Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-19 / 29. szám

régi disciplina tiszteletét, mely azt rendeli, hogy: »Az egyházak mindnyájan kötelességüknek tekintsék iskolákat építeni és parancsot adjanak, hogy a fiatalság oktattassék*. Ha 1792-ben a párisi consistorium ingyen iskolát szervez, konstatálnunk kell, hogy 1810-ben a nimes-i nagy egyháznak semmiféle tanító intézete nem volt. Oly rohamos a haladás, hogy 1828-ban a statisztika 392-re teszi a protestáns iskolák számát. Egy szigorú vizsgálat azonban a legszomorúbb tényeket leplezte le; voltak egyházak, hol egyetlen catechumenus sem tudta a nevét leírni; mások, hol a. gyermekek alig tudtak olvasni. Azért az 1829-ben alakult, s az oktatást elősegítő társaságra a legnagyobb szükség volt a protestánsok közt. Már Sámuel Vincent ritka szellemi felsőbbséggel látta az iskola és egyház különválasztásának szükségét, nemzeti közös nevelést kérvén minden francia számára. Kivánta, hogy a papság a polgári oktatás közben is, valamint az után is tegye meg a maga kötelességét, de egészen külön ; ez lévén az egyetlen mód, a mely mellett úgy a kormány, mint a papság saját függetlenségét fentartotta. Athanase Coquerel ugyanakkor a köteles taníttatás mellett emelt szót, mert »a társadalom joggal kívánhatja, hogy tagjai oktattassanak, mint a hogy a rendőrség megkívánja, hogy nyitott szemekkel járjanak az emberek az utcán«. Ilyenek voltak aprotestántizmus kiválóbbjainak érzelmei az 1833. jun. 28-iki törvény behozatala előtt, melynek nagynevű szerzőjét, Guizot-ot protestáns ideák inspirálták. Ritkán szóltak valaha komolyabban az emberi lelkiismerethez és talán soha sem volt a tanító feladata nemesebb nyelven dicsőítve, mint e törvényben. Ennek alapján a protestánsok rögtön hozzá fogtak a már létező iskolák communisálásához és privilégiumoknak örvendő új iskolák létesítéséhez. Középiskolákat alapítnak Nimes-ben, Courbevoie, Boissy-St-Léger-ben. A le mens-i és dieulefit-i iskolákat pedig nagyobbították. Minden év új iskolák alapítását jelzi. 1837-ben 563 az iskolák száma, 1840-ben 677, 25 év alatt pedig megkétszereződött a szám és 1304-re emelkedett. A 48-ik forradalmat megelőző éveket, a' vallásos szellem és élet rendkívüli tevékenysége jellemezte. A protestántizmus a politikai mozgalmaktól távol tartotta magát: ezzel elválasztotta a vallást a pártok izgalmaitól és utat mutatott az egyház és az állam közt a fölmerült konfliktusok megoldására s ezzel vallási és társadalmi hatalomként mutatta be magát. írói, controversistái, Roussel, Paux Pilotti, a régi hagyományok alapján indítják meg a harcot a klérus ellen és sikerrel folytatják. Ekkor jelennek meg az első prot. lapok, az Archive du Christianisme, Mélanges de Iieligion, az Evangeliste, Espérance, de egyik sem gyakorolt oly befolyást, mint az 1831-ben alapított Semeur cimű folyóirat, melynek munkatársai közt ragyog Vincent, kinek a kultusok szabadságairól írt híres mémoireját a Société morale megkoszorúzta; de Felice, az első rendű publicista, a finom s elegáns tollú író, a szabadság lelkes védője, ki a rabszolgakérdésben bámulatos ügyességet és erélyt fejtett ki; Charles Coquerel »A puszta templomai« és Peyrat >A puszta papjai* c. történetével; a Eaag fivérek stb. A theologus szellem tevékenysége nevezett munkákban nyilvánul, melyekhez Michel-Nicolas de Fontanés stb. nevei fűződnek. Adolphe Monod hitének és ékesszólásának erejével a kereszt fényét emeli és a szószéknek magasztos ragyogást kölcsönöz. Athanase Coquerel és Verry Buisson ritka ékesszólási adományukkal szintén dicsére válnak a református egyházi szónoklatnak. ígv jelentkezett a reformáció szelleme minden téren, és foglalta vissza a mult század hosszú harcaiban elvesztett helyét a nemzeti életben. Csakhogy nagy módosulások mentek végbe a külvilágban is, s ezek megakadályozták a francia protestantizmust normális kifejlődésében s veszedelmes krízisek elé vitték. Nem írhatjuk le ezek történetét, csupán a tények egyszerű elmondására kell szorítkoznunk. A Reveil első napjaiban mindjárt felmerült az Egyház és Állam viszonyának kérdése és a hatalmak elválasztásának elve és ez heves vitákra adott alkalmat. E vitákhoz belső eltérések is járultak s idővel a különbségek annyira megnagyobbodtak, hogy a küzdelem kimenetele az 1848-iki Synode officieux-ben történt szakadás volt, a midőn de Gasparin gróf és F. Monod elhagyták a nemzeti egyházat. Egy évvel később, 184-9 aug. 20-án konstituáló zsinat gyűlt össze, és megalapította Franciaország evangélikus egyházainak unióját, az egyéni hitvallás és az egyház és az állam külön választása alapján. A nemzeti egyház konstitucióját nagyban módosította az 1852. március 26. dekretdlis-törvény, mely nagyobb autonomiát adott a gyülekezeteknek. A kormányzás módja felett folyt küzdelmek azonban mindinkább világosabbá tették, hogy az egyháznak vissza kell térni a zsinati szervezethez, mely a legnehezebb időkben is fentartotta az egyház életét. Mint Sámuel Vincent mondja: az a gyűlölet, melylyel ellenfelei üldözték, mutatta, hogy nincs annál jobb egyházi kormányzás. Ez a nézet oly hatalmas is volt, hogy a viták dacára nagy vallásos ünnepségekkel ülték meg az első református zsinat összehívásának háromszázados emlékét, melyből szintén kitűnt, hogy mily erősen élt a protestáns népben a mult nagy hagyományához való ragaszkodás. (Folyt, köv.) Maszák Leona. régiségek. Egy érdekes adat a pátens idejéből. (Báthori Gábor levele Sárváry Jakabhoz, Nagy-Kőrösről. 1860. január 5.) Kedves barátom! Tudván, hogy téged sorsom érdekel, leírom azon körülményt, okot, mely engem arra birt, hogy december 10-dikén helyettes szuperintendensi. főjegyzői és főesperesi hivatalaimat letegyem.