pál és Sárkány Sámuel püspö­kök is, kiket lelkes örömmel és külsőleg is impozáns módon fogadott a derék alföldi város lakossága. A jubiláris isteni tiszteleten Sántha Károly szentlőrinci lelkész mondott nagyhatású alkalmi prédikációt. Díszebéd és koncert fejezte be a lelkes kettős ünnepélyt, mely óriási közönség rész­vételével folyt le. * A gyermekek vallása a közoktatási bizott­ságban. A képviselőház közoktatási bizottsága október 12-iki ülésében a főrendiháznak a javaslaton tett módo­sításokat tartalmazó izenetét tárgyalta. Az üzenetnek az a lényege, hogy a felekezetnélküli szülők gyermekeiről szóló §§-ok kihagyattak a javaslatból. A bizottság hozzá is járult e változtatáshoz, de azzal a kifejezett remény­nyel és föltevésben, hogy a felekezetnélküliek gyermekeiről szóló rendelkezések a vallás szabad gyakorlásáról szóió törvénybe fel fognak vétetni. * A Lorántffy Zsuzsánna egyesület megalaku­lása. Budapesti ref. egyházunk kebelében néhány hitbuzgó uri nő pár év óta a szegény gyermekek számára ruhát varr, az ínséges családokat meglátogatja s testi és lelki nyomorukat ruhával, kenyérrel és Isten igéjével enyhítgeti. Ez a nő-egyesület Szilassy Áladárné házánál f. hó 10-én formaszerűleg szervezkedett. A szervezkedő gyűlésre csinos meghívó hívta össze az érdeklődőket. A mintegy 30 tag­ból álló társaságban ott voltak a háziakon kívül Kasics Péterné, Telepi Károlvné, Szőts Farkasné, Kenessey Béláné, Komáromi Lajosné, Molnár Sándorné, Szabó Aladárné, Bontovics Mártonné, több fiatal leány s néhány theol. tanár. A gyűlést Kenessey Béla kenetes imája után a háziasszony emelkedett szellemű beszéddel nyitotta meg, melyben tö­mören körvonalozta az egyesület célját. Ezután dr. Szabó Aladár felolvasta Monod hírneves francia lelkésznek »Az asszony hivatása* című gyönyörű beszédjét, Szilassy Aladárné szép fordításában. (A beszédet a fordító urnő szíveségéből Lapunk fogja közölni. Szerk.). Majd rövid eszmecsere után, melyben Szilassy A.,*Szőts F., Szabó A., vettek részt, megállapíttattak az egyesület alapszabályai, melyek a szokásos megerősítési záradékkal való ellátás végett fel fognak terjesztetni a belügyminisztériumhoz. Végül az alapszabályszerüleg kijelölt munkásság vezetésére szük­séges tisztikar és választmány ideiglenesen következőleg alakíttatott meg : Elnök Szilassy Aladárné, alelnök Kasics Péterné, pénztárnok Szabó Aladárné, ellenőr Szőts Farkasné, titkár Epperlein Irma. Választmányi tagok: Bontovics Mártonné, dr. Kecskeméthy Istvánné, Kenessey Béláné, Komáromi Lajosné, Malomsoki Gizella, Molnár Sándorné, Petri Eiekné, Bau Lina; a férfiak közül: Kenessey Béla, Szabó Aladár és Szőts Farkas. — Isten áldása legyen a szép célú egyesületen! * A gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslatot általánosságban október 8-án, részleteiben október 9-én tárgyalta és fogadta el a főrendiház nagy többséggel és érdemleges változtatás nélkül. Az általános vitát Vaszary Kolos hercegprímás nyitotta meg. Nehézményezte a javas­latban azt, hogy miért nem enged a szülőknek feltétlen szabad rendelkezést gyermekeik vallásos nevelésére vonat­kozólag. De azért elfogadja a javaslatot, mint jelentékeny közeledést a szülők természetadta jogához. Prónay Dezső báró nem fogadja el a javaslatot, mert a javaslat nem fogja megszüntetni a súrlódásokat, az 1868. évi törvény­cikket kár megváltoztatni, jobb lenne, ha a kormány le­venné a napirendről ezt a javaslatot. Az 1868-ik évi törvény fentartása mellett érvelt Zichy Antal is, ki nem akarja megbontani Deák Ferenc bölcs alkotását. Ezután felállással való szavazás következett s a főrendek túlnyomó többséggel (mert erre az egy javaslatra a római és görög klérus és a klerikálisok is rászavaztak) elfogadták a javaslatot. — A részletes tárgyalás rendjén több klerikális módosítást javasoltak, de sikertelenül. Igy Hornig püspök azt kívánta, hogy a szülők ne a polgári hatóság, hanem a pap előtt jelentsék ki megegyezésüket; Vaszary prímás pedig azt, hogy a szülők hitelt érdemlő tanúk előtt köt-

Next

/
Thumbnails
Contents