Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-09 / 32. szám
politikai agitációkra, mint a mennyire hiterősítő az igaz ker. egyházi életműködés szempontjából. További előadások tartattak a káténak felhasználásáról a konfirmáció oktatásnál s a lelkészi értekezletek szervezéséről és működéséről. Utóbbiból kiemeljük a következő gondolatokat. A lelkészi értekezletek szükségessége ama nagy veszély által van feltételezve, mely az egyház s a theologia merev ellentétéből mindkettőre egyaránt háramlik. Mint evangéliumi prot. keresztyének a reformáció hitalapján állunk. A theologia feladatát abban látjuk, hogy egyrészt Krisztus személyiségét és művét, mint hitünk egyedüli maradandó alapját, híven megőrizze, másrészt pedig abban, hogy a keresztyénség okiratait történetileg megértse, annak történetét tudományosan megvizsgálja s a ker. hittartalmat belső törvényeivel egyezőleg mindig tisztább és tisztább alakban formulázza. Célunk érvényt szerezni annak a meggyőződésnek, hogy azok a theol. iskolák vagy egyházi pártárnyalatok, a melyek a reformátori keresztyénség alapján állanak, egymást az egyházban és a theologiában kölcsönösen elismerjék és támogassák, úgy hogy a leghatározottabban tiltakoznak valamely theol. iskolának vagy egyházi pártiránynak evangéliumellenes eszközökkel való elnyomatása ellen. Az egyházi hivatal s a tudományos theologia között benső kölcsönhatásra, az eszményi és gyakorlati életérdekek kölcsönös kicserélésére s hiterős bizodalomra törekszünk. Ezeket olvasva önként felmerül a hazai lelkészi értekedeteknek még mindig vajúdó kérdése. Pedig sok a tárgyunk, a melyről azok gyakorlati szempontból értekezhetnének. Az egyházpolitikai javaslatok törvényerőre való emelkedésével bő tere nyilik az evangelizáció magasztos művének s újabb meg újabb feladatainknak. Gondolkozzunk felette! Hogy ez' alkalommal sem mellőzzük Kómát, itt is megemlítjük, hogy a tricri rokknak versenytársa akadt Argenteuilben Franciaországban, s ki is állították, mint »Krisztus szent köntösét*. A két konkurens között békés kiegyenlítésre törekedtek Kórum trieri püspök hívei, de eredménytelenül. A franciáké legyen »köntös* a német »rokk« mellett. E köntös állítólag a XII. századból való s ugyancsak sok csudát művel, a minek bizonyságáról XVI. Gergely pápának egyik brevéjé-re hivatkoznak E kényes helyzet arra indította dr. Willems trieri püspöki titkárt, hogy egy francia röpiratot szerkeszszen s történeti archeológiai alapon kimutassa, hogy az argenteuil-i ereklye nem Krisztus váratlan tunikája, hanem annak »köntöse*. Fejtegetéseit különben következő békülékeny szavaival végzi: »Szívből kivánom, hogy az ereklye ünnepélyes kiállítása a Sajna partján Páris falai előtt a vallásos épülésnek ugyanoly gyümölcseit hozza meg, mint Trierben 1891-ben. Tartsa tiszteletben a régi tradíciónak megfelelőleg mindkét egyház a maga drága ereklyéit kölcsönös jogaik legkisebb sérelme nélkül«. így tért ki a tudós titkár a kérdés kényes természete elől. Mi pedig ajánljuk neki János ev. 19, 23—24. szorgalmas elolvasását, a hol is azt fogja találni, hogy Krisztus köntöse, egy egyszerű zsidó ruhadarab 4 részre szakíttatott. E közben szorgalmasan művel csudákat a trieri ereklye. Kórum püspök »aktákkal* igazolta be legközelebb »azokat a csudákat és kegyelemhatásokat«, a melyeknek Trierben szemtanúi voltak a zarándokok. Azoknak az orvosoknak a nevét, a kik a theologusokkal együtt egyes gyógyíthatatlan betegségeknél e csudákat konstatálták, Kórum, valószínűleg orvosi reputációjukra való tekintetből, nem említi. Megengedjük, hogy egy erősebb psychikai exaltáció jótékonyan hathat a beteg testi szervezetre, a minek kritikáját azonban a trieri esetekre vonatkozólag az illetékes szakférfiakra bízzuk. Kórum püspök azonban ez esetekből azt következteti, hogy »még nem tört meg a római egyház csudahatalma« ; mi pedig ezzel szemben a római egyháznál azt látjuk, hogy abban lassanként teljesen elvész »az Istennek lélekben és igazságban való imádása*. így ítéljük meg mi protestánsok a trieri és argenteuili kettős ereklye ünnepélyes kiállítását! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. NEKROLOG. Dömötör Dániel. 1868—1893. Egy korán elköltözött ifjú, egy nemesen eltöltött, de idő nap előtt félben szakadt élet emlékezetének legyen szentelve e néhány sor halálának évfordulóján. Mint a virágot illata elhervadása után is túl éli egy kis ideig ; úgy élje túl őt is elmúlása után jóságának és nemesszívűségének emléke. Szerénységénei és bizonyos mértékű zárkozottságánál fogva nem sokan ismerték őt, de aki igazán ismerte, nem felejti el soha. Szegény jó barátom, mintha csak most is előttem állna jóságos arcával, szelíd, elmerengő tekintetével, magas, nemes homlokával, zsenge mosolylval ajkain ; mintha csak most is hallanám, amint meggyőződésének egész erejével, szelíd lelkének egész tüzével beszél lelkészi hivatásának szépségeiről és a szeretet vallásának nemesítő hatásáról. Miért is kellett őt oly hamar elvesztenünk ?! Dömötör Dániel 1868. szeptember havában született Duna-Szent-Györgyön köznemes szülőktől. Már elemi iskolás korában kitűnt társai közül s atyja látván fiának komolyságát, szorgalmát, elhatározta, hogy kitaníttatja, hogy pap legyen belőle. Egy szép őszi napon fel is tették a kocsira a zöld diák-ládát, tetejére ültették a kis Danikát s elvitték a gyönki IV. osztályú kis gimnáziumba. Itt csakhamar megbarátkozott a »mensa« »amicus< declinálásával, az »amo« »deleo« conjugálásával s szép haladást tett e »magas tudományban*. De már ekkor sem volt neki elég a grammatika, egyéb könyveket is szerzett be és olvasgatott. Parányi kis zsebpénzét krajcáronként összekuporgatva, egy-két év alatt egész kis magánkönyvtárat alapított, melyet tanulótársai használatára is átengedett. Mialatt a többi kis diákok az előadás végeztével lapdáztak, vagy a Diós-völgyben kergetőztek, azalatt ő Tompa, Arany költeményeit, nagybátyjának Dömötör Jánosnak versfüzeteit s Hoffmann elbeszéléseit lapozgatta. A gimnáziumi felsőbb osztályokat Nagy-Kőrösön, a theologiát pedig Budapesten végezte s vizsgái. letétele után szülőföldjére Duna-Szt-Györgyre, később Duna-Patajra, majd Bogyiszlóra ment tanító-káplánnak. Amerre csak